Harangszó, 1939
1939-05-14 / 20. szám
1939. május 14. HARANGSZÓ 157. ház, akkor előbb-utóbb nemcsak hitkö- zösséggé, de szeretetközösséggé is kell lennie és egészen természetesnek látom, hogy a hitvallók frontja a szeretet frontjává fog kiépülni. Az egyháznak olyan feladatai és lehetőségei vannak, amelyeket semmiféle állami, vagy társadalmi közösség nem tudhat vállalni és megoldani. Szenvedélyesen, keményen csattan fel az új püspök hangja, amikor a protestáns sajtóügyre tér át: — Magam is sajtómunkás vagyok, ennek a kérdésnek teljes súlyát átérzem tehát. Nem sajnálatos, kiáltó szegénysége-e a magyar életnek, hogy a most már kétmillió hétszázezer lelket számláló csonkamagyarországi protestantizmusnak még mindig nincs önálló napilapja?! A dániai huszonötezer katolikusnak lehet — mert kell — önálló napilapja, csak nekünk nem?... Az egyházi sajtóban örvendetes fejlődést látok, a lapjaink iránti szomjúság nőttön-nö, mint ahogy a lapok színvonala is állandóan emelkedik. — Az egyetemes egyház a hus- vét utáni második vasárnapot országos sajtóvasárnappá tette; hát én ennek teljes kidolgozásába minden erőmmel belefekszem és meg vagyok győződve, hogy ez az elhatározás nemcsak az egyházi sajtó, de a napisajtó területén is megfelelően érvényesül majd. Az ősökről, papi elődjeiről szíveskedjék valamit mondani. — Dédapám, Bauhofer György budai lelkész pietizmusa, nagyapám, az egykori tiszakerületi püspök Czékus István vasenergiája és édesapámnak, a volt ózdi espereslelkésznek olthatatlan vagya a misszió és a szétszórt hívek összegyűjtése iránt: mindez a magam munkájából sem hiányozhatik. Arra a kérdésre: mit szeretne püspöksége alatt leginkább megvalósítva látni, egyetlen mondattal felelt Tú- róczy Zoltán püspök: Élő, megujhodott evangélikus egyházat a tiszai kerületben. (MÉ.) AZ ÉN HITEM*) Most már hitemnek karjára dőlve Ketten járjuk mi ezt a sors utat. Én a vak és tehetetlen sánta. Mellettem társam, éltető hitem, Mert az Isten ezt énnekem szánta. De hol lennék és mi lennék én már, Ha ez a hit nem lenne énvelem, Eltévesztettem volna az utat. De ő szemeit kölcsönzi nekem, Mikor lelkem a jövőben kutat. Mikor fáradtan hullnak karjaim, Látva, hogy munkám eredménytelen, És a percek már kínosan múlnak. Ekkor ő karját kölcsönzi nekem, Amelyek az Isten felé nyúlnak. •) Szemelvény a szerző ,Megkésett rügyek' c. 123 oldalas verseskötetéből. Megrendelhető « szerzőnél, Kispest, Zrinyi-tl- 112. szám alatt. Lábaim is cserben hagynak olykor, Mintha csak béna lennék s megkötött. Érzem, magamtól tovább nem jutok. Ekkor lábait kölcsönzi nekem, Melyekkel én már Atyámhoz futok. Most már hitemnek karjára dőlve Ketten járjuk mi ezt a sors utat, Én a vak és tehetetlen sánta. Mellettem társam, éltető hitem, Mert az Isten ezt énnekem szánta. Bevezetésre ajánljuk a gyülekezetekben azt a szép szokást, amely a konfirmáció ünnepélyén délután az idei konfirmandusokkal együtt hálaadásra gyűjti össze azokat is, akik ezelőtt 25 és 50 évvel konfirmálkodtak. Az ezüst és aranykonfirmandusok ez ünnepélye a délelőtti közös úrvacsoravétel után délután például a következő lehet: 1. Közének. 2. Bevezető imádság. 3. a) Konfirmandus beszéde a szülőkhöz, b) Szülő beszéde a konfirmandusokhoz. 4. a) Konfirmandus beszéde a keresztszülőkhöz. b) keresztszülő beszéde a konfirmandusokhoz. 5. Mi nekem a konfirmáció? a) Egy mostani konfirmandus beszéde. b) Egy ezüstkonfirmandus beszéde. c) Egy aranykonfirmundus beszéde. 6. Konfirmandus beszéde az egyházhoz. a) Mi nekem az egyház? b) Miért szeretem egyházamat? c) Hogyan szeressem egyházamat? 7. Az egyház üzenete a konfirmandusokhoz és imádság. 8. Közének. A mezitlábos konfirmandusnak... Evangélikus egyházunkban már régen szokássá vált, hogy több gyülekezetünkben a jobbmódú hívek a szórványokból konfirmandus gyermekeket néhány hétre magukhoz fogadtak. A vasmegyei Koltában boldogult emlékű Ráhner Máté esperes-lelkész is szokott konfirmandus növendékeket magához venni, mégpedig a vasmegyei vend vidékről, amely vidék annyi jeles férfiút adott egyházunknak. A sok jeles között Kuzmics István bibliafordító surdi lelkészt, Bachich István nemeskéri kiváló lelkészt, Poszvék Sándor és Gom- bócz Miklós soproni igazgatókat. Ráhner Máté 1873-ban is, mikor engem is konfirmált, két fiút fogadott magához. Bizony, messziről jöttek ezek a gyermekek, örömmel tanultak, örömmel segítettek a lelkész gazdasági munkáiban is • és nagy lelkesedéssel konfirmálkodtak meg. Hitükben megerősödve tértek vissza otthonukba, hogy beilleszkedjenek szórványbeli hitsorsosaik közé, akikről 'tudjuk, hogy mikor temetéskor, a nagy távolság miatt lelkészt nem kaphattak, a koporsó mellett maguk énekeltek, közülök egy férfi imádkozott és így mégis evangélikus egyházi szertartással temették el halottjukat. Bácskában is több helyen szerveztek ilyen konformandus otthonokat, hogy azokból sok áldás áradjon növendékeinkre. Örömmel látjuk, hogy újabban Keszthely mellett, a lelkészek üdülőházában „Kapernaumban“ is létesült konfirmandus otthon. Örömmel olvastam a „Harangszó“ f. évi 18. számában, hogy egy béres édesapa, a messze fekvő pusztáról, biciklin, 35 kilométeres utat megtéve, vitte fiát lelkipásztorához, konfirmációra. Köszönet a lelkész-testvérnek, hogy az esetet megírta és a tiz P-t a szegény édesapának visszaadta. Ezen kis kitérés után visszatérek megkezdett, de be nem fejezett mondatomhoz és azt így fejezem be: A mezitlábos konfirmandusnak, a „Harangszó“ útján, cipőre küldök négy pengőt és remélem, hogy e lap olvasói között többen találkoznak, kik e nemes célra szintén küldeni fognak filléreket — de pengőket is*) — hogy ez a kis konfirmandusunk uj, szép, fényes cipőben jelenhessék meg és térdepelhessen le az evangélikus templom oltáránál, — konfirmációra... Mesterházy Sándor ny. ev. esperes-lelkész. *) Köszönet a nemcsszivü kezdeményezőnek, a cipő ára már együtt is van. Hatvan. A vasárnapi iskolások május 7-én jólsikerült műsoros előadást rendeztek. Hárman szavaltak és öt különböző tárgyú jelenetet adtak elő. A betanítás fáradságos, de eredményes munkáját Filcsik Márta oki. tanítónő végezte. Joó Lajos.
