Harangszó, 1939

1939-05-28 / 22. szám

172. HARANGSZÓ 1939. május 28. Mennyire össze tudunk fogni eb­ben a „normális“ cselekvés-mód­ban. Tüzet ejt le valakire Isten Lel­ke s mi egyszerre valamennyien fecskendőt veszünk a kezünkbe és mind reá sugarazunk! Halld meg az igét: Ne olts! Ne olts!! Mert úgy lehet, az Isten Lelkét oltod ki! Ki tudja, micsoda tervet, álmot, szándékot csihol itt közöttünk is Isten Szentlelke. Ki tudja, mikor lobban fel először, bátortalanul, reszketve a fénye. Ma, vagy hol­nap, vagy holnapután? Ezt csak ö tudja. Nem ránk tartozik. Nem tudjuk, meddig és hova érhet el hatalmával. Ránk csak az tartozik, hogy kérjük, könyörögjük és les­sük a lángot. Lehetetlen, hogy az Isten ilyen nagy józanságban és csendben éltessen bennünket. „A Lelket meg ne oltsátok.“ Scholz László. Részlet a szerzőnek „Szentlélek tá­bora“ címen nemrég megjelent köteté­nek egyik igehirdetéséből. Isten Lelke — mindenütt! Az egyházban Isten Szentlelke dol­gozik. Nem földi egyesülés az, amelyben emberek szorgoskodnak, hanem Krisz­tus teste, amelyben a Szentlélek hív, gyűjt, megvilágosít és megszentel. Ahol Isten igéjét tisztán hirdetik és a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki, ott bizonnyal jelen van a Szentlélek. Akkor is, ha kicsi falusi templomban történik az, s akkor is, ha fényes székesegyházban történik. Mai két képünk között sok nagy kü­lönbség van. Egyiknek eseménye a föl­dön játszódik le, másik a fellegek kö­zött. Egyik egy mezítlábas indiai ke­resztyént ábrázol, amint harangot he­lyettesítő vaskorongon istentiszteletre hívogatja az embereket, a másik egy Kezdetleges harang Indiában. hatalmas óceánjáró repülőgépet, ame­lyen rendszeres istentiszteleteket tarta­nak a levegőben. Az egyik egy szegény mezítlábas egyházfi, a másik egy repülő templom. De egyben hasonlít egymáshoz e két kép tárgya. Mindegyik a Szentlélek esz­köze. A vaskorong is, amellyel Istenhez hívogatnak s a repülő templom is, mi­kor Isten dicsősége zeng rajta. Engedd, hogy Isten Lelke munkába vegyen! S engedd, hogy Isten Lelke esz­közévé tegyen!! Hogy Isten Lelke min­denütt elvégezhesse a maga munkáját!!! A konfirmációról. Evangélikus egyházunk lélekben tisz­ta, hitben erős, erkölcsben határozott embertípusokat akar és tud is nevelni. Dicsekedhetünk akár általánosságban, akár világviszonylatban is, hogy hit és erkölcs dolgában valóban vezetünk is. A hithű evangélikus finnek, a világ leg­műveltebb emberei, szinte nem is isme­rik a tolvaj és a csaló fogalmát. Ha mun­kájuk végzése miatt, lakóházaikat el­hagyják, az ajtókat zárral nem retesze­lik el, mert jól tudják, hogy illetéktele­nek oda úgy sem mennek be. Országos viszonylatban is — a statisztika kimuta­tása szerint — nagy fölényben vagyunk hit és erkölcs tekintetében a másvallá- súakhoz képest. Községeinket is meg­vizsgálhatjuk, ahol az evangélikusok mellett másvallásúak is laknak, hogy embertelenségek, jellemtelenségek, er­kölcsi alacsonyságok az evangélikusok között kisebbszámban fordulnak elő. Meggyőződésem, hogy ennek a kü­lönb embertípusnak az elnyerésében nagy szolgálatot tesz a konfirmáció. Erről a különb embertípusról — ne saj­náljuk a fáradságot — ezer változatban beszéljünk is evangélikus testvéreink A fekete halár mentén ... Színmű három felvonásban. — Irta: dr. Schlitt Gyula. 18 Rodescu: (Kidülledt szemmel.) Mi? Mi? Zsuzsi: Visszajönnek s átveszik a kormányzást. Rodescu: A kormány... a kormányzást? A magyarok? Zsuzsi: Igen... Igen. Nem volnának azok itt idegenek. Ezer éven át urai voltak ennek a földnek. Ismeri őket itt min­den göröngy s nem lesz meglepő, ha egyszerre csak itt te­remnek. Rodescu: Ez Románia ..., magyarnak itt kuss. Éljen Ro­mánia! (Iszik.) Zsuzsi: S ha mégis úgy lenne? Rodescu: Megfojtom, tigris vagyok ... tigris. Az öklöm, pokol... pokol... Zsuzsi: Mondjuk, maga is uralmuk alá kerül. A magya­rok uralma alá. Rodescu: (Az öklét rázza.) Megfojtom. Zsuzsi: De mint jó román lázítja faj testvéreit. Lázítja őket a magyarok ellen... s egy román elárulná magát. Érti? Elárulja magát a magyaroknak. Mit szólna ahoz az oláh faj­testvéréhez? Rodescu: (Részeg. Tehetetlenül vergődik.) Elárulni? Én Rodescu vagyok. Tudod ki vagyok? Én... én börtönben!? Zsuzsi: Igen, ép úgy mint most Bodó. Rodescu: (Hirtelen elcsendesedik. Mereven bámul maga elé.) Bodó rád nézett, ingerel, sajnálod... Rád nézett. Ki­bököm a szemét. Zsuzsi: Talán még sem. Rodescu: Ki én. Nem menekül. (Röhög.) Nem menekül. (Zsebéből kiveszi a kulcsot.) Itt a kulcs, nem menekül. Nem vagyok részeg, de kibököm a szemét. Tudom, ki vagyok... Rodescu... Rodescu vagyok... én vagyok... a kulcs. (Ha­don ász vele) Zsuzsi: Elszórja, vigyázzon! Rodescu: A kulcsot szeretné. (Röhög.) Az enyém ... az enyém. Megfojtom a nyavalyást. Zsuzsi: Adja ide a kulcsot. Elveszti s valaki megtalálja. Adja ide! Rodescu: (Röhög s iszik.) Az enyém. Én fogom ... a tig­ris. Csókolj meg, Zsuzsi, akarom. Ide csókolj. (Mutatja az arcát.) Ide. Menyasszonyom vagy... akarom! Zsuzsi: Ki nem mer rámbízni egy kulcsot, az nem ér­demli a csókomat. Nem eszik belőle, vőlegény úr. Nem, nem. Az én csókomnak bizalom az ára. Rodescu: Csókolj meg, itt a kulcs! Zsuzsi: (A kulcs felé nyúl.) Adja hát. Rodescu: (Visszahúzza a kulcsot.) Csókot... előbb csó­kot. Én nem vagyok berúgva. A csókot. Tisztességes ember vagyok... csókot! Zsuzsi: (Hirtelen elhatározással megcsókolja. Félre) Un­dok, de nem csók a csók, ha szerelmet, ha életet ment. (Ro- descuhoz.) A kulcsot, a kulcsot akarom. Rodescu: (Odaadja.) A kulcs. Az enyém vagy, az enyém. Sikerült. Harcoltam. Én vagyok a tigris a pusztában. Megfoj­tom. (Nagyot csuklik. Hátraesik a fotöjbe.) Álmos vagyok, a pusztában... tigr . .. (Csuklik.) Zsuzsi: Fáradt. Nyugodjon. Rodescu: Nyugodni. Tigris. Zsuzsi: (Párnát tesz a feje alá.) Pihenjen. Kicsit nehéz a feje. Rodescu: Nehéz ... kicsit nehéz. (Elalszik.) Zsuzsi: Utálatot még nem csókoltak szívesebben, hisz az üdvösség ajtaját nyitja meg a kulcs. S ha ragályos fekélyt

Next

/
Thumbnails
Contents