Harangszó, 1938
1938-03-13 / 11. szám
82. HARANGSZÖ Í§38. máfdtis 13. aranyban és drágakövekben közeleg feléd, hanem a mindennapi élet legközönségesebb elemeiben: a kenyérben és borban adja magát neked. Aminthogy földi életében sem volt fejedelem, vagy király, hanem csak az ács fia. Az Isten fia emberré lett, hogy közöttünk lakozzon, — most pedig az úrvacsorái kenyérben és borban van velünk. Testben jött hozzánk testi emberekhez, hogy teljes közösséggé legyen velünk. Most pedig testét és vérét adja a mi testünkbe, hogy teljes közösségünk legyen ővele. Örvendezned kellene tehát ilyen nagy kegyelmi ajándéknak! Íme, az Isten fia, aki felment a mennybe s most az Atyának jobbján ül, mígnem eljő ítélni, csodálatosképpen mégis itt van közöttünk, sőt velünk, sőt bennünk. Maguk a tanítványok sem élvezhették jobban az ő valóságos, testi jelenlétét! Ahogyan beszélt Jánossal és Péterrel, velük lakott és velük evett, éppen úgy szól most hozzád, asztalához hív és veled vacsorái; sőt saját testét és vérét adja neked eledelül. Ő maga mondja: „vegyétek és egyétek, ez az én testem... igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem.“ Dehát miért adja nekünk az ő testét és vérét? Nem elég az, hogy Szentlelke velünk van? Balga ember, aki bírálgatod az Isten kegyelmét, ahelyett, hogy hálaadással élveznéd! Az Ür azért adja neked testét és vérét, hogy ezzel emlékeztessen: az ő teste éretted töretett meg a kereszten, az ő vére éretted ontatott ki a golgota oltárán. Ha tagadod az ő testének és vérének jelenlétét az úrvacsorában, akkor tagadnod kell azt is, hogy ő éretted élt, szenvedett és halt meg testileg. Akkor pedig jaj neked, elveszett ember vagy. Bizonyára nem könnyű dolog elhinni, hogy az Úr Krisztus teste és vére valósággal jelen van az úrvacsorái kenyérben és borban. Mert hiszen meg sem érthetjük azt, hogy hogyan van jelen. Akik ezt mindenáron meg akarják magyarázni, azok ezzel csak azt érik el, hogy különféle tévelygésekbe esnek. Vagy azt mondják, hogy a kenyér és bor anyagilag is átváltozik hússá és vérré, — vagy pedig úgy vélik, hogy az úrvacsorában nincs is jelen Krisztus vére és teste, hanem e szentség csak emlékeztet ezekre. Márpedig egyik vélekedés sem igaz, hanem egyedül az a helyes, hogy az úrvacsorái kenyérben és borban valósággal jelen van az Úr teste és vére. Hogy hogyan, azt nem tudhatjuk, az Isten tudja és ez elég nekünk. Persze, ez az engedelmesség kemény dió az emberi ész és szív számára! Sokan meg is ütköznek benne és elfordúlnak az oltári szentségtől. Dehát mikor is mondhattuk mi azt, hogy a hit könnyű dolog? Bizony, ez a tanítás ugyancsak megalázza értelmünket és hiábavalóvá teszi gondolatainkat. Istennek kell inkább hinnünk, mint a saját vélekedésünknek -— és ez felette nehéz! Csak engedelmesen meghajolva vehetjük ezt a titokzatos és fenséges szentséget, — valósággal olyanokká kell lennünk, mint a kisgyermekek. Bizony, csak az ilyeneké a mennyeknek országa. Csak ha Isten foglyúl ejti gondolatainkat és elnémítja okoskodásainkat, akkor lesz nyilvánvalóvá számunkA bűn zsoldja a halál. Irta: Szende Ernő. 10 Az végig vezette egy folyosón s rámutatott egy ajtóra. — Ott tessék bemenni s a titkárnál jelentkezni. Várkonyi bement a jelzett ajtón. Már többen ültek ott. Egy asztal mellett ült egy úr s megkérdezte — Mit óhajt uram? — A vezérigazgató úrral szeretnék beszélni. — Majd előjegyzem s bejelentem. Tessék helyet foglalni Dénes leült és szorongó érzéssel hordozta végig tekintetét az ott ülőkön. Eltelt egy félóra, míg rákerült a sor. Mikor a pénzember elé került, az le sem ültette, hanem ridegen nézett rajta végig. — Tetszik? Dénes nagyot nyelt. Aztán megszólalt. — Kérem vezérigazgató úr, Várkonyi Dezső nagybátyám húszezer pengős váltója ügyében jöttem. A pénzember bólintott. — S aztán? — Arra kérném, szíveskedjék egy negyed évre a váltó megújításához hozzájárulni. Ugyanis, nagybátyám súlyos beteg, képtelen most ezt az ügyet rendezni. Engem kért meg, fizessem le a kamatot s a jövő lejáratkor véglegesen rendezi. A vezérigazgató arca meg sem mozdult. Azt mondja ön, a nagybátyja súlyos beteg? — Igen. Fekvő beteg. A vezérigazgató csengetett. A titkár belépett. — Adjanak fel egy sürgönyös táviratot Várkonyi Dezső címére s kérdezzék meg, tényleg oly súlyos beteg-e? A választ azonnal kérem! — Parancsára méltóságos uram. A titkár kiment. — Míg a távirat megérkezik, addig várakozzék a titkári szobában. Azt elhagynia nem szabad. A választól teszem függővé elhatározásomat. Biccentett a fejével s Várkonyi mehetett. Forrt benne a méreg. De nem tehetett semmit. Szónélkül kellett lenyelni a megaláztatást. Kiment a titkár szobájába s néma hallgatásba merült. Az óra mutatója tizenegyet mutatott, amikor táviratot hoztak be a titkárnak. Az felbonotta, aztán bevitte a vezér- igazgatóhoz. Mikor kilépett, intett Várkonyinak, hogy menjen be. Várkonyi szorongó érzéssel lépett be. — Meggyőződtem, hogy igazat mondott. Az ön nagybátyja már meg is halt. Dénes felkiáltott. — Meghalt? A vezérigazgató összehúzta a szemét. — Kérem, ne zavarjon. Az időm kevés. A váltó negyedévi megújításához hozzájárulok, de csak azzal a feltétellel, ha egy hónapon belül igazolást nyer az új örökös személye. Tudja ön, ki lesz az? Déne szívéről nehéz kő eestt le. — Én leszek. A legközelebbi rokon én vagyok. — Rendben van. Amint a hagyatéki eljárás befejezést nyert, tessék bemutatni az örökös személyazonosságát, így elvárunk negyedévig, egyébként periünk! — Kérem, ez meglesz. — Helyes. Itt van ez az írás, tessék ezt a könyvelőnek átadni. Végeztünk Átadott egy cédulát s Várkonyi kiment. Felkereste a könyvelőt, átadta a cédulát. Ott is kapott egy írást azzal, hogy adja le a pénztárosnak. Várkonyi a pénztár elé lépett s odaadta a parpirost. A pénztáros átfutotta. — Kérem az új váltót s a kamatokat. Kiszámítsam, vagy tetszik úgyis tudni az összegei? — Tudom. Háromezer. — Éppen annyi. Dénes átadta a váltót, leolvasta a pénzt. A pénztáros átadta a lejárt váltót s megkönnyebbült szívvel hagyta el a bank épületét. Betért egy vendéglőbe s bőséges ebédet rendelt. Utána még néhány barátját kerete fel, majd négy óra felé az állomás felé tartott, hogy hazautazzék. (Folytatjuk.)
