Harangszó, 1938
1938-09-11 / 37. szám
296. HAKANC8XÖ 193$. szeptember 11. A dunáninnení egyházkerület hegyeshalmi közgyűlésének elnöki megnyitóiból. D. Kovács Sándor püspök mondotta: „Az útválasztás mindig döntő kérdés. Egyházunk is újra, meg újra szembekerül az útválasztás kérdésével: Krisztus vagy evilág?! Vagy-vagy. A kettő ösz- szeférhetetlen.. Sztranyavszky Sándor miniszter, kerületi felügyelő mondotta: „Ez az ország hazát adott a hazátlanoknak. Akik idejöttek, testvérünkké lettek. Kenyerünk az ő kenyerük is, otthonunk az ő otthonuk is, örömünk az ő örömük is, fájdalmunk az ő fájdalmuk is volt. így is lesz...!“ Folyik az előjegyzés a „Jer, örvendjünk keresztyének!" című Luther-könyvre. A hatalmas díszmű előjegyzési ára csupán 4.50 P. Megjelenik október l.-re arany- nyomású, egészvászon kötésben. A könyv lapjain nagy reformátorunk egyszerű, világos igehirdetése szólal meg naponként. Már pedig, ahogy D. Kapi Béla püspök mondja a könyv előszavában: „Boldog ember, aki mindennapi segítségül Isten igéjét Luther kezéből veszi naponként." Megrendelhető a Harangszónál a pénz előzetes beküldésével. Portót nem számítunk. Nézték, hogyan közeledik a feldíszített naszád a tengernagyi hajó felé. Tarka díszbe öltözött urak ültek rajta. Nagy széles kalapjuk tollas díszét borzolta a friss tengeri szél. Megérkeztek. Egymásután jöttek föl a hajó lépcsőjére. Csoportba verődtek és az eléjük lépő tengerész tisztnek jelentették, hogy az admirálisnál akarnak tisztelegni. — Azonnal itt lesz. És most jött is De Ruyter tengerna- gyi ünnepi öltözetében. A nápolyi spanyol urak mélyen meghajoltak előtte. Az alkirály minisztere előlépett és ünnepies szavakkal hívta meg az admirálist. De Ruyter egyszerűen kijelentette, hogy kész az indulásra. A nápolyi követség előre engedte az admirálist és tisztikarát a naszádba. Közöttük ment Gyömürey is. Aztán a kiséret is beszállt és a naszád hosszú evezőcsapásokkal megindult a part felé. A parton újjongó tömeg várta De Ruytert és kíséretét. Az alkirály palotájáig harsogott a nép lelkesedése. Nem felejtette el, hogy a holland admirális mentette meg Nápolyi a francia támadástól. Széles, márvány lépcsőházában lejött a hollandusok elé az alkirály és magasztaló szavakkal köszöntötte kiváló vendégét. De Ruyter nyugodtan, szomorúan mondta: MEGTALÁLTAM... Ketten indultunk el, én és utasom, Én mentem elől, utánam jött a bűntudatom. Az úton lefelé egymás mellett mentünk Nehéz gonddal a szivünkben csak siettünk. Esteledett mikor a keresztúthoz értünk, Tanakodni kezdtünk, vájjon merre térjünk Vájjon melyik út lesz a rövidebb, Amelyik az én Istenemhez vezet. Jobbra indultunk a hegynek fölfelé, Köves, nehéz útnak néztünk elé. Testünket a kő és a tövis megsebezte A bűn magát a sebekbe még jobban beleette. Lépteink rövidülni kezdtek, Tagjaink fáradtan megmeredtek. A vállam már nem bírja a terhet A bűn ezerszer nyomja vissza a testet. A test lázadásra szítja a lelket Oh Istenem vedd le már a terhet. Belémkapaszkodik a bűntudatom Ö is nyom egyet rajtam, pedig utasom Itt kell elpusztulnom, hiába várok, Amikor Istentől csak pár lépésnyire állok ? Ekkor megszólal Isten és szól a Fiához: Menj Fiam ott lenn valaki kiáltoz Hozd fel ide mellém az égbe Ide az örök békességbe. Nézd Fiam itt lesz a helye Menj, siess, hamar jöjj vissza vele. Hosszú útról jöttem meg és ... elfáradtam. De boldog vagyok, mert az Istent megtaláltam. Flernád László. —• Hogyan örülhetnék ennek a megtiszteltetésnek, ha az én kedves testvéreim, a magyar prédikátorok, a gályapadokon ülnek és ott kínozzák őket. Az alkirály meghökkent erre a beszédre. De aztán odaintette magához egyik udvari emberét: —- A magyar lelkészek ügyét átvizsgáltuk. A törvényszék ártatlanoknak találta őket. — Igen, uram, De Haen altengernagy kívánságára történt. — Parancsolom, hogy azonnal bocsássák szabadon őket. Néhány spanyol tiszt a holland tengerész tisztekkel, Gyömöreyvel és De Ruyter lelkészével elhagyta az ünneplő palotát, hogy megvigye az örömhírt a szenvedőknek. A gálya padjához láncolt lelkészek nem tudták mi történik odakint. Csont és bőrré soványodva fáradtan bámultak maguk elé. Imádkoztak Isten segítségéért, hogy védje meg őket a Gondviselés minden veszedelemben. De főleg oltalmazza az Igét és Magyarországot. Fájdalmas elmélkedésükben eléjük tárult a múlt képe. A békés falu, ahol buzgó lélekkel munkálkodtak az Ür szől- lőjében. A kedves család, mely áhítattal ülte körül az asztalt, amig nekik a bibliát magyarázták. Aztán jöttek a magyar szabadságra támadt fellegek. A lelkiismeretlen üldözés rágalmai, melyeket a hit és haza ldApró történetek. A lelKUsmeref. Rablók törtek be egy házhoz. A kutya megláncolva feküdt az udvaron és kétségbeesetten ugatott. A gazda felébredt és mérgesen rászólt a kutyára. Mert bosszankodott, hogy nem tud a kutyaugatástól aludni. De a kutya csak tovább ugatott, egyre dühösebben. Erre az ember lekapta puskáját és az ablakon át lelőtte hűséges kutyáját. Reggel látta, hogy betörők jártak nála s a kutya azokat ugatta. Ha a lelkiismereted megszólal, el ne némítsd erőszakosan! Hálátlanság. Megkérdezték a gazdát, hogy meg van-e elégedve a terméssel. „Hát meg- lárja“ — bökte ki a szót. „A krumpli is ölég jól hozott, egészséges is, csak egy baja van." „Ugyan mi?" — „Hát az, hogy nincs közte elég apró, amit a disznóknak adhatnék!" Nem sikerül nekik!!! A görögkeleti egyház Oroszországban közel ezer esztendős múltra tekint vissza. Nagy Vladimír fejedelem (Kr. u. 980—1015) térítette az orosz népet keresztyén hitre. 988-ban ő maga is meg- keresztelkedett. Ennek a nagy eseménynek 950-ik évfordulóját akarta az orosz egyház most nyáron megünnepelni. Sergius moszkvai érsek, az orosz egyház feje, ez év julius 28-án felhívást intézett az orosz keresz- tyénséghez, amelyet minden templomban fel kellett volna olvasni. Az „Istentelenek Szövetsége“ azonban tiltakozott. Az békózására találták ki lelketlen idegenek, mikor a magyar tehetetlenül vérzett két pogány között, egy hazáért. Először hihetetlennek látszottak a rémhírek. Az igaz ember nem tudja megérteni a gonoszságot. De jött a valóság. Templomok és iskolák elrablása, papok kínzása, hívek megfélemlítése, megzsarolása. Végül a törvény elé idézés Pozsonyban, ahol azt a lehetetlenséget kívánták tőlük, hogy tagadják meg a hitüket. Láncraverve hajtották őket Nápolyba, életfogytig tartó gályarabságra. Itt sínylődnek a gályákon gonosztevők és török hadifoglyok között, akikkel még jobban bánnak, mint velük, mert felsőbb parancsra ők, a hősi lelkű szenvedők, kapják a kevesebb ételt és a több korbácsütést. Széles vállú, jóképű felügyelő jött le most a lépcsőn hozzájuk. Erre az emberre szeretettel néztek a lelkészek. Sohase volt durva hozzájuk és ahol lehetett, segített rajtuk. De úgy, hogy meg ne lássák a gálya vezetői, különben ő is idekerülhetett volna a gálya padjára. Azt is tudták róla a magyarok, hogy titokban valdensi ez az ember. Most is szigorú arcot vágott, mikor lejött és megsuhogtatta korbácsát. Az egyik lelkész mellé ért és csak úgy véletlenül leejtette korbácsát. (Folytatjuk.)
