Harangszó, 1938

1938-10-30 / 44. szám

346. HARANGSZÓ 1938. október 30. Nem elég Luthert csupán emlegetni. Vannak evangélikusok, akiknek vallásossá­ga üres melldöngetés. Nem elég csupán Lutherról ol­vasni. Külső életkörülményeinek is­merete magában még kevés. Olvasni kell magát Luthert. Egy­szerű, mély evangéliomi igehirde­téseit. így vérünkké válik az evan­gélikus egyház tiszta tanítása. A „Jer, örvendjünk keresztyé­nek!“ című most megjelent Luther- könyv az esztendő minden napján a nagy reformátor igehirdetéséből közöl egy-egy oldalas rövid részt. Éppen ezért a könyv kiválóan al­kalmas mindennapi áhítatra. A 440 oldalas díszes könyv 5 pengőért kapható a Harangszó ki- adóhivatalában. OKTÓBER 31 Dicső ünnep a mai nap Minden protestánsnak, Mert felnyílott poros lapja A szent bibliának. A középkor sötétjének Luther véget vetett; . Mikor kezeibe vette A leláncolt könyvet. — Ferdült vallás, hitsötétség Uralta a lelket, Nem Krisztus, csak „helytartója" Vezette a népet. Hit nem kellett; csak követni Vakon, amit mondott, Melyre felhasznált sok kalmár Szerzetes barátot. — Ezek pénzért s dicsőségért Mindent elkövettek Hogy sötétben tartsák útját A jézusi hitnek. Nem tudja a hívő lélek Melyik a való, Mivel üdvössége körül Sok volt a csaló! Ezek közt a leghirhedtebb: Tetzel dömés barát, Aki azzal rázogatta A pápai ládát: Hogy akinek pénze abban Hallhatóan megcseng Annak lelke majd egykoron Fent a mennyekben lengf Ezt nem tűrte doktor Luther! S kitéve iratát Templomának ajtajára, Megkezdte a vitát! Hirdette hogy bárkivel is Küzd Krisztus hitéért. Amelyet megvásárolni Nem engedhet pénzért! > lm Luther az igénytelen így lett dicső s elszánt; Aki Krisztus szent hitéért Feláldozta magát. Oda állott vezetőnek Vész s halállal szembe: Hogy megismerje az utat Krisztus igaz népe. — Luther mondja: vak volt a nép, Mert tévhitben éltek, Égi hazát, üdvösséget Csak pénzért reméltek. Azt látták, hogy körülöttük Fény s káprázat minden, Melyben hiába keresték;... Krisztus sehol nincsen! Ámde Luther vissza adta A szemeknek fényét S káprázatból a valóhoz Vezette el népét. Hirdette az igazságot És a szeretetet, Melyekért az Üdvözítő A keresztfán vérzett. Ezért dicső nap ez nekünk, Mert Jézus Vezérünk! Nincs szükségünk semmiféle Helytartóra nékünk! Mert ha a Krisztust követjük, És szent tanítását; Tudjuk, hogy elnyerjük egykor Az égi koronát. — Szelényi Endre. Gyónás és gyóntatás. Nagypéntek felé járt az idő. A böjti istentiszteletek megsokasodott szolgá- latterhe nyomta a fejemet. Szédelegtem a gondtól, mikor rágondoltam a nagy­héten mindennap tartandó esti istentisz­teletre. Hogyan bírjuk majd? ... és ami a legnehezebb, mit tudok Nagypénteken mondani a nemesdömölki templomot roskadásig megtöltő 1800—1900 főnyi sóvárgó léleknek. Jaj Istenem, de nehéz lesz: ezer gyónó szokott lenni, este megint istentisztelet, azután Husvét... nem lehet ezt kibírni! A papfáradság ördöge ült a nyakamba és a gondolat- talanság réme fojtogatta a torkomat: Nem tudok semmitsem mondani! Az ablakom alatt aktatáskás fiatal­ember elsuhanó képe előre ingerel: ha Valami ügynökféle, ki fogom dobni ir­galmatlanul! Éppen jó hangulatban ta­lál!— Az alak már kopogtat. Kemé­nyen dobom feléje a szót: Igen! Tes­sék! Mikor bejön és szerényen köszön, nem fogok vele kezet: mit tudom én, hogy mit akar a nyakamba sózni? Szé­ket sem mutatok néki, mert akkor nem tudok megszabadulni tőle. — A fiatal­ember — lehet úgy 23—25 éves — szé­pen megszólal: „Bocsánat, — Nagy­tiszteletű Ür — hogy zavarom, de azért jöttem: szeretnék űrvacsorát venni!“ — Az előre beállított mérgem erre alapo­san elpárolog. Szelíden megkérdezem: „Honnét való, mert nem emlékszem, hogy láttam volna a mi templomunk­ban?!“ Megsimerkedünk, hellyel kíná­lom... s elmondja, hogy messze szór­ványból jött, Zala-megye legsötétebb zugából. Rajta kívül ketten vannak még evangélikusok, de — sajnos — azok ránk nézve elvesztek. Mikor ezt el­mondja könnyes a szeme és keserű a hangja. Azután panaszkodik, hogy hat éve dolgozik Zalában, jegyzői irodákban. Mindig odahelyezik, ahol „restancia*1 van, amikor rendbehozta a községet és választásra kerül a sor: mehet, nem kell, mert közben feltűnik a plébánosnak, hogy nem jár misére. Számonkéri és kisül a „hiba“: az írnok evangélikus... az egyszerű nép hiába szereti, megkez­dődik ellene az aknamunka, mennie kell tovább, mindig kibuktatják. A szemé­ben a reménytelen állásgond fekete ár­nyéka gyászol, olyan csöndesen beszél, mint a sokszor arculvert emberek szok­tak. Megkérdezem: „átutazóban van?“ „Nem én, — Nagytiszteletű Uram, —■ hanem a térképről láttam, hogy Cell- dömölköt legkönnyebben elérem vonat­tal és ide jöttem,... Nagyhéten a mi családunkban mindig így volt.“ Valami titkos erővel belémmelege- dett ez a fiatalember. Ez az én atyám­fia 110 kilométerről jött úrvacsorát ven­ni; egész nap utazott, reggel fél 5 óra­kor kelt, este 11 óra után ér haza és közben reggeli és estéli sötétben, tél - vízben gyalogol 26 kilométert! .. . és mindezt azért, mert azt mondja: „Nem bírtam volna már tovább!“ Ketten voltunk a hatalmas templom­ban. Sokáig prédikáltam néki; a szemei úgy szívták az igét, mintha valami ha­talmas gőzmozdony indulna nagy útra és vizet vesz fel a tartályból. Az' imád­ságot velem együtt mondta, a könnyei belecsordultak a gyónókehelybe, az én könnyeim meg rácsordultak a kezére, mintha a könnyek kézfogást tartanának a nagy mennyegzőn! — A búcsúzásnát csak ennyit mondott: „Köszönöm a fá­radságát, mostmár nyugodt vagyok!“ — Én meg csak elcsendesedve hallgattam a szívem örömmuzsikáját: íme ilyen szórványevangélikusok is vannak, az ilyenekért nem lesz fáradtsággá a fárad­ság! Úgy éreztem, hogy nagy ajándé­kot kaptam; a nagyhét munkagondjíi úgy elröppent, mint valami fekete ma­dár és melegszavu örömpacsirták éne­kelték belém a magvetés reménységét: Óh Istenem, — hála Néked — most már tudok valamit mondani a Nagypénteki Nagygyónás ünnepén, mert valaki gyónt nálam és engem is meggyóntatott! Bácsi Sándor. Evangélikus asztalra evangélikus egyházi naptár való­ilyen pedig hazánkban csak egy van, a Harangszó-Naptár. A gazdagtartalmú képes naptár kapható a lelkészi és tanítói hivata­lokban. Ára 50 fillér. A kiadóhiva­taltól egyes címre küldve 62 fillér_

Next

/
Thumbnails
Contents