Harangszó, 1938

1938-03-20 / 12. szám

„Dunántúli Frot.Lap" Kiadóhivatala PÁPA HARANGSZÓ 1938. március 20. A HARANGSZÓ tulajdonúi Képező gyórl BJlROSS-NYOMDA elsőrangú felszerelésé­nél fogva szépen, gyorsan és olcsón készít újságot. Könyvet, vagy bármely nyomtatványt. színvonalán alig túlemelkedő kisgazda rétegeink számára tehát a tisztességes polgári jólét kapuját tárná ki a belter­jes gazdálkodásra való áttérés. Haladó szellemű kisgazdák körében történtek is már szórványos kísérletek földjüknek ilyen kihasználására. De e kísérletek leg­nagyobb részben kudarccal végződtek. Az esetek közelebbi megvizsgálása ki­derítette a kudarc titkát is. Kettős oka volt ennek: 1. a szakismeretek hiánya, 2 az átszervezéshez szükséges tőke hiá­nya. Mindkét ok olyan természetű, amely világossá teszi előttünk, hogy a belterjes gazdálkodásra való áttérés eb­ben a nemzedékben már nem igen fog sikerülni kisgazdáinknak, inkább csak a következő nemzedéknek. Mert a szakis­meretek megszerzése önművelő úton nem igen lehetséges a szellemi munká­hoz egyáltalán nem szokott kisgazdáink számára. Nagyobb előtanulmányt és na­gyobb szellemi frisseséget követelne ez, mint amellyel kisgazda rétegeink álta­lában rendelkeznek. Az átszervezéshez szükséges tőkét pedig semmiképen sem tudják előteremteni, mert birtokuk rend­szerint máris agyonterhelt, de a hitel­források ma még a tiszta birtokok előtt is majdnem teljesen elapadtak. A jövő boldogulás útja azonban mé­gis csak a belterjes gazdálkodás. Az ősi gabona-gazdálkodás elől a nagy külföldi gabonatömegek lassanként minden jö- vedelmezési lehetőséget elzárnak. Min­den okos, előrelátó kisgazdának tehát már ma készülnie kell erre a gazdasági átszervezésre. És pedig hogyan? Először is: ne hagyja gyermekét tu­dományos gazdasági ismeretek nélkül, mint ahogy ő neki fogott az ősi föld mívelésének s ma alig tudja belőle csa­ládja betevő falatját előhozni. Másodszor: szigorú önfegyelmezés­sel hosszú éveken keresztül takarítsa meg azt a tőkét, amelynek befektetésével majdan gyermeke — a megszerzett ala­posabb gazdasági ismeretek alapján — sokszorosan jövedelmezőbbé teheti az apai földecskét. A jövő útjának egyengetésében evan­gélikus egyházunk két új intézményt ál­lít kisgazdáink rendelkezésére, hogy a belterjes gazdálkodásra való áttérés új honfoglalásának sikerét előmozdítsa. Az egyik a népfőiskola, amelyben, ha rövi­desen megvalósul, komoly evangélikus nevelést és alapos szakképzettséget nyer­hetnek gazdagjaink; a másik az Evan­gélikus Egyházkerületek Jóléti Egyesü­lete, amelynek gyermekgondozási osz­tálya még a mai sanyarú viszonyok kö­zött is mindenki számára lehetővé teszi, hogy napi pár filléres takarékossággal (mondjuk mindennap egy tyúktojással) már összetakarítható legyen az a kis tőke, amely ehhez a gazdasági átszerve­zéshez nélkülözhetetlenül szükséges. E kettő (szakképzettség és befekte­tési tőke) nélkül siker reményével senki sem térhet át a belterjes gazdálkodásra. Akik tehát legalább gyermekeik számá­ra szeretnék kiépíteni egy jobb jövő le­hetőségét, haladék nélkül keressenek kapcsolatot egyházunk e két intézmé­nyével. A népfőiskoláról Sztehlo Gábor nagytarcsai lelkész, az Evangélikus Egyházkerületek Jóléti Egyesületéről pedig központja (címe a lap hátsó olda­lán) nyújt készséges és ingyenes fevilá- gosítást. Haffner Jenő oki. gazda. Terményárak. Búza 20.75—21.75, rozs 19.10—19.40, takarmány árpa 15—15.50, sörárpa 17—19.50, zab 15.90—16.30, ten­geri 12.85—13 P métermázsánként. Sertésárak. Szedett sertés la. 104— 106, Ma. 102—103, Illa. 92—100, angol tőkesertés 102 fillér kilogrammonként. Keresek április l.-ére egy jólelkű, erkölcsös, megbízható, szorgalmas, sze­rény igényű magányos nőt, esetleg árva­lányt, ki a főzést és egyéb házi teendő­ket vállalja. Külső munka nincs. Ajánla­tokat fizetés megjelölésével Kaposvár, Eszterházy-utca 56. sz. Somogy m. özv. Borbély Gyuláné, evangélikus lelkészné címére kérek. 1—1 MIT NYÚJT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ­LETEK jóléti egyesülete? A családban előforduló halálesetkor temet­kezési segélyt. Kihazaaitási, tanulmányi és Develtetési segélyt. Élet, nyugdíj, tűz, jég, betörés, baleset, sza­vatosság, gyár, autó biztosításainak a legolcsóbb díjtételét <­A tagok érdekeit a Jóléti Egyesület gondos figyelemmel segíti elő Evangélikus egyházát támogatja mindenki, aki a Jóléti Egyesületet felkarolja, Hívja fe1 mindenki a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. Felvilagositassal és tájékoztatással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV. Hajó-utca 8-10. (Ev. bérház) Telefon: -8*-3-a8 valamint a kerületi fiókok : Békéscsaba, Debrecen, liyör, Kaposvár, Miskolc, Pécs, S/eged, Székpsf* hervar, Szombathely, Szoinox. Minden egyházközségben megbízottai vannak az egyesületnek Állandóön felveszünk és foglalkoztatunk megfelelő javadalmazással tagszerzőket, nőket is „Béthel“ diakonisszaállomás Kőszeg. Felvesz egész éven át üdülést, gyógyu­lást keresőket. Lábbadozó betegeket is. Alpesi kiima, diéta, ápolás. Tájékoztatót küld. Cím: Béthel diakonisszaállomás Kőszeg. Vas megye. 2—26 A* Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi heti­lapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrassy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési díj negyedévre 6 40 P. Az Új Idők minden előfizetőjét értékes lexikon-sorozattal ajándékozza meg. Jó erkölcsű, tisztaság szerető leányt április elsejére keresek, aki egy szemé­lyes háztartás minden munkáját vállalja. Cím: özv. Szenteh Istvánná Budapest, XI., Szabolcska M.-u. 9. II. e. 2. a. 1—1 Középkorú, magános, evangélikus vallású nőnek könnyű házimunkában való segítéséért családi otthont adnék teljes ellátással. Leveleket Evangélikus Egyház* Gyula, továbbít. 2—2 Testi és szellemi fogyatékosok, epi­leptikusok és egyéb ilyen betegek há­rom éves kortól, felekezeti különbség nélkül felvétetnek: Wallrabenstein-féle szeretetotthon, Budakeszi. 4—4 Kertészethez (gyümölcs-, vetemény- kert kezelése, erdőfelügyelet) értő nős. evangélikus egyén dunántúli birtokon április l.-i belépéssel elhelyezkedést ta­lálhat. Lelkészi ajánlással ellátott sürgős ajánlatok a Harangszó kiadóhivatalához küldendők. 2—3 Templom, torony fedést, javítást és villámhárító felszerelést, “j" templomok fűtését eternit-kémény- nyel a legolcsóbb árban vállalom. Kályháim már több templomban üzemben vannak. - Hívásra díjazás nélkül megyek. PAYR GUSZTÁV, CSORNA. Fiatal fűszeres-segéd, jó bizonyít­vánnyal, azonnali belépésre is, ajánlko­zik. Cím: Szíjártó Géza Tab, Somogy megye. 1—2 VIRÁGOT, KOSZORÚT legolcsóbban STIX*É-től GYŐR, Deák-u. 6. Telefon 9-46. — Aki a „Harangszó“-ra hivatkozik, 10% engedményt kap! Szerkesztő-bizottság: Irányi Kamill, dr. Ittzés Zsigmond, Marcsek János, Németh Károly, dr. Schlitt Gyula, Szende Ernő, Szuchovszky Gyula, Túróczy Zoltán. Felelős szerkesztő és kiadó: Szabó József. Kéziratokat nem adunk vissza. Baross-nyomda, Uzsaly és Koncz. T: 7-63­VASA YYAGOT, HÁZTARTÁSI és MEZŐGAZDASÁGI FELSZERELÉSEKET, IPARI SZERSZÁMOKAT és KERÉKPÁROKAT „ legjobb minőségben a legolcsóbban vásárolhat PÓS DEZSŐ vaskereskedéseiben Mosod. Baross-üt 27. h«nyi-t«r ». Magyaróvár AvtSiryke" Oyér, Mows «■ Pi>s»i>*»i««rT'

Next

/
Thumbnails
Contents