Harangszó, 1938

Kis harangszó

2. oldal.

MIS HARANGSZÓ

1938. január 9.

szer csak az egyik kisfiú csendesen megkérdezi: „Onko Unkarissa Jee- sus?“ Van-e Magyarországon Jézus? Van-e a magyar gyermekeknek Jézusuk?

Ugy-e, gyermekek, ti csodálkoztok ilyen kérdésen, öntudatosan azt felelitek: nekünk van Jézusunk. De kérdezitek-e ti ilyen formában: Van-e minden gyermeknek és minden népnek Jézusa? Van-e Jézusuk, aki szeret minket, aki megváltott minket és aki örök életet hozott nekünk.

Látjátok az a kis finn fiú megérezte ott a gyermek otthonban a Jézus szeretetét, aki gondot visel

SULYOK DANI MISSZIÓI IMÁDSÁGA.

Urunk, Te ülsz csillagfényben S lábadnál a föld forog;

Ölbevenned játékképpen Azt nem volna nagy dolog.

Belőled árad rá Tavasz, nyár, a tél.

A föld és lakója Nálad, Benned él.

Mégis, mégis e világnak Fele Rólad mit sem tud;

És Fiadról, hogy Tehozzád Ö a vezér és az út.

Fájdalom, kín, nyomor,

Harc pokol és tűz,

Mi embert, emberrel Még ma összefűz.

Áldd meg e mi kis szivünket,

Mely ügyedért feldobog,

Álddj meg minden hívő lelket,

Aki segíteni fog.

Hadd jöjjön új világ,

Hol Isten-fiát És Téged, az Atyát

Minden szív imád!

Sokoray Miklós bácsi.

özvegyekről és árvákról, ő úgy érezte, hogy ottan, ahol Jézus van, ott jó lenni, de vájjon ismerhetik-e más gyermekek is Jézust?

A misszió ünnepe arról beszél, hogy még nagyon sokan vannak a Jézust nem ismerők. Sokan vannak, akiknek nem volt karácsonyuk. A misszió ezeknek a pogányoknak akarja hirdetni az evangéliumot Krisztus parancsából.

Magyar evangélikus gyermekek! Nektek van Jézusotok. Ti ismeritek őt. Imádkoztok-e és áldoztok-e ti azért, hogy Kína és Afrika és e világ pogány népeinek is legyen Jézusuk, hogy megismerhessék őt?

Kunos Jenő hdcsi

Marika menyegzői ruhája.

(Mese Máté evangélioma 22:11—14.-h z.)

Marika és Boriska szegény özvegyasszony kislányai voltak. Egy bérház kicsiny pincelakásában laktak, nagyon szegények voltak, csak abból éltek, amit édesanyjuk napszámmal keresett. A szegénységüknél is nagyobb bánatuk volt azonban az, hogy Marika gyógyíthatatlan beteg volt. Béna volt a lába, csak mankóval tudott járni. Mankóval járt az iskolába és a templomba is.

Egy hideg télen kevés tüzelőjük volt, Boriska megfázott és megbetegedett. Lázasan feküdt, Marika egész nap mellette ült, ápolgatta, simogatta Boriskát. Oly nagy szeretettel hajolt a kis beteg fölé, de a gyógyulás nehezen haladt. Boriska nagy lázban volt s örökké egy babát emlegetett lázálmában. Egy babát, ami ott volt egy nagy játékbolt kirakatában. Tudta ezt Marika, hisz azelőtt, mikor még Boriska egészséges volt, iskolából jövet gyakran nézegették együtt a selyemruhás szép alvó babát. Tudta Marika jól, hogy ezt emlegeti az ő testvérkéje és ha megkapná?... talán- talán meg is gyógyulna! De hogyan szerezze meg? Hiszen ők nagyon szegények! Ahogy így gondolkozott, hogy hogyan szerezhetné meg azt a babát, valami eszébejutott. Gyorsan magára vet