Harangszó, 1938
1938-11-27 / 48. szám
1938. november 27. HARANGSZÓ 379 zsilipjét szakított folyó szennyes áradata, úgy tör ki belőlünk a panaszkodási Milyen nyomorult is az ember! Senki sem tudott még soha visszahozni egyetlenegy elszalasztott pillanatot, egyetlen ember sem tudta még visszavarázsolni a magától könnyelműen eldobott boldogságot. Ki tudta visszahozni a tegnapi napot, a fiatalság rózsáit az öregkor száraz, hulló levelei helyébe? Ki indítja útnak tarlott mezők lombhullató őszén a gólyát s a fecskét? Ki szabja meg a Göncölszekér útját fenn az ég boltozatán, ki írta meg a csillagmilliók menetrendjét, ki hozza fel reggel a napot, ki hullatja földre az égi harmatot? Parancsszóra hány rózsabimbó nyílott ki ezen a világon? — Oh én nyomorult ember! Semmit sem tehetek! Elkeserítőbb jelenség aligha van az ember életében, mint a tehetetlenség érzése. Nézd meg ezt a képet te, aki e sorokat olvasod és ismerj magadra! Lásd meg, hogy nem azért vagy nyomorult, mert nem te szabod meg a Göncölszekér útját, hanem azért, mert tehetetlen vagy a gonosz hatalmának roppant kezében. Hatalmas kézben parányi ember. Még csak egy szorítás és vége az életnek. Hiába való minden emberi jószándék, ember nem segíthet! Négy vaskos, kemény ujj roppant szorítása akarja beléd fojtani a lelket. Az egyikben talán könnyelmű, léha, csak a világ örömeinek szentelt életed bűne szorongat. S hiába áll melléd az édesanyád, a hitvesed, a testvéred, te csak mégy a megkezdett úton s nem gondolsz arra, mennyi keserű könny lesz még könnyelműséged megsíra- tója. A másik ujjban talán szeretetlenséged töviséi fojtogatnak. S hiába állnak eléd azok, akik szeretnek s könyörögve kérnek, engedd leolvadni szívedről a hideg jégburkolatot, te konok daccal élsz úgy, ahogy eddig. Harmadikban talán hálátlanságod fogja szorosra a hurkot. S nem tudja kiirtani emberi jószándék szívedből a hálátlanság bogáncskóróit. A negyedik ujjban talán minden bűnnek forrása, a hitetlenséged szorongat és nem engedi, hogy a többi ujj engedjen. Óh én nyomorult ember! Nincs szabadulásom s a halál az osztályrészem! Balgatag ember, hányszor gondolkozol így hitetlenséged miatt. Tudd meg, hogy igenis van szabadulás! Ne magadban, ne a jószándékú emberekben keresd, hanem a Jézus Krisztus által keressed Istennél. Ezt nem egy szenvedő ember találta ki a maga ámítására, hanem ezt mondja a biblia! A pécsi kőszénbánya egyik részében együtt dolgoznak a munkások. A nehéz ütések súlya alatt szikrázik a „feketegyémánt.“ A félig mezítelen testekről peregnek a csillogó verítékcseppek. Csikorognak a csille-kerekek. Benn feszülnek az izmok, gyér fényével pislákol a bányászlámpa. Kinn békésen ragyog a napsugár s odahaza bányászgyerekek várják vissza az édesapjukat. Egyszerre csak rémes kiáltás zavarja meg a bánya egyhangú zörejét: meneküljön mindenki, omlás van készülőben. Megtorpan a csákány a bányász kezekben s mindenki menekül. Csak az áll egyhelyben, ki a jelet adta. Elkezd gondolkozni, miért is kiáltott, hiszen egyetlen kő nem mozdult, semmi jele az omlásnak. Aztán lassan ő is ballag kifelé, hogy szégyenkezve visszahívja a vezetésére bízott bányászokat. El volt készülve arra, hogy gyávának bélyegzik. Nem tehet róla, de néki valaki mondta, hogy kiáltson. S alighogy kiért, hatalmas robbajjal beomlott a tárna. S odahaza nem vártak hiába hitvest a hitvesek, apát a gyermekek. Mert Isten ott volt velük s egy evangélikus emberen keresztül megszabadította őket a borzalmas bányászhaláltól. Ember, lásd meg életed minden jelensége mögött az Istent. Ö ott áll segítésre készen melletted. Hogy nyomorult, tehetetlen ember vagy, akin a léha köny- nyelműség az úr, akit a szeretetlenség tövisei tartanak fogva, aki a hálátlanság jégvirágait plántálgatod a szívedben s a hitetlenek vakságával jársz életutadon, annak nem Isten az oka, hanem te magad! Mert nem tanultad meg a leckét, melyet az Isten feladott! Nyomorult ember, tanuld meg, hogy magadban nyomorult vagy! De még akkor is, ha emberektől vársz valamit! Csak Krisztus szabadíthat meg! Keresd Őt addig, amíg nem késő! Németh Géza. TERJESSZÜK A „HARANGSZÓ“-t! Alapelvi irányvonalak a budapesti Luther emlékműre vonatkozó pályázat-kiírással kapcsolatban.*) 1. A ma teológiai és egyházi Luther-képe. Luthert nem annyira szabadsághősnek látjuk, mint inkább reformátornak, ki hamis emberi megkötöttségekből ismét a teremtés és megváltás rendjének igazi kötelékeihez vezet vissza. A térés időbeli kormányzati formák ferdítésével ellentétben a hit és az egyház újtestamentomi megalapozottságot nyer s Krisztus személye és műve a biblia, a hit és az egyház megértésének egyedüli kiindulópontjává válik. Az élemedett Lutherrel szemben, ki egyházának mintegy a patriarchájává lett, a tételek kiszögezése előtti ifjú Luther és az 1520-tól, 1530-ig terjedői döntőjelentőségű évtizedben férfikora magaslatán álló reformátor megtanított arra, hogy a reformáció korának feszültségeit, döntéseit és változásait újra, hallatlan elevenségben és a jelen közelségében szemléljük. A szentírás doktora s a professzor úgy tűnik fel, mint népe hatalmas vezérének s az egész nyugati egyház reformátorának szükségképeni alapja és újra meg újra felkeresett erőforrása. Kifelé irányuló óriási tevékenységének s magával ragadó sikerének a titka is lelki tisztultságban és összpon- tosítottságában található. 2. Megfelelő változás Luther képének művészi felfogásában. A római levelet magyarázó, az 1517 előtti döntő teológiai felismerésekhez jutott, újrafelfedezett Lutherrel párhuzamosan haladt Luther külső értelmében vett igazi képének a felfedezése. A későbbi századok gyakran kifejezéstelenné vált képével szemben a lutherkép-ku- tatás és a művészek serege Luther igazi képét keresi, melynek sarkait és éleit a „finomított“ eszménykép még nem tördelte le. Itt is az 1520-as évek első képétől az 1528—30.-i típusig terjedő képek alkotják a reformátor megértésének szükségképeni nyitját. Az eredeti Cra- nach-kép átalakulása a tisztán arcképszerű eredeti rajzoknak vagy festményeknek a számtalan változataivá, a népi tisztelet képeivé, melyek a nép szerete- téről épúgy tanúskodnak, mint e férfi küldetéséről, minden művész számára tanulságos. Már 1520-ban a félig nyitott bibliát tartja Luther, mint szerzetes, az egyik kezében, mialatt jobbja erőteljes *) Ez az előterjesztés a bírálóbizottságnak szólott ugyan és a szükebbkörii pályázatban való részvételre felkért művészek részére tartalmaz útmutatásokat, de mert a nyilvánosságot is érdekli, közöljük, ha itt ott nehéz is.
