Harangszó, 1939
1939-05-28 / 22. szám
1939. május 28. HARANGSZÓ 173. előtt: szószéken, vallásos- és kultúresté- lyeken, ifjúsági összejöveteleken, hogy hallgatóságunk is büszkélkedhessen evangélikus jellegével. így neveljük fiainkat, leányainkat olyan öntudatra, hogy maguktól tudják visszautasítani a más egyházak reverzális-követeléseit! A konfirmáció elsősorban hűséget jelent: Krisztus és evangélikus egyházunk iránt! A konfirmációt Máté 10. részének 32. verse: vallástételnek mondja. Fogadalomtételnek is szoktuk mondani: a mi megváltó Krisztusunkat, evangélikus anyaszentegyházunkat soha el nem hagyjuk, házasságkötésünknél meg nem tagadjuk! A konfirmációt sok belső-külső izgalom előzi meg. És ez így is van jól! Ahol közömbösek a konfirmandusok és szüleik, családtagjaik a konfirmáció napja iránt, ott már egyházi szempontból nagy bajok vannak. Lelkészben, gyülekezetben találjuk meg a hibát. A konfirmáció összekapcsolója a mi két szentségünknek: a keresztség- nek és az Ür szent vacsorájának. A konfirmáció alapja a keresztség, be- tetőzője az úrvacsora. A konfirmáció magábanegyesíti a keresztségi szövetségkötést és az úrvacsorái bűnbocsánatot. A két legnagyobbat, ami Isten közelébe emelheti fel a tökéletlen embert. A konfirmáció határkő: vezetettek és vezetők között. A konfirmáció alkalmával megköszönjük a keresztszülők jóságát és lelkivezetésben való készségüket és önállóan indulunk el egyházi nagykorúságunk útján, hogy példát adjunk tisztességes viselkedésünkkel, tiszta beszédünkkel családunk kisebb tagjainak, azoknak is, akik más valláshoz való tartozásuk miatt nem konfirmálkozhatnak. Kicsi dolognak látszik, de mégis jellemző és dícséretreméltó szokás az én szülőföldemen, hogy addig, amíg a gyermek nem konfirmálkozott meg, nem szabad a kenyeret megszegnie. A kenyér megszegése egyházi nagykorúsághoz, konfirmációhoz van kötve. A konfirmáció fontosságát másutt más szokások jelezhetik és domboríthatják ki lélekformáló erejét. Ezeket a valójában lényegtelennek látszó szokásokat ne fojtsuk el, inkább fokozzuk, mert nagy segítséget jelentenek a konfirmáció fontosságának a kiemelésére. A konfirmáció a hűség mellett kötelességteljesítésre is nevel. Istennek tetszővé csak akkor lehet a mi életünk, ha szorgalmunk és képességeink legjavát fejtettük ki ott, ahová az isteni Gondviselés állított. Szomorú bizonysága ennek a világháború. Hazánkban aránylag a legnagyobb százalékban evangélikus testvéreink közül kerültek ki a hősi halottak. De nemcsak a háborúban, a békében is: tudományos, szellemi, politikai, közigazgatási világban, vezetőink között arányszámunkat jóval túlhaladva vannak képviselve az evangélikusok. Bizonyos, hogy ehhez a kiemelkedő tényhez is nagyban járul hozzá a konfirmáció. A konfirmáció napjának nagy eseményét jogosan lelki nyugtalanságok előzik meg. Minden emberi kiszínezés nélkül is érzi a konfirmandus, hogy nagy értékek birtokába jut konfirmációja alkalmával. Jaj nekünk, ha már ott is csalódás éri az erőt kereső lelket! Egyházunk iránti szent kötelessége a lelkésznek a konfirmáció ünnepélyességét a lehető legmagasabb fokig emelni, kötelessége a szülőknek — ha áldozatok árán is — ebben lelkészüket segíteni. Életünk egyik legkiemelkedőbb, emlékezetre méltó eseménye legyen a konfirmáció! Tudjunk még unokáinknak is beszélni róla. A konfirmáció a Nap melegéhez és világosságához hasonló: lárma és vitatkozás helyett hallgatagon terjeszti sugarait és ontja bőséges áldását. Repülő templom az Óceán felett. kellett volna számmal érinteni, megtettem volna. A pillanatért hogy Bodót szabadba vezethetem, az életemet adnám. (Lehúzza kezéről a gyűrűt s odateszi Rodescu elé az asztalra.) Bocsásd meg, Istenem, hogy eddig is hordtam. (Mimi és Muki jönnek.) Elpihent szegény. 29. JELENET. Mimi: Elaludt? Zsuzsi: Szerelmes ellágyulásai között kicsit elázott s elaludt. Mimi: Ilyet se láttam még. Muki: S milyen jól alszik! Egész rendesen hortyog. Mimi: Szveti! (Rázza.) Szveti! Muki: Ne zavard. Nem jó az embert álmában háborgatni. Zsuzsi: Hagyjuk. Kialussza magát s holnap minden rendben lesz. Mimi: Jóéjt, Zsuzsi. Álmos vagyok. Menjünk, Muki, le is álmos vagy. Muki: (Elmenőben.) De ilyesmi! Velem ez nem tudna megtörténni. Elalszik a menyasszonya mellett. Mimi: Csak az a tízezer holdad ne volna. (El.) Muki: Kezüket csókolom. (El másfelé.) Zsuzsi: Jóéjt. 30. JELENET. Zsuzsi: (Indul kifelé.) És most munkára.- Isten veled te lopott fény. (Körülnéz a szobában.) Te hazúgság, Isten veled. (Végig néz magán.) Először is ezt a rongyot dobom le magamról. Marusánné: (Jön vele szemben az ajtóból.) De csendesen vagytok. Zsuzsi: Vő urad alszik, én pedig megyek becsületünkből menteni, ami még menthető. Marusánné: Zsuzsi! Zsuzsi: Egy szót se. Lábujjhegyen járj, anyám és ne üss zajt, ha kedves az életem. Imádkozz, hogy utamon az Isten vezéreljen. Marusánné: Veled megyek. Hová mégy? Zsuzsi: Az én utam új életbe vezet, vagy a halálba. Ha erősnek érzed magad anyám, akkor jöjj! (El a szobájába.) Marusánné: Mit akarhat? Istenem, de félek. Óh, én nyomorult! (El utána.) 31. JELENET. (Lassan elsötétül a szin. Rodescu hortyogása hallatszik. Majd lassan megint kivilágosodik s vigyázva jön Mimi.) Mimi: Nincs itt senki. Csak Szveti. De hosszú félóra volt ez. Kirázott a hideg. Nem volt nyugságom. Gyanús ez a csend. Fázom. Hideg van itt, mintha kriptában volnék. Minden fenyeget. Még ez a hortyogás is ijeszt. (Észreveszi a gyűrűt, fe- kapja.) Zsuzsi gyűrűje. Itt hagyta részeg vőlegénye mellett s megszökött. (Mereven néz s mintha világosság támadna agyában.) Megszökött Bodóval. Sveti! Sveti! Ébredj, becsaptak. (Rázza.) Ébredj! Rodescu: (Feltápászkodik. Törli a szemét.) Mi van, mi van? Hol vagyok? Mimi: Térj magadhoz. Itt a gyűrűd. Zsuzsi megszökött. Rodescu: (Egyszerre kijózanodik.) Zsuzsi? Megszökött? Bodóval? Mimi: Vedd a gyűrűdet. Szedjük össze a holminkat s el innen... el. Rodescu: (Nézi keserű mosollyal a gyűrűt.) S ezen a földön keresünk mi boldogságot... — FÜGGÖNY. — (Folytatjuk.)
