Harangszó, 1938
1938-12-04 / 49. szám
1938. december 4. HARANGSZŐ 387 ségre, hogy azt a Rozsnyóról teherautókon kiszállt cseh katonaság és csendőrség reggel 9-től délután 3 óráig nem tudta leszerelni. Ennek a napnak különben forradalmi jelentősége volt Csetneken, mert reggel egyik gyerekünket a csendőrség őre vissza gummi- b'otozta azért, mert éltette a magyarságot, stb. mire a többi fiúk rávetették magukat a csendőrökre. Erre Rozsnyóról kiszállt több teher-autó katonaság és csendőrség, — amire a nép össze- röffent, a cseheket leköpdösték, rabló zsiványoknak kiabálták. Én egész délelőtt csitítottám jobbra-balra. A kiszállt hivatalos közegek rögtön reggel felhivattak engem a községházára s felszólítottak, hogy vétessem le a zászlót. Én kijelentettem, hogy Csetneken olyan ember nem akad, ki azt levenné. Erre fenyegetőzés közben a nép feltolongott a jegyzői iroda elé, azt hívén, hogy engem le akarnak tartóztatni. A népet fellármázták, a falu tele volt lázongó, átkozódó néppel. Én délután 1 óra körül haza ugrottam valamit harapni. Ez alatt 6 fiút elfogtak, feldobálták egy teher-autóra és a katonaság egy része bevitte Rozsnyóra. Jöttek értem, de már akkor az autó robogott az elfogottak- kal. Erre én szemrehányást tettem a réndőrparancsnoknak és detektivfőnök- nek, hogy ilyen eljárással belekénysze- rítik a népet, hogy vér follyon, s követeltem az elfogottak azonnali szaba- donbocsátását. Ök sok huza-vona után végül becsület szavukat adták, hogy ebben segítségemre lesznek, ha — tevetetem a zászlót. Mit volt mit tennem, kértem az ifjúságot, hogy 6 magyar fiú sza- badonbocsátásáról van szó, vegyék le. Ami végül meg is történt. Erre bementünk Rozsnyóra s órákig tartó ide-oda való telefonálás után, végül sikerült őket az állami ügyészség kezéből kiragadni s haza vinni. Majd jött a csütörtöki nap. Mi a feleségemmel korán reggel kimentünk a városon kívül lévő kertünkbe. Már fél 9 körül jöttek a küldöncök, hogy menjek haza. A városba menet nagy tömeg jött elém, messziről ordítozva, hogy magyarok vagyunk, mert a postahivatal sürgöny értesítést kapott, hogy Csetnek magyar. Kértek, tűzzük ki a zászlókat, harangoztassunk,',.. A harangok megszólaltak, a toronyban a régen eldugott magyar zászlók megjelentek, mire megjelentek minden házon a magyar nemzeti lobogók s a lakosság nemzeti színű kokárdákkal a mellükön a templomba hálaadó istentiszteletre gyűlt. A templom rövid idő alatt megtelt s jöttek értem menjek be istentiszteletre. Hát ellehet gondolni, hogy milyen istentisztelet volt az! Mindenki zokogott, mindenki mélységes megilletődéssel énekelte a himnuszt, szózatot, majd délben a toronyból megszólalt a tűzoltók trombitája. S nekünk csetnekieknek volt egy gyönyörűen szép, boldog fél napunk. Csak rövidke fél napunk, mert délutánra jöttek a hirek, hogy Csetnek nem lett Magyarországhoz csatolva. Majd megkeresésünkre az Országos Hivatal értesítése, hogy Csetnek alatt vonul a demarkációs vonal. Folytassam-e tovább? Az öröm helyét elfoglalta a sirás, kétségbeesés. Éjjel megindult a lakosság menekülése Magyarország felé. Majd reggel sírva dűlt be az ajtón hozzánk legjobb barátom: Válint János fekete- lehotai lelkésztestvérünk és kománk felesége, hogy előző este férjét a nála megtartott házkutatás után elfogták s bilincsbe verve 2 teher-autó katona kíséretében elszállították. Majd röviden ezután rohan be egy szlovák nyelvű, de erős magyar érzésű Csetnekre beszármazott hívem, hogy meneküljek, mert égy magyar katona jött neki besúgni, hogy ki van adva az elfogatási parancs ellenem s csak megreggeliznek és visznek engem is. így azután elmenekültem s azóta mint hontalan s ez idő szerint, mint a jolsvai egyház adminisztrátora minden megtehetőt megteszek az én jómagyar s hűséges hívem felszabadítása érdekében, amire a Budapesten a legilletékesebb helyeken, szerzett felvilágosítás alapján csere útján, a legmesszebbmenő reményeink vannak. Adja Isten, hogy a sok csalódás és keserűség után ezek valóra váljanak. Elmenetelem után a lelkészlakot katonaság szállta meg s szegény árván maradt feleségemet felügyelet alá helyezték ... Eddig tart a beszámolóm. Mindnyájuknak boldogabb s jobb jövőt s magyar hazánknak teljes feltámadást kívánva, maradtam Jolsva, 1938. november 23.-án igaz testvéri szeretettel Chovan Sándor evangélikus lelkész. * * * Nagytiszteletű Szerkesztő-Testvér Ür! Kedves Szolgatársam az Orbán! 1938. november 9.-én keltezett lapját és a „Harangszó“ példányait hálás szívvel köszönöm. Köszönöm, hogy elsők között köszöntötte a mi drága és sokat szenvedett egyházunkat. Végre Isten kegyelméből felszabadultunk s örömmel hazatérhettünk Édesanyánkhoz, Magyar- országhoz, ahonnan lélekben nem is szakadtunk el soha! Hiszen mi itt 7 községben mind-mind magyarok voltunk és leszünk is örökké. Isten áldása legyen rajtunk tovább is! Végtelen hálával köszönöm újólag a nékem mindig, éveken át díjmentesen megküldött „Harangszót.“ Az elnyomatás éveiben kapocs volt ez, mely betűiben, soraiban őrizte a krisztusi szeretet elszakíthatatlan láncát miközöttünk. Valahányszor a posta elhozta e drága sorokat: ünnepnapot szerzett minékünkü Köszönet azoknak, akik áldozatot hoztak, e szent ügyet kezdeményezték és végrehajtották az Úrnak nevében. A Mindenható segítse Önöket, hogy továbbra is szolgálhassanak Isten országa építésében s Magyarország teljes diadalra jutásában. — Szegény jó lóval, szinte felkiált az ember a csudálkozástól honnan vették ezt a temérdek háromszínű magyar zászlót? Mintha az utolsó évben a csehek mást sem tettek volna, mint magyar zászlót gyártottak volna! Minden ház külön örül ,s az egész város egy nagy örömkiáltás. Az örömnek ezzel az általános kifejezésével és megnyilatkozásával még sohasem találkoztam. A „Harangszó“ a rozsnyói templomban. Országzászlót hoztunk Rozsnyó városának. Az ünnepélyig még van annyi idő, hogy az istentiszteleten részt vegyünk. Régi házak között, körülfogva, de azok fölé emelkedve áll a 152 éves toronytalan, nagy evangélikus templom. Az egyik parócfiia Czékus püspök otthona volt. A templom mellett a régi evangélikus gimnázium viharverte fala áll előttünk. Nincs benne víg diáksereg, két héttel ezelőtt még cseh katonák kaszárnyája volt. A második oldalon a leánynevelő intézet épülete. A templom udvarán leng a Deák-téri leány- gimnázium ajándék zászlója. Két presbiter vezet be a templomba. Régi nemes veretű templom, az én kis méretekhez szokott szemem szinte káprázik. Ismerős itt minden, az ének, az arcok, még a prédikáló főesperes is, akinek hangjában a dunántúli szóízt hallom megbújva. A fiatalahb lelkész szintén testvér, nemcsak a szolgálati ruhánk azonossága, hanem az arcvonások hasonlósága miatt is. A hirdetés már azokról a most szövődött, vagy az elejtett és újra felvett szálakról szól, amelyek olyan hamar kialakultak, de amelyek soha el nem szakadnak. A jövő vasárnao advent első vasárnapján Egyed Aladár szegedi lelkész hirdeti az igét, ... a,z orosházi evangélikus elemi iskola növendékei három zíászlót küldtek a gyülekezet elemi iskolái számára, ... egy rozsnyói születésű messzire elkerült egyháztag pénzadománnyal emlékezik meg a gyülekezetéről, ... a templomajtóban a leányok a Harangszó példányait osztogatják. Elért tehát ide az általános örömbe a Harangszó is. Leánykezek adják s viszik a hívek haza csendes és mégis beszédes vasárnap délutáni barátul... Könnyes szemek.., A templomban már láttam könnyes szemmel, de örömmel éneklő arcokat. Ugyanezt láttam az országzászló felavatásánál is. Most láttán} meg, hogy az örömnek is ugyanaz a kifejezője, mint a bánatnak, a könny. Nemcsak láttam, hanem éreztem is. Ott örültünk, vagy sírtunk a rozsnyói főtéren, a Kossuth szobor talapzata mellett, amelyről a cseh gyűlölet lerántotta és összetörte a szobrot. Felejthetetlen volt és az is marad, amit láttam és átéreztem ... Magyarabb magyarok ... Az emberek akikről beszéltem, magyar voltukat mélyebbről szemlélik mint mi. ök megszenvedtek azért mert magyarok. Megedződtek ... megerősödtek ... és megnőttek. A törpe magyarok osztálya kihalt, vagy a biztosnak vélt határok mögé húzódott. Az ő magyarságuk legjellemzőbb vonása a felelősség a másik magyar iránt. Acélosabb is a tekintetük, jobban meglátja a bajok igazi okát, mint mi, akiknek magyarságát nem kellett kockára tenni, akik magyarságunk kérdés szövevényének csak a felületét látjuk . .. Ilyen és ehhez hasonló mondatok röpködtek az ajkakról visszafelé jövet. Sok nagyon sok gondolkozni valót adott ez a felejthetetlen rozsnyói út, a magyarság váratlan, de húsz év óta áhított boldog, lakodalmas, víg ritmusú öröme. Erős Sándor.
