Harangszó, 1939
1939-05-21 / 21. szám
164. H A ft A N G S 7 A 1939.,május 21. Túróczy Zoltán püspököt május 16.-án Nyíregyházán iktatta szolgálatába D. Kapi Béla püspök, 70 Lu- ther-köntös, egyetemes egyházunk, kerületeink, egyházmegyéink, állami, katonai és társadalmi közületek képviseleteinek díszes keretében. „Van valami megrázó abban — szólt Kapi püspök iktató beszédében —, mikor a templom oltáránál Isten igével beírt papírlapot ad át az embernek s azt mondja: ez a te megbízóleveled, amelynek életed végén számadó levéllé és élettörténeteddé kell lenni...“ Az iktatás után Túróczy püspök mondotta el hatalmas beköszöntő beszédét, amelynek főbb gondolatait az alábbiakban közöljük: Ránehezedik lelkemre az a történelmi arcképcsarnok, amely ennek az egyházkerületnek a püspökeiből alakult. A szepes- és sárosmegyei és a 6 szabad királyi városi szuperintendenciákból alakult tiszai egyházkerület 325 éves már. Személyemben 25. alkotmányosan megválasztott püspökét iktatja szolgálatába. Történelemmé vált történeti alakok után a ma embere kimondhatatlan törpének érzi magát. A püspöki Programm nem ígéret, hanem színvallás. Ügy érzem, először is arról kell bizonyságot tennem, hogy hogyan tekintek a püspöki tisztségre. A püspöki tisztség 3 megvilágításban szokott az emberek előtt állani. Úgy, mint ahogy a Biblia, úgy, mint ahogy az egyházi törvény és úgy, mint ahogy a magyar állam törvénye gondoskodik róla. A három álláspont nem teljesen azonos a püspöki tisztség fogalmát illetőleg. Ha a Biblia espiskoposa nem is azonos a mai kor püspökével, azonban bizonyos, hogy a mai kor püspökére kötelezően irányt mutató az, hogy mi volt és mi akart lenni a Biblia episkoposa. A Biblia püspöke felvigyázó, tehát munkás ember a szó eredeti értelme szerint is. Pál apostol is I. Tim. 3, 1-ben a püspökséget jó munkának tekinti. A Biblia püspöke tehát nem kormányzó hatóság, hanem lelkipásztor, s a tisztség nem méltóság, hanem szolgálat. Ha a Biblia így megfosztja is a püspöki tisztséget attól az emberfeletti kiemelkedéstől, amely sokszor már emberkultuszban, majdnem azt lehetne mondani, bálványimádásban nyilvánul meg, az azonban mégis bizonyos, hogy a Biblia püspöke is vezető ember volt és nemcsak munkatárs (Apóst. 20, 28.), akinek meg volt a maga tekintélye, sőt dicsősége is, hiszen Pál apostol (I. Tim. 3, 6.) azért érzi külön püspöki kísértésnek a hiúságot és felfuvalkodottságot és azért óvja a püspököt tőle, mert „a felfuvajkodott püspök az ördög kárhozatába esik.“ Egyházi törvényeink is ugyanezt a kettősséget látják és vallják a püspöki tisztség kérdésében. A püspök első az egyenlők között tehát együtt dolgozó munkatárs, de egyben vezető, aki irányítja a munkát és akinek a kezébe kizárólagossági joggal teszi le az egyház- kerület az egyházi közigazgatást. Természetes dolog, hogy a magyar állam törvénye nem látja úgy, mint mi, a püspöki tisztségnek ezt a kettős orcáját és azt közjogi dekórummal felruházott méltóságnak tekinti csupán. Én tisztán látom a püspöki tisztség mindkét orcáját és tudatosan vállalom mind a kettőt. Nem úgy tekintek tehát a püspöki tisztségre, mint mikor egy tisztet kineveznek a vezérkarhoz és ezzel visszaküldik a hadtápterületre, hanem úgy, mint az első vonalba való kiküldetésre. Lelkész voltam és lelkész akarok maradni ezután is. Csak a munkakörben történik változás bennem, de semmi egyébben másban. Meg akarom ezt mutatni mindenekelőtt abban, hogy és ahogy dolgozni fogok. Nem uralkodó, hanem szolgáló püspök szeretnék lenni. Tudatosan vállalom azonban a püspöki tisztség másik orcáját is. A vezetés és kormányzás szolgálatát. Meggyőződésem, hogy akire felelősséget hárítanak, annak rendelkezési jogot is kell adni. Nem lehet a kettőt egymás nélkül. Sem felelősség hatalom nélkül, sem hatalom felelősség nélkül. Nem akarok te-' hát megelégedni azzal, hogy az egyházi életnek olyan regulátora legyek csupán, amelyik a tényleges irányítás munkájába nem folyik bele, mindössze a káros kinövések lenyirbálásában és veszedelmek megakadályozásában látja feladatát. Nem elégszem meg tehát azzal, a felvigyázó szolgálattal, amely csupán az egyházi élet rendetlenkedőit akarja megfegyelmezni, hanem emellett a negatív szolgálat mellett a pozitív irányítást is kötelességemnek tartom. Tudom, hogy az ágostai hitvallás és egyházi törvényeink szerint a püspöknek mire van hatalma és azzal élni is akarok, de tudom azt is, hogy az ágostai hitvallás szerint „a püspököknek nincsen hatalmuk arra, hogy az evangéliom ellenére rendeljenek el valamit“, azért mindenkit kérek, fogadja megértéssel püspöki szolgálatomnak ezt a kettős orcáját s ne gondolja, hogy nem tartom meg eléggé az egyház tekintélye által megkövetelt méltóságát püspöki tisztségemnek akkor, ha bizonyos szolgálatokat vállalok A fekete halár mentén ___ Színmű három felvonásban. — Irta: dr. Schlitt Gyula. 17 27. JELENET. Muki: Csupa ilyen goromba ember lakik itt Erdélyben? Mimi: Kedvem volna autóba ülni s menni, hogy itt hagyjam ezt a tűzföldet. Mintha csupa vulkán dübörögne alattam. Zsuzsi: Vannak az életnek ilyen közbe játékai, de gyávaság volna befolyásoltatni tőlük a kedélyünket... Pezsgőt ide..., hadd űzze a felhők buta árnyékát. De bolond kedvem van! (Tölt.) Rodescu: Micsoda nő! (kiveszi Zsuzsi kezéből az üveget s ő tölt.) Majd én. Egészségünkre. (Isznak. Muki mohón iszik.) Mimi: Muki, te nagyon űzöd a felhőket. Muki: Eljegyzés van, vagy mi? Rodescu: De még egy csók sem esett. (Meg akarja csókolni Zsuzsit.) Zsuzsi: (Elhárítja.) Ott még nem tartunk. Az én csókomnak ára van. Nem adom olcsón. Harc az ára. S különben mi értéke lehet egy csóknak ennyi ember előtt!? (Marusánné és Marusán kisietnek.) Mimi: Gyerünk, Muki. Itt, úgy látom feleslegesek vagyunk. Gyerünk. Muki: Gyéren potyog itt a csók. Nem találod, Mimi, ezt furcsának? Mimi: Csak a tízezer holdad ne volna! (El Mukival.) 28. JELENET. Rodescu: Na végre egyedül. Zsuzsi: Nagyon kívánta, hogy egyedül legyünk? Rodescu: Akár a napfényt a virág. Úgy vágyódom egy melegebb szava után, hogy érezzem közellétét..., lehelletét. Zsuzsi: Egyességünk nem terjed ennyire. A kezemet kérte csak. Rodescu: (Mohón kap Zsuzsi keze után s csókolja.) Már ez is boldoggá tesz. Csak érezzem hát. Ezt a puha, meleg kezet. Az enyém ez a kis kéz. Zsuzsi: Na, na... csak hagyja s fel ne faija valahogy, még szükségem lehet rá..., de a vagyonomban holnaptól kezdve akár konyákig vájkálhat. Rodescu: Csak nem vette, Zsuzsi, komolyan a tréfát. Zsuzsi: Halálos komolyan. Rodescu: Hazúdtam ..., hazúdtam akkor. Csak érdekessé akartam magam tenni. Zsuzsi: Hát ez rosszul sikerült. Az én szerelmem nem bírja a gőgöt. Rodescu: (összetett kézzel könyörög.) Bocsásson meg Zsuzsi, bocsásson meg! Szeretem, nagyon szeretem. A lelkem- mel, az életemmel szeretem! Zsuzsi: Talán volt bennem is valami, nem mondom, valami a szerelemből, de az a fölényes püfíeszkedése kiölt belőlem mindent..., de teljesen! Rodescu: Nem, nem Zsuzsi. Ez lehetetlen. Lehetetlen! A szív igaz érzéseit nem teheti semmivé egy szerelmes bolond ostobásága! Lehetetlen. Bolond voltam, bolond. Szeretem . .., szeretem! Zsuzsi: Szerencsétlen utat választott a szívemhez. Semmi sem oly gyűlöletes előttem, mint az önteltség, a buta gőg. Rodescu: Én... én vagyok a szerencsétlen, Zsuzsi. De ne keressen a szerelmesnél észt, megfontoltságot, bölcsesé- get. örülésig szeretem. Zsuzsi: Ha bölcseséget nem is keresek, de szerény szívet, mert igazán szeretni csak az alázatos tud. Rodescu: Szerény vagyok, Zsuzsi, alázatos. A lába előtt fekszem örökös vezeklésben azért az átkozott ostoba pillana-
