Harangszó, 1939

1939-04-02 / 14. szám

m\ április 2. HARÁNGSZ0 107. oldal. *! Imre óbudai orgonás és zeneszerző ku­tatták f.-l régi egyházi énekeskönyveink- ből, mint a Zengedező Mennyei Kar (1696.), mint Geleji öreg Graduálja (1636.), vagy még régebbi: Bornemisza Péter evangélikus püspök Énekeskönyve (1582.) Megelevenedett a fáradságot nem kí­mélő, egyházában és egyházának szíve­sen szolgáló ifjúság hite is, mely máso­kat is kell, hogy hasonló áldásos, áhí­tatra és Isten imádatára serkentő mun­kára késztessen.*) || Istené legyen a dicsőség! g Ittzés Mihály. *) Szívesen szolgálunk az érdeklődőknek út­mutatással 1 ,,Börtönben voltam és nem kerestetek fel engem“. (A fogházmisszióról.) ! Ezeket mondja az Or Jézus Máté 25. rész 43. versében. Akkor sem értették meg az emberek Jézus szavait. Ma is mily kevesen értik meg. Az utolsó ítélet­kor az Űr Jézus tőlem is megkérdezi: fel­kerestél-e engem a börtönben? Urunk Jézus felvilágosít: hogyan kell ezt érteni. Ő azonosítja magát a börtönben ülő bű­nössel. Ennek a bűneit is hajlandó ma­gára vállalni, mintha ö követte volna el annak minden gonoszságát. Jézus ezekért a „börtöntöltelék“-ekért is meghalt a kereszten, hogy meg­váltsa őket a pokoltól, az örök gyötre­lemtől. Ö nem akarja a világ salakjának nevezetteket sem örök halállal büntetni, hanem azt akarja, hogy megtérjenek és mint Isten gyermekei éljenek. Azért akar engem megtanítani: Jól jegyezd meg ma­gadnak: ne vesd meg a börtönök cellái­ban sinylődőket, hanem úgy tekintsed őket, mintha én ülnék ott a helyükön. ,Ne akard őket kiközösíteni a családból, a társadalomból, az egyházból, mert ak­kor engem közösítesz ki onnan! Ne szé- gyeld a börtönben felkeresni azokat, ki­kért véremet ontottam a Golgotán, kik­nek szabadulást szereztem bűneikből, ha keresztem alatt kegyelemért könyörög­nek. Istenünk az elmúlt hónapokban töb­bek közt egy csodálatos megtérést ké­szített elő. Vagy 27 bűntett és egy em­berölés terhelte a szerencsétlen 24 éves felebarátunk lelkét. Először igazolni akarta magát az okoknak másokra tolá­sával. De Istenünk Úrvacsora előtti igéi összetörték. Istenünk felébresztette ben­ne az Úr teste és vére utáni szomjúho- zást. Komolyan Isten előtt kellett felel­nie: Vallod-e magadat bűnösnek? És ő zokogva mondta el szégyenteljes életét és tett töredelmes bűnvallomást. Az utol­só tárgyaláson már mint Istenhez tért ember önmaga vallotta meg azokat a bűntetteit, melyeket előző tárgyaláson még letagadott földi bírái előtt. „Egész ember akarok lenni — mondta — meg­mondom az igazat, ha pár évvel többet kapok is“. És két évvel többet kapott. * A rabkönyvtár számára legutóbb ira­tokat, illetve könyveket küldtek: özv. Becht Henrikné, özv. Kuszy Dánielné, Mi- kula Jolán, özv. Ritter Frigyesné. * Azt tudom: boldog az, aki az Úr igéi­nek engedelmeskedik! Ma is felajánlom a börtönlakók meglátogatását „1 é I e k- b e n“: értük való imádkozással küldje­nek számukra olvasóink Jézushoz vezető iratokat: Budapest, II., Gárdonyi Géza- út 62. sz. Gaál József fogházi lelkész. SÁTÁNNAL A GOLGOTA FELÉ. Hűséges csatlósként jön velem a Sátán. Avagy nem is ö jön. Már én megyek vele! Megejtett s a lelkem mázsás teher nyomja. Széles utón járva bűnnel vagyok tele...! Káprázatos szóval aranyhegyet Ígért. Csalogatott és én hallgattam rá balgán. S most veszem csak észre szörnyű vakságomat, Mikor kaján öröm dagad fel az arcán. Szörnyű volt az utam, mig idáig értem. Vele jöttem eddig: a nagy feketével. Szabadulni tőle egy percre sem tudtam. Fogva tartott szóval, fogva a kezével! S ekkor megláttam egy vért izzadó arcot. Nagy keresztet cipelt roskadozó vállán. Ki az ? Hova megy ? — kérdeztem az utón. „Egy elitéit bűnös !u — kacagott a sátán. Mi lehet a bűne ? Oly szelíd az arca! — S Isten ekkor nékem látó szemet adott — Megbűvölve álltam. Egyre csak Öt néztem. Mellettem a sátán őrülten kacagott. Most, hogy újra látom nagypéntek halottját S azt, hogy életemből semmi nem veszett el: Most a lelkem tiszta, messzi mélyén érzem: Megtartatásomért fizetett kereszttel! Hogy ennyire képes szeretni az Isten, Amikor engemet bűnök fojtogatnak : Elküldi halálra egyetlenegy Fiát, Csakhogy én a gyarló, bűnös meg ne haljak! íme az áldozat, amit meghálálni, Avagy megfizetni nem tudhatok soha! Amit megtehetek az csupán csak annyi, Hogy ahol meghalt 0,.. . én leomlok oda.. . Szirti János. OLVASD És TERJESZD A I--------------HARANGSZÓT! A fekeíe halár menlén----­S zínmű három felvonásban. — Irta: dr. Schlitt Gyula. 10 Mind: Nem, nem, soha! Zsuzsi: (Kiáltva) Soha! Soha! Bodó: De hisz én másról akartam beszélni. (Előveszi Nagymagyarország térképét s ki akarja akasztani a gyerme­kekkel szemben levő falra.) Mihály: (Kint.) Hol az apátok? Géza: (Kint.) Nem tudjuk. Eresszen be, Mihály bácsi! Bodó: Mi ez? ff fiú: A Csontos-gyerekek. Bodó: (Kinyitja az ajtót.) Gyertek fiúk. Gyertek csak. Mihály: (Az ajtóból.) Gyanús nekem ez a fajzat. (Be­teszi az ajtót, kint marad.) 7. JELENET. (Géza, Laci jönnek. Szebb jövőt köszönnek.) Bodó: El mertetek jönni? Géza: S ha agyonvágnak, akkor is jövünk. Laci: Magyarok vagyunk. Gyerekek: Éljen! Éljen! Géza: Nem soká megyünk román iskolába. Bodó: Hát mit csináltok? Géza: Nem tanulunk. Semmit nem tanulunk. Megbeszél­tük Lacival s ő is beleegyezett. Nem tanulunk, majdcsak kivesz apánk. Gyerekek: Éljen a Géza... éljen! Bodó: Gyerekek csend. Derék fiuk vagytok. Csak a ro­mán iskolát hagyjátok ott minél előbb. /. fiú. Csináljatok valamit, hogy kidobjanak. Géza: Ez nehezen megy. Sokat követelnek az embertől, hogy kidobják. János: Az már szent igaz, ilyesmiben vihartálló népek ezek, » Bodó: (Csontos gyerekekhez.) Üljetek le szépen. Miről is akartam beszélni? Többen: A térképről... a térképről! Bodó: Igaz. (Kiakasztja Nagymagyarország térképét. Gyerekek: (Sutyorognak egymás közt.) Nagymagyar­ország, de szép, de nagy. Bodó: Igen. Lássátok, ilyen volt Nagymagyarország ezer éven át. (Mutatja.) S ma ilyen. (Mutatja.) Mintha késsel kerí­tenék körül a' szívemet. Többen: Tolvajok! Rablók! Bodó: Ezt az országot Isten nekünk teremtette. A ma­gyaroknak. Egyedül nekünk. Járt itt őseink előtt ezer féle nemzetség, de egyiknek sem lett ez az ország hazájává. Nem tudták megtartani. Géz a: Ez csak nekünk sikerült. I. fiú: Pedig de sokan szerették volna. /. leány: Tatárok., törökök... Bodó: Évszázadokon át harcoltunk ezek ellen s nem volt hatalom, mely elvette volna hazánkat. Laci: Pedig ezek erős népek voltak. Bodó: Rettegett tőlük egész Európa s ha nem a magya­rok állnak védőfalakat, nem tudom, mi lenne ma azzal a művelt nyugattal? János: Hát kicsinyt beléiük zavarogtak volna. Bodó: S lám, mi történt? A tigriseket leterítettük. II. fiú: S ránktörtek a férgek, hogy megegyenek. Zsuzsi: S a népek, a művelt népek tűrik ezt a gyalázatot? Bodó: Fiúk ez nem maradhat így! Mind: (Felállva.) Nem, nem, soha! (Leülnek.) Bodó: Nézzétek, milyen tökéletes egynek teremtette az Isten ezt az országot. f. lány: S mégis széjjel darabolták. Bodó: Úgy veszik körül az Alföldet a Kárpátok, mint két ölelő kar. Északról, keletről véd a hideg ellen s délről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents