Harangszó, 1938
1938-11-06 / 45. szám
1938. november 6. HARANGSZÓ 353. I gére emelt hajlékba. Felekezeti különb- I letet. Az ünnep egyszerű keretek között I sé| nélkül vették körül ü kedves épü- | folyt le. A lelkészi hivatal kapujában püspökünket keresetlen, meleg szavakkal köszöntötte a gyülekezet nevében a lelkész és az iskolai kis gyülekezet nevében egyik polgáriiskolás növendékünk. Ennek megtörténte után elindultunk az új templomhoz, hol a gyülekezet felügyelője Hanthó Jenő nyug. főszolgabíró kérte püspök urunkat, hogy szentelje fel a missziói gyülekezet templomát. A püspök a zsoltáríró szavával „Nyíljatok meg ti kapuk, emeljétek fel fejeteket és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya“ megnyitotta a kapukat. Az összesereglett híveknek csak egy kicsi része fért el, a nagy többség Kiszorult, vagy a kapukban szorongja hallgatta az örökkévaló igéket. Az oltéri szolgálat után, melyet Takács Elek esperes-lelkész végzett, következett a templom felszentelési aktusa. Nem maradt szem szárazon, 'élek mozdulatlan, mikor a püspök János evangéliuma 8. része 36. verse alapján kifejtette a templom célját. értelmét és eszközeit. Megható és felemelő jelenet volt, mikor azért a sok-sok kegyelemért, melyben e napon minket Isten körülvett. viszonzásul élő lelket ajánlhattunk fel. A keresztség szentségében részesítettük leshegyi gondnokunk, Mekota István unokáját, ki ezen alkalomból a Mihály, Vince nevet nyerte. Az istentisztelet megtörténte után, nvomban a templomban díszközgyűlés volt, melynek egyetlen tárgya a emplomépítés története. Ebből a történetből értesültünk, hogy mekkora semmiféle kirándulás a természet „templomába.“ Ezért buzdítunk szüntelenül az Isten igéjének szorgalmas hallgatására és olvasására. Mindent senki sem érthet meg a bibliából. De ha Isten Lelkének világosságát kéred bibliaolvasásodhoz, minden bizonnyal megérted belőle azt, amit éppen most és éppen neked üzen az Isten. Pásztor. Enying. Enying a feledés tengerébe merült név. Csak az utóbbi időben hallottunk mind sűrűbben róla. Egyházunk négy évvel ezelőtt kezdett itf behatóbb munkát. Isten nevében indultak meg az első lépések, hogy azon a területen, mi Enyinghez tartozik, gyűjtse egy táborba a híveket. Kedves volt az Ür előtt ez a megmozdulás, mert esztendőről-eszten- dőre jobban kiépült a kicsi, de Istei: igéié után vágyakozók tábora. Október 9.-e örömnap a missziói gyülekezet történetében. E napon szentelte fel D. Kapi Béla püspök az ország evangélikusságának áldozat- készségéből épült templomát. Már a kora reggeli órákban egyre sűrűbben érkeztek a különböző járműveken a hívek. Egyre sereglettek a téren, hogy a boldogságnak, az örömnek tanúi legyenek. A vágyakozás egyre jobban fokozódott a lelkekben, hogy valami módon bekerülhessenek a templomba és azok között a „boldogok“ k|özt lehessenek, kik elsőnek lépnek be az Ür dicsőséc. nyerte meg tetszését. Ebből a költeményből élénk képzelő tehetségével maga elé varázsolta a magyar pusztát, amikor hóviharok dühöngnek s amikor „a rónára halnvány ködök települnek s csak félig mutatják a betyár alakját, kit éji szállásra prüszkölve visz a ló ... Háta mögött farkas, feje fölött holló.“ Erzsébet élénk képzeletével látta a csárdát éjjeli csöndjével, a hóval befödött utat, az eget, amelyen szelek és viharok nyargalnak, szikrázó haraggal birkózva a csillogó hó fergetegében. A magyar nyelv tanulásában gyorsan haladt előre, mert hiszen célul tűzte ki azt, hogy úgy tanulja meg, hogy képes legyen magyar urakkal is, de a nép gyermekeivel is folyékonyan társalogni. Nagyon megszerette Jókai Mór gyönyörű regényeit, az „Aranyember“-t a senki szigetével, Noémivel, Terézával; a jó embert Tímár Mihályt és az elvetemedett lelkű Krisztyán Tódort bizonnyal maga elé tudta képzelni s e két férfinek egymással való küzdelmét. Mikor aztán a magyar szépirodalmat megismerte, akkor sor került a magyar történelemre. Árpád, a honfoglaló, Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, IV. Béla, a második honalapító, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás... s annyi dicső nagyok, mind-mind megragadták figyelmét. A történelemből két dolgot tudott meg: azt, hogy Magyarországnak példátlanul álló dicső, ezeréves történeti múltja van, azután azt, hogy akkoriban ez az ország halott volt. No, ha halott, akkor föl kell ébreszteni. * Mindenekelőtt a felséges urának, a császárnak szívéhez kellett közelebb férkőznie. Hiszen nemes lélek volt ő is; csakhogy osztrák tanácsadói vasabroncsként fogták körül s Erzsébetnek ezen a vasabroncson kellett keresztültörnie, hogy felséges urával magyar ügyekről tárgyalhasson. Az osztrák császári udvari emberek és tanácsosok egytől-egyig gyűlölték a magyarokat. Hát, bizony eleinte nehéz dolga volt Erzsébetnek, a kiről hova-tovább mindinkább kitűnt, hogy a magyar nemzet igazi őrangyala. Rábeszélte felséges urát, hogy keljenek útra és látogassák meg Magyarországot. Nézzenek szemtől-szembe ezzel az elárvult néppel. Végre megállapodtak az utazás idejében. 1857. május havában — a legszebb hónapban — indult el a hajó a nagy folyamon, Európa népeinek országútján — a Dunán. Amerre a hajó elhaladt: a partokon mindenfelé nemzeti színű zászlók lobogtak, virágeső hullott, ének hangzott mindakét átellenes partról s Erzsébet fájó, de örömteljes szívvel hallgatta a magyar himnuszt. Előbb feltűnt Pozsony, azután Komárom ezüst gombokkal díszített kékruhás polgáraival, azután Esztergom, a Szt. István korabeli főváros, a várhegyre épített bazilikájával, majd Vác; végre feltűnt a Margit-sziget, a tavaszi fák szinte füstölgő, zöld ködében, azután a Várhegy a királyi palotával. Erzsébet fölemelte fejét, szétnézett és azt mondta a várnak, a városnak, a Duna két szelíd partjának: „Üdvözöllek titeket szívem-lelkem egész melegségével.“ A hajó láncait kidobták a partra és a nevezetes hajó odasimult a hajóhídhoz. Ezt a hajóhidat valóságos virágoskertté alakították át. Adhattak volna-e szebb meglepetést annak, aki a virágokat úgy szerette?! Amint a felséges asszony rálépett a hajóhídra: az emberek ezreinek elakadt a lélekzete. Mindenki őt nézte. Gyönyörű volt a drága fehér bársonyban, a mente prémjére boruló dús, hosszú aranybarna hajával. A fején csipkés magyar főkötő. Azután kocsiba szállottak. A császárnét üveges díszhintó, hat tollbokré- tás, hófehér ló várta. Amerre haladtak, iobbról-balról a rengeteg virágtól nem lehetett látni a házakat. A Váci-úton ezer iskolás fiú és nyolcszáz fehérruhás leány várta a császárnét. A fiúk énekeltek, a leányok virágot hintettek és Erzsébet megállította kocsiját, megsimogatta hajukat s magyar nyelven beszélgetett a gyermekekkel. E történelmi perctől kezdve a magyar nemzetre az ébredés új korszaka virradt. Lassan, de biztosan érlelődtek az események. Ebben az időben Ausztriát kemény csapások érték. 1859-ben az olaszokkal I és franciákkal viselt háborúban elvesz- I tette Lombardiát, a mai Itália északi ré- I szét. Solferinó nevű olasz helység melAz új enyingi templom.
