Harangszó, 1938
Kis harangszó
26 oldal. KIS HARANGSZÓ 1938. április 3. Borulj le keresztje előtt és hidd; azért adta Ő az Ő életét éretted, hogy te is az egyetlen igazi életet élhesd. Ez az élet most a hitnek az élete, az Ítélet után pedig az örök életnek az élete. REND A LELKE MINDENNEK. Jancsi délben alighogy „Figyelj reám kis fiam. Megtörülte száját, Ne szóljak hiába." Megperdíti s nagy vígan Nagyot hall a Jancsi, mint a Hajtja a csigáját. Tyuk takarulásba. Rikkant közben nagyokat Hanem másnap Jancsinak Pattan a kis ostor. Gyászos ébredése. De a leckéd nincs még kész, Nyolcat üt az óra és ügy-e kis imposztor? Nincs kész a leckéje. Szól anyuka, kis fiam, Sietne de jaj, mihaszna, Ügyelj csak a rendre, Csípje meg a kánya. Játék helyett mindig a üres tábla lötyög a Leckét tedd előbbre. Vászon tarisznyába. Nagy imposztor a Jancsi, Okulásra közmondást — Ami azt illeti. — Idézek-e lapra. Az anyai intésre, „Amit máma megtehetsz Fülét se billenti. Ne halaszd holnapra." Mert ki dolgát megtenni Folyton halogatja, Az előbb vagy utóbb, de Biztos kárát vallja. Mihátsi Dénes bácsi. Az őrangyal. Németből átdolgozta: P. L. A tanár úr végre megállt a két fiú előtt. Megfogta a kezüket. Mikor fölnéztek rá, látták, hogy a komoly, kemény férfiarcon könnyek csillognak. — Fiúk — mondta megindultan, —- sohase feledjétek el ezt az órát. Mint mit sem sejtő kis gyermekek játszottatok a borzalmas mélység szélén és csak az Isten az ő őriző angyalaival óvott meg benneteket a legszörnyűbb végtől. Jer- tek, adjunk hálát Istennek. — Az őrangyal! — mint a villámütés vágott ez a szó Laci szivébe. A fiatal tanár csöndesen fölvett egy kis fekete könyvet az íróasztaláról. Biblia — villant Laci eszébe. A „felvi- lágosúlt“ dr. Kövessy és Biblia? Még hozzá egy sokat használt, megkopott Biblia? ... A tanár úr rövid keresés után olvasni kezdte: Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményeiről... ki megszabadítja a koporsóból a te életedet; ki tégedet megkoronáz kegyel- mességével és irgalmasságaival. Miképpen könyörül az atya az ő fiain: azon- képpen könyörül az Ür az őtet félőkön; mert ő tudja,... hogy porból valók vagyunk ... és hogy a halandó embernek napjai hasonlatosak a fűhöz és hogy mint a mezőnek virága, úgy virágzik és mikor a szél általmegyen rajta, nem lészen többé... De az Úrnak jóvolta mind örökkön-örökké vagyon az őtet félőkön. Áldjátok az Urat ő angyalai, kik erővel hatalmasok vagytok, kik az ő parancsolatját mívelitek, engedvén az ő beszédjének szavának. Áldjátok az Urat minden ő seregei... áldjátok az Urat minden ő teremtett állatai... Áldjad én lelkem az Urat! így állt a könyvben csakugyan? E? volt a 103. zsoltár, melyet Laci iskolában, templomban annyit hallott? Nem, új szók voltak ezek, egészen új szók, szent szavak, amelyket egyedül egyenesen csak neki írtak s amelyek mégis mintha belőle csendültek volna ki a benső átélés örökérvényű erejével?
