Harangszó, 1939

1939-05-14 / 20. szám

160 harang s z a 1339. május 14, egyházi leánykört és minden érdeklődőt szívesen látunk. Jelentkezni lehet június 1.-ig a Szövetség Budapest, IV., Váci-u. 78—80. II. 7. alatt levő központjában. Templomszentelés Zagyvapálfalván. Másfélévi megfeszített munka után örömünnepre gyűltek össze a zagyva- pálfalvai és a környékbeli evangélikusok. Május 7-én adták át a jó Istennek nagy áldozatokkal megépített templomukat. Derült, szép időben messze tájakról kí­gyóztak az evangélikus falvakból elin­dult zarándokcsapatok s ezek sorában érkezett dr. Kovács Sándor püspök Zagyvapálfalvára. Az ünneplő sereg csak kis részében fért el a temp­lomban. A Jövel Szentlélek Úristen eléneklése után dr. Kovács Sándor püspök megáldotta először az özv. Benyó Józsefné által néhai férje és édes­atyja, Hankus Lajos emlékére adomá­nyozott és a Zagyvapálfalva község ál­tal a templomnak felajánlott két haran­got. Ezután a templomszentelés követ­kezett. Mátéffy Ilonka diakonisszatest­vér vezetésével a salgótarjáni egyházi énekkar énekelt, majd közének után dr. Csengődy Lajos lelkész tartotta az első igehirdetést. Pál Márton szólóéneke emelte az áhítatot még magasabbra meleg érzéssel előadott tolmácsolásban, amit Kovács Géza igazgató-kántor kísért har- moniumon, majd a püspök oltári áldá­sa zárta be a templomszentelés ünnepét, amelynek utolsó akkordjai Návrádi Hu­gó és Würtzler Arisztid hegedű és har- moniumon előadott szép számából és az Erős várunkból csendültek fél. Isten- tisztelet után díszközgyűlés volt, mely köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a templom megépítését lehetővé tették. Laptestvérünk, a református „Keresz­tyén Család“ írja: „Harminc éve alapí­totta Kapi Béla püspök a „Harangszó“-t. A „Harangszó“ című országos evangéli­kus néplapot most harminc éve indította el útjára az akkori körmendi lelkész, D. Kapi Béla püspök. Ma ez az orgánum az evangélikus öntudatnak nélkülözhe­tetlen, nagyjelentőségű munkása. A ju­biláló lapot, amely Szabó József dunán­túli püspöki másodlelkész szerkesztése alatt áll, számosán keresték fel jókíván­ságaikkal. A Keresztyén Család is szere­tettel köszönti testvérlapját, a Harang­szót s további szolgálatára, növekedésé­re Isten áldását kéri.“ Bönyrétalap. A bőnyrétalapi gyüle­kezet április 30.-án iktatta tisztségébe új felügyelőjét Mayer Géza bőnyi föld- birtokost. Az iktatást megelőző isten­tiszteleten Biczó Ferenc bábolnai segéd­lelkész hirdette az Igét, amelynek kere­tében a helyi lelkész szolgáltatta ki a felügyelőnek az úrvacsorát. Ennek vé­geztével Németh Károly esperes iktatta tisztségébe az új felügyelőt. Az iktatást követő díszközgyűlésen Szalay István egyházmegyei felügyelő, Mayer Oszkár volt, jelenleg tb. felügyelőnek az egy­házszolgálat terén kifejtett önzetlen ál­dozatokban gazdag munkásságáról em­lékezett meg elismeréssel s hálával, majd pedig köszöntötte az új felügyelőt, aki ezután elmondotta gondolatokban gaz­dag, tartalmas, a kis szórványegyház életkérdéseit felölelő székfoglaló beszé­dét. Az új felügyelőt az egyházközség nevében a lelkész, az iskola s az ifjúsági egyesület nevében pedig a tanító üdvö­zölte. Nyaralás. A Fébé Ev. Diakonissza Egyesület Budapest, Hűvösvölgyben XII,. Hidegkuti-út 123/a. alatt (telefon 164- 573.) pensiót tart fenn, gyönyörű, egész­séges, csendes helyen. Úgyszintén Klo- tildligeten is. Mindkét pensió testi s lelki pihenésre kiválóan alkalmas. Idősebb egyéneknek állandó elhelyezkedés lehet­séges. — Klotildligeten gyermeknyaral­tatási vállal az egyesület diakonissza testvér felügyelete mellett. Evangélikus leánvinternátus Buda­pesten. A Fébé Ev. Diakonisza Egyesü­let leányinternátusa (VIII., József-u. 4.) meleg családi otthont nyújt. Diakonisz- sza vezetése s diakonissza orvos fel­ügyelete alatt áll. Tanárnő korrepetál a növendékekkel. Német nyelvtanítás in­gyen. Az ellátás kifogástalan. Az ellá­tási díj evangélikus és református nö­vendékeknek évi 700 pengő. Jelentkezé­seket elfogad az internátus vezetősége (Budapest, XII., Hidegkuti-út 123/a.). Az egyesület átutazók részére Otthont (Hospiz) is tart fenn. Felvétel az Evangélikus Teológusok Otthonába. Akik Sopronban a m. kir. Erzsébet-tudományegyetem evangélikus hittudományi karán óhajtják tanulmá­nyaikat folytatni s a Teológiai Otthon­ban kívánnak lakni, a bennlakhatási fel­vételért a Teológiai Otthon Bizottság­hoz címzett kérvényüket június hó 20.-ig küldjék be az Otthon igazgatóságához (Sopron, Felkelő-u. 42.). A kérvényhez mellékelendő: 1. Másolat az érettségi bizonyítványról. 2. önéletrajz. 3. Orvosi bizonyítvány. 4. Az illetékes lelkész, il­letve vallástanár ajánló irata. 5. A szülő vagy gyám kötelező nyilatkozata a tar­tásdíj pontos fizetésére és esetleges ká­rok megtérítésére vonatkozólag. Tartás­díj (lakás, fűtés, világítás, fürdés, na­ponta háromszori étkezés) 550.— P. és 5.— P. felszerelésre, mely összeg fél­évenként előre fizetendő, havi részletek­ben való fizetését ellenben az Otthon Bizottságtól kell kérelmezni. A díjak fizetése legkésőbb augusztus 1.-vel kez­dődik. Szegénysorsú, de legalább „jó“ előmenetelű s görög érettségivel bíró tanulók kedvezményért is folyamodhat­nak, ebben az esetben csatolniok kell a szülők vagyoni helyzetét feltüntető ez évi keletű bizonyítványt. Végül mellé­kelendő válaszboríték, ajánlott válasz­bélyeggel felszerelve. HATÁROKON TÚL Németország. Hitler „Az én harcom“ című híres könyve 11 nyelven immár 5,400.000 példányban fogyott el. Finnország. A finn egyházi lapok az együttérző öröm hangján írnak Turóczy Zoltán püspökké választásáról. Japán. A teljes biblia japán fordítá­sát ezelőtt 50 évvel fejezték be. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Születés. Megyer Lajos délszabolcsi lelkész és neje Benyhe Vilma házasságát az Isten fiúgyermekkel áldotta meg, aki a keresztségben Árpád nevet kapott. Házasság. Bokor István Uraiuj- falu, és Boros Vilma Acsád, május 21.-én tartják esküvőjüket a meszleni evangélikus templomban. — Kocsó Ilonka okleveles tanítónő és C s ő- váry Dezső kétbodonyi evangélikus lelkész folyó hó 6.-án tartották esküvő­jüket a deáktéri templomban. Az eske- tést Szuhovszky Gyula vallástanár vé­gezte. Tanuk voltak: dr. Szuhovszky Sándor és dr. Csőváry Kálmán. Halálozás. — Németh György nyugal­mazott evangélikus tanító 49 évi tanítói szolgálat és 12 évi megérdemelt pihenés után életének 83. évében május hó 1.-én Keszthelyen elhúnyt. — Fancsali Joób Miklós május 2.-án, életének 21. évében keresztyéni türelemmel viselt hosszú, kí­nos szenvedés után Ózdon visszaadta lelkét Teremtőjének. — Feltámadunk! ÚJ KÖNYVEK Új könyv jelent meg „Szentlélek tá­bora“ címen Scholz László gimnáziumi vallástanár tollából. 20 igehirdetésből és 5 előadásból áll ez a 11 ívre terjedő gyűjtemény. Valamennyi darabja egy tárgykörben mozog: a Harmadik Hit­ágazatba tartozó bibliai üzenetet prédi­kálja. Mit mond az ige: egyházról, gyü­lekezetről, Szentiélekben járókról, Isten beszédéről, szentírásról, prédikációról, templomról, igehallgatásról, szentségek vételéről, a szentek hitéről, erkölcsi élet­folytatásáról; egyszóval: a Szentlélek táboráról, — elejétől végig erről van benne szó. Luther és a reformáció ige­hirdetésének fontos része volt ez. Ezt az örökséget újra közkinccsé tenni ma egyházunkban, ez a szerző célja. Meg­rendelhető címén: Budapest, VII. Aréna- út 66., III. 24. Csekk: 35.332. Ára: 3 P. Ajánljuk olvasóinknak. SZERKESZTŐI ÜZENETEK S. M. Ungvár. Gandhi nem keresz­tyén. De mert rendszeresen olvassa az újtestámentomot, gondolkodásában több keresztyén vonás van, mint sok keresz­tyénében. — Lelkész. Általános a pa­nasz, hogy a diakonissza anyaházak nem tudnak adni diakonisszát gyüleke­zeti munkára. De általános a diakonisz- sza anyaházak panasza is, hogy a gyü­lekezetek csak kérnek, de nem adnak diakonisszát. Nem győzzük eléggé kérni a lelkészeket, hogy buzdítsák az arra való leányokat az áldott diakonissza hi­vatásra. — P. S. Léva. Kedves lapját kö­szönjük. Hisszük, hogy a most szerte meginduló evangelizáció a hazatért Fel­vidéken is áldást terem. Az evangélikus külmisszióra szánt adományt a 16,188-as csekklapon, vagy ezen a címen küldheti be: Rimár Jenő vallástanár, pénztáros, Budapest, XIV., Gizella-út 28. Tessék talán egy lapot írni néki s kérni tőle né­hány csekklapot. A Missziói Lapok e címen rendelhető meg: Drenyovszky Já­nos Kispest, Tököly-út 18. Legjobb lesz tőle is csekklapot kérni. Az adomány megérkezett, sorkerültével nyugtatjuk. — S. I. Szentantalfa. A küldött cikket köszönjük. A jelzett sorozatot örömmel várjuk. — T. I. Tét, R. T. E. Orosháza, S. I. Mórichida. A misszióra küldött használt bélyeget hálásan köszönjük. — Békéscsabai olvasó. Köszönjük a bélyeg­küldeményt. Valóban jobb a bélyeget nem leáztatni, csupán kivágni. A küldött mennyiség körülbelül 50 fillért ér.

Next

/
Thumbnails
Contents