Harangszó, 1938
1938-09-11 / 37. szám
29. évfolyam. 1938. szeptember 11 37. szám. Alapított*: KAPI BÉLA íuio-ben. Laptulajdonoa : Dunántúli Luther-Szúveuae Magislanik minden vaairneu. Iniytn mai léklat tanév alatt kéthatanként a KIS HARANQ82Ú. l93ő-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzáin. PoBtacsekk8zámla : 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Üt a mi oltalmunkl A Harangaió ■zerkeaztú-kiadóhivatala GYŐR II., Petöfi tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 8o fillér. Csoportos küldéssel 10 %-ob kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Isién elhelyezi, az ember megtalálja. Mindenki szemei tereád vigyáznak és te idejében megadod eledelüket. 145. zsoltár 15. Figyeld meg: az állat nem dolgozik a táplálékáért, hanem csak teszi mindegyik a maga dolgát, aztán keresi és megtalálja eledelét. A madár repül, énekel, fészket rak, fiókát költ. Ez a dolga, de nem ez táplálja. Az ökör szánt, a ló húz, a tehén tejet, sajtot ad, a juh gyapjút. Ez a dolguk, de nem ebből élnek. Hanem táplálja őket a fű, melyet a föld sarjaszt Isten kegyelméből. Ugyanígy az embernek is dolgoznia kell, de ne feledje, hogy nem a maga munkája, hanem Más-Valaki tartja el, tudniillik Isten. Ha úgy látszik is, hogy tulajdon munkája táplálja, — mert hiszen Isten munka nélkül semmit sem ad — mégis az Isten táplálja. A madár is, jóllehet nem vet s nem arat, mégis éhen- pusztulna, ha nem járna eledele után. De hogy eledelét meg is találja, az már nem az ő munkája, hanem az Isten jósága. Hiszen ki helyezte oda azt az eledelt, hogy a madár találjon? Mert ahova Isten nem tett, ott senki se találhat, még ha holtra dolgozná s keresné is magát. Ez csak szemmel-látható s kézzel-fogható?! S mégsem hisszük. Pedig ahol Isten megtartó kegyelme nem őrködik, ott semmi se marad, még ha százezer lakattal őriznék is. Eltünék minden s ini azt se tudnánk hova lett. Dr. Luther Márton. Irgalmasságodnak Csudálatos volta, Emberi elme azt Soha meg nem fogja; Te bőséges kezed Táplál szüntelenül, Sok jót adsz gyakorta Reménységen felül. m# Szemelvény a „Jer, örvendjünk keresztyének!" című október elején megjelenő áhítatossági könyvből. A tékozló fiú. D. Paul Hamburg: Die ganz grosse Liebe. 6. Nehéz út. „Fogta tehát magát s beszegődött ama vidék egyik polgárához, aki mezejére küldte disznókat őrizni." (Lukács 15, 15.) Nehéz út volt a tékozló fiú számára, mikor az éhínségtől kényszerítve, ama vidék egyik polgárához disznópásztornak szegődött. Ilyen lealázó munkához nem volt szokva. De inkább ezt vállalta, mint a koldulást, amitől még jobban undorodott. Ez az út volt eddigi ifjúságának legnehezebb útja. Sok ember a saját bűne miatt kénytelen nehéz és lealázó utakat járni. Aki nem akar Istenhez menni, annak emberekhez kell mennie. Aki nem akar Istentől kérni, annak koldulnia kell. „Mezejére küldte disznókat őrizni.“ Ez rá, mint zsidóra, igen lealázó volt. Odahaza az utolsó bérestől sem kívántak ilyesmit. Tudjuk, hogy a disznók a zsidók felfogása szerint tisztátalan állatok. Mégis a disznók közé kellett mennie, mert odahajtotta az éhség. Ha a szükség rendelkezik felettünk, akkor sok mindenre képesek vagyunk. A világ s e világnak ura, szégyenteljes terheket ( fcFQflMÁru, rak szolgáira. A könnyelmű ifjú elhagyta az atyai hajlékot s a világot választotta a maga barátjának. Rossz csere volt, mert a világ a maga módja szerint bánt el a fiatal emberrel. Érdekes megfigyelni, hogy Jézus kedvéért az emberek nem vállalnak ilyen súlyos terheket, mint amilyeneket a világ és a sátán kedvéért vállalnak. „Mezejére küldte.“ Elég ridegen bánhatott vele. Valószínű, hogy alig hallgatta meg a fiatal embert mi járatban van, máris küldte kifelé, menjen a mezőre disznókat őrizni. Nem tartotta arra érdemesnek, hogy vele hosszasabban beszélgessen. Fájdalmasan kellett megtapasztalnia, hogy a világ nem bánt vele olyan szépen, mint odahaza bántak vele s mégis kénytelen eltűrni ezt a rideg, kimért, lealázó bánásmódot. Még örülnie kellett, hogy valaki munkába állította. A sátán bizony nehézzé teszi életünket. Sok könnynek, sóhajnak, arculcsapásnak, megaláztatásnak bizony ő az okozója. Jó szava nincsen hozzánk, de annál többször rúg belénk. Bizony nem jó pásztor a sátán. Igen komiszul bánik a szolgáival. Bár értenék meg az emberek: hogy a sátánnál nagyon rossz dolga van mindenkinek. Ffiisrm i
