Harangszó, 1939

1939-05-28 / 22. szám

1939. május 28. HARANGSZÓ 173. előtt: szószéken, vallásos- és kultúresté- lyeken, ifjúsági összejöveteleken, hogy hallgatóságunk is büszkélkedhessen evangélikus jellegével. így neveljük fiainkat, leányainkat olyan öntudatra, hogy maguktól tudják visszautasítani a más egyházak reverzális-követeléseit! A konfirmáció elsősorban hűséget je­lent: Krisztus és evangélikus egyhá­zunk iránt! A konfirmációt Máté 10. részének 32. verse: vallástételnek mondja. Fo­gadalomtételnek is szoktuk mondani: a mi megváltó Krisztusunkat, evan­gélikus anyaszentegyházunkat soha el nem hagyjuk, házasságkötésünknél meg nem tagadjuk! A konfirmációt sok belső-külső izgalom előzi meg. És ez így is van jól! Ahol közömbösek a konfirman­dusok és szüleik, családtagjaik a kon­firmáció napja iránt, ott már egyházi szempontból nagy bajok vannak. Lel­készben, gyülekezetben találjuk meg a hibát. A konfirmáció összekapcsolója a mi két szentségünknek: a keresztség- nek és az Ür szent vacsorájának. A konfirmáció alapja a keresztség, be- tetőzője az úrvacsora. A konfirmáció magábanegyesíti a keresztségi szö­vetségkötést és az úrvacsorái bűnbo­csánatot. A két legnagyobbat, ami Isten közelébe emelheti fel a tökélet­len embert. A konfirmáció határkő: vezetettek és vezetők között. A konfirmáció alkalmával megkö­szönjük a keresztszülők jóságát és lelkivezetésben való készségüket és önállóan indulunk el egyházi nagy­korúságunk útján, hogy példát ad­junk tisztességes viselkedésünkkel, tiszta beszédünkkel családunk kisebb tagjainak, azoknak is, akik más val­láshoz való tartozásuk miatt nem konfirmálkozhatnak. Kicsi dolognak látszik, de mégis jel­lemző és dícséretreméltó szokás az én szülőföldemen, hogy addig, amíg a gyer­mek nem konfirmálkozott meg, nem szabad a kenyeret megszegnie. A kenyér megszegése egyházi nagykorúsághoz, konfirmációhoz van kötve. A konfirmáció fontosságát másutt más szokások jelezhetik és domboríthat­ják ki lélekformáló erejét. Ezeket a való­jában lényegtelennek látszó szokásokat ne fojtsuk el, inkább fokozzuk, mert nagy segítséget jelentenek a konfirmá­ció fontosságának a kiemelésére. A konfirmáció a hűség mellett köte­lességteljesítésre is nevel. Istennek tet­szővé csak akkor lehet a mi életünk, ha szorgalmunk és képességeink leg­javát fejtettük ki ott, ahová az isteni Gondviselés állított. Szomorú bizony­sága ennek a világháború. Hazánk­ban aránylag a legnagyobb százalék­ban evangélikus testvéreink közül ke­rültek ki a hősi halottak. De nemcsak a háborúban, a békében is: tudomá­nyos, szellemi, politikai, közigazga­tási világban, vezetőink között arány­számunkat jóval túlhaladva vannak képviselve az evangélikusok. Bizo­nyos, hogy ehhez a kiemelkedő tény­hez is nagyban járul hozzá a konfir­máció. A konfirmáció napjának nagy ese­ményét jogosan lelki nyugtalanságok előzik meg. Minden emberi kiszíne­zés nélkül is érzi a konfirmandus, hogy nagy értékek birtokába jut konfirmációja alkalmával. Jaj ne­künk, ha már ott is csalódás éri az erőt kereső lelket! Egyházunk iránti szent köteles­sége a lelkésznek a konfirmáció ün­nepélyességét a lehető legmagasabb fokig emelni, kötelessége a szülők­nek — ha áldozatok árán is — ebben lelkészüket segíteni. Életünk egyik legkiemelkedőbb, emlékezetre méltó eseménye legyen a konfirmáció! Tud­junk még unokáinknak is beszélni róla. A konfirmáció a Nap melegéhez és világosságához hasonló: lárma és vitatkozás helyett hallgatagon ter­jeszti sugarait és ontja bőséges ál­dását. Repülő templom az Óceán felett. kellett volna számmal érinteni, megtettem volna. A pillana­tért hogy Bodót szabadba vezethetem, az életemet adnám. (Lehúzza kezéről a gyűrűt s odateszi Rodescu elé az asztalra.) Bocsásd meg, Istenem, hogy eddig is hordtam. (Mimi és Muki jönnek.) Elpihent szegény. 29. JELENET. Mimi: Elaludt? Zsuzsi: Szerelmes ellágyulásai között kicsit elázott s el­aludt. Mimi: Ilyet se láttam még. Muki: S milyen jól alszik! Egész rendesen hortyog. Mimi: Szveti! (Rázza.) Szveti! Muki: Ne zavard. Nem jó az embert álmában hábor­gatni. Zsuzsi: Hagyjuk. Kialussza magát s holnap minden rend­ben lesz. Mimi: Jóéjt, Zsuzsi. Álmos vagyok. Menjünk, Muki, le is álmos vagy. Muki: (Elmenőben.) De ilyesmi! Velem ez nem tudna megtörténni. Elalszik a menyasszonya mellett. Mimi: Csak az a tízezer holdad ne volna. (El.) Muki: Kezüket csókolom. (El másfelé.) Zsuzsi: Jóéjt. 30. JELENET. Zsuzsi: (Indul kifelé.) És most munkára.- Isten veled te lopott fény. (Körülnéz a szobában.) Te hazúgság, Isten veled. (Végig néz magán.) Először is ezt a rongyot dobom le ma­gamról. Marusánné: (Jön vele szemben az ajtóból.) De csendesen vagytok. Zsuzsi: Vő urad alszik, én pedig megyek becsületünkből menteni, ami még menthető. Marusánné: Zsuzsi! Zsuzsi: Egy szót se. Lábujjhegyen járj, anyám és ne üss zajt, ha kedves az életem. Imádkozz, hogy utamon az Isten vezéreljen. Marusánné: Veled megyek. Hová mégy? Zsuzsi: Az én utam új életbe vezet, vagy a halálba. Ha erősnek érzed magad anyám, akkor jöjj! (El a szobájába.) Marusánné: Mit akarhat? Istenem, de félek. Óh, én nyo­morult! (El utána.) 31. JELENET. (Lassan elsötétül a szin. Rodescu hortyogása hallatszik. Majd lassan megint kivilágosodik s vigyázva jön Mimi.) Mimi: Nincs itt senki. Csak Szveti. De hosszú félóra volt ez. Kirázott a hideg. Nem volt nyugságom. Gyanús ez a csend. Fázom. Hideg van itt, mintha kriptában volnék. Minden fenye­get. Még ez a hortyogás is ijeszt. (Észreveszi a gyűrűt, fe- kapja.) Zsuzsi gyűrűje. Itt hagyta részeg vőlegénye mellett s megszökött. (Mereven néz s mintha világosság támadna agyában.) Megszökött Bodóval. Sveti! Sveti! Ébredj, becsap­tak. (Rázza.) Ébredj! Rodescu: (Feltápászkodik. Törli a szemét.) Mi van, mi van? Hol vagyok? Mimi: Térj magadhoz. Itt a gyűrűd. Zsuzsi megszökött. Rodescu: (Egyszerre kijózanodik.) Zsuzsi? Megszökött? Bodóval? Mimi: Vedd a gyűrűdet. Szedjük össze a holminkat s el innen... el. Rodescu: (Nézi keserű mosollyal a gyűrűt.) S ezen a föl­dön keresünk mi boldogságot... — FÜGGÖNY. — (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents