Harangszó, 1938
Kis harangszó
3d. oldal. EIS HARANGSZÓ 1938. május 15. amikor már minden betűt ismert és Szüleitől megkapta a megígért Bibliát. Határtalan volt az öröme! Úgy csillogott a szeme, midőn megpillantotta a Bibliát, s hogy dobogott a kis szíve, mikor először vette kezébe! Majd felnyitotta és az új Biblia lapjára ráhullott Anikó örömkönnye éppen erre a helyre: „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt.“ Ez a gyönyörű szép Ige volt Isten első üzenete Anikó számára. Sokáig nézegette, sokáig olvasgató, s egyszercsak azt vette észre, hogy már nem is olvassa, hanem mondja: mert megtanulta! Ezentúl minden reggel felnyitotta Anikó ezt a drága könyvet és elolvasta azt a sort, amelyikre éppen rápillantott, s ilyen csodálatosan szép üzeneteket kapott a jó Istentől: „Kövess engem!“ — „Ne félj, csak higyj!“ — „Én tiveletek vagyok minden napon!“ — „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek!“ — „Ne félj, én megsegítlek!“ így volt ez minden reggel. Anikó nagyon sokszor kapta Isten üzenetét a Bibliából. S olyan boldogan, olyan könnyű szívvel indult el az iskolába, mert érezte, hogy Jézus szereti, Isten vele van! Az idő múlt, az évek siettek egymásután. Anikóból nagy lány, majd öreg nénike lett, de még akkor is, reszkető kezével is, mindennap felnyitotta, olvasta: „tudakozta“ a Bibliát, s halála után minden bizonnyal megnyerte az Úrtól az Őt szeretőknek igért mennyei koronát! Mohácsi Anna néni. ÉDESANYÁD SZERETETE. Ki ölche hajthatod le Kis buksi tejed, Kinek csókolsz igazában Reggelenként kezet? Öleld meg az édesanyád, Járj kedvébe néki, Ha tőled ezt szeretete Nem is nagyon kéri. Foglald ölet imáidba, Ha este lefekszel, Simogasd meg szeretettel Arcát kis kezeddel. Ott virraszt kis ágyad mellett, Ha betegen fekszel, S szeretettel mosolyg reád, Ha munkádba kezdek Ha mosogat, ha takarit, Ha ruhád tisztítja, Szerető anyai szívvel, Életedet óvja. Szeressed, hát tiszta szívből Légy iránta kedves, Akkor tudod meg, hogy ki volt, Amikor már nem lesz. Uhlik Gusztáv elemi Vili. oszt tanult, Győr. Farkas Annus névnapja. Ma kissé hangosabb az osztály, mint máskor. — Mi van itt gyerekek? — Tanítóbácsi kérem a Farkas Annusnak ma van a névnapja — jelenti a napos nővér. — Isten éltessen Annus! — mondom a szorgalmas kisleánynak — meghúzom kissé a füle melletti barna fürtöcskét. — Most csak így köszöntünk? kummogják néhányan savanyu mosollyal. — Hát csak elég, ha a tanítóbácsi így megköszönt valakit?! — Igen, de mi is szeretnénk megköszönteni. — Tessék!... én majd csak éljen- zek hozzá. Ki akarja megköszönteni? — A következő pillanatban már ki is lép a pádból a S. Béla s mintha egyenesen készült volna erre — hosszú matróz nadrágban, kifésülve, csokorral — csak odaáll az Annus elé, meghajtja magát, nagy fityekkel kezet nyújt és beszélni kezd:
