Harangszó, 1938
1938-08-21 / 34. szám
Í93S. augusztus 21. HA« ANíiSZÓ 2Í3 Az amerikai magyarokról. Milyen jó volna ismerni Amerika földrajzát, természetrajzát, embereinek gondolkozását, Istenhez és egymáshoz való viszonyát, lakóinak életmódját. Sajnos, nagyon keveset tudunk mindezekről. Iskoláinkban is csak keveset tanultunk róluk s bizony azt is hamar elfelejtettük. Az életben pedig ritkán hallunk komoly formában Amerikáról, a legtöbbször kiszínezve, a valóságtól teljesen eltérően. A mozibajárók láthatnak elég gyakran amerikai filmeket; szfvszorongva csodálják meg a mindig nagyszabású felvételeket, a nekünk különleges méreteket: házak magasságában, üzletek sok- emeletnyi terjedelmében, szobrok és más művészi alkotások nagyságában, eredetiségében; élelmiszerek halmazában, megsemmisítésében, hogy tarthassák az árakat; emberek vallásosságában, vallástalanságában, erkölcsi tisztaságuk emelkedettségében, embertelen gonoszságuk megnyilatkozásában; utánozhatatlan gazdagságukban, leírhatatlan szegénységükben. De még tovább is sorolhatnánk ezeket az ellentéteket, melyek előttünk olyan érthetetlenek ... Amiképpen mi vagyunk Amerikával, ugyanúgy vannak ők művelünk. Ne tételezzük fel azonban azt, hogy az amerikaiak érdeklődése is olyan általános volna, mint a mienk. Más földrészek iránti teljes közömbösség jellemzi őket. A világmindenségből legfeljebb az érdekli őket, hogy hol vannak nagykiterjedésű búzatermő rónák, gyümölccsel pompázó ligetek, juhokat tápláló legelők, aranyat adó bányák stb. Nagy fájdalmunkra így amerikaiasodnak el 40— 50 esztendő ideje alatt, kivándorolt magyar véreink is. Az elvesztett haza. Regény. Irta: Hamvas József. 9 A követ elég jól beszélt magyarul. Leydenben évekig volt együtt magyar egyetemi hallgatókkal, megszerette őket, megtanulta nyelvüket. A két fiatal magyar urat magyarul köszöntötte. Ezt már jó előjelnek vették. Gyömörey előadta, miért jöttek. A követ figyelmesen hallgatta. Aztán megindult hangon felelt: — Amit atyámfia elmond, azt mind tudom. Még többet is tudok. Hitünk lelkészeit vad spanyol kínzásokkal kényszerítik arra, hogy vállalják bűnösségüket. — Megmondta Pomarius, szólt Só- váry, — az eperjesi rektor, hogy vérengző törzsek ivadékai a spanyolok. Az ő lelkületűk árasztja el most Európát. Fent az udvarnál a spanyol szertartás, lent a néppel szemben a spanyol kegyetlenség, kínzás és rablás. — Pomarius bölcs ember lehet, hogy így meglátja. — Mit tehetünk ellene? — Bízzunk az Istenben. Eltöri haragjának vesszejét. El fog pusztulni a spanyol. — De ha a lelkét már kiöntötte Európára, Az Amerikába kivándorolt többmillió régi magyar közül nem soknak adatik meg, hogy láthatja mégegyszer a magyar hazát. Pedig ugyancsak űzi- hajtja őket is az a valami, amit szívet- repesztő honvágynak neveznek. Amikor ezzel az érzéssel viaskodik lelkűk: sem alvás, sem étel, sem ital nem ízlik nekik. Szeretnék saját családjuk, gyerme-- keik köréből is kiszakítani magukat és repülni vissza a régi hazába: egy csendes faluba, egyszerű emberek közé, kik falujuk határán túl sem voltak, mégégy- szer magyar ünneplő ruhában megjelenni a fehérre meszelt szegény templomban, odaborulni egy feketeruhás, aggodalmaktól megsoványodott édesanya keblére, kimenni egy akáclombos temetőbe, megsímogatni egy korhadó fakeresztet ... E napokban tartják Budapesten a magyarok világkongresszusát. Néhány százan jöttek ez alkalommal Amerikából is. Közöttük egyetlen evangélikus lelkész: Papp János László, kinek központi gyülekezete a keletkanadai Windsor- ban van, missziói munkája pedig kétszer akkora terjedelmű, mint csonka Magyarország. Felkérésre szívesen vállalta augusztus 14.-én a Budapest-Zuglói istentisztelet végzését. Szívből jövő szavai szívekre találtak. Érthető, hogy a szívek csordultig teltek meg kibeszélhetetlen érzésekkel és a szemek könnybelábadtak, amikor elmondotta, hogy a tengeren túl „a számkivetettség koldusbotjára támaszkodnak és sírva tekintenek vissza a régi hazára .. Istentisztelet után a gyülekezet ap- raja-nagyja vette őt körül s adtuk elő érdeklődésünk kérdéseit. Bevezetésképpen elmondotta, hogy erdélyi székely (erzsébetvárosi) születésű. De ott már nincs keresnivalója, ifjúságát is árvaságban töltötte... 1925— El fog pusztulni minden, ami beszívta lelkét. Birodalmak, trónok, intézmények. — És aki addig elpusztul az igazak közül? — Annak a lelke meg van mentve. — Hát semmit se lehet tenni azokért a szegény megkínzott lelkészekért? — Az eseményeket mind megírom haza. Már megkíséreltem egy új protestáns szövetség összehozását. Lehetetlen. — Hátha a holland kormány lépne közbe? — Hogyan? Az egyenes szó nem kerül a császár elé. Vagy ha igen, úgy elferdítve, hogy áz ellenkezőjét jelenti. Megpróbáltam.. Rámzúdultak az üzenetek, hogy nem ismerem az ügyet, hogy rossz néven veszik, ha bujtogatókat pártolok, hogy elvakít a vallásgyűlölet. Engem vakít el! — Hát meg kell hajtani a fejünket a végzet előtt? fakadt ki Gyömörey. — Nem a végzet előtt, — javította ki a követ, — az Isten akarata előtt. Ki csak Istenre dolgát hagyja, meg nem csalatkozik. — De ha eloltják nemzetünk fáklyáit, hová megyünk a vaksötétben. — Fent ragyognak a csillagok, azokat nem lehet eloltani. Azok mutatják az útat. ben került ki mérnök bátyja révén egy tanulmányi alapítvánnyal Franciaországba, onnan egy lelkész biztatására Amerikába azzal a szándékkal, hogy nyelvismerete mellé elsajátítsa az angol nyelvet is. A jó Isten kifürkészhetetlen akaratából lelkész lett és boldog, hogy a küldetésnek azonnal szótfogadott. Hitvese, ki egyben legnagyobb segítőtársa is hivatásának betöltésében, budapesti leány: Birgling Emma, istentiszteletek kisegítő kántora, Deák-téri leányegyletünk volt tagja. Három gyermekük van: Ildikó, Emőke és Zsolt, kiknek ajándékul magyar ruhát fog vinni. Szeptember közepéig tartózkodik Magyarországon s addig főképpen a Dunántúlt járja, mert híveinek nagyrésze onnan került ki Amerikába s ezek rokonainak akarja tolmácsolni a küldött üzeneteket és üdvözleteket. Istentiszteletek tartására is már több helyről kérték fel. Elmondja, hogy bármerre járnak Is a magyarok a világon: gazdag országokban megelégedett népek, vagy sívár pusztaságokban munkanélküliek között, amikor mulatozásban, vagy szomorko- dásban élnek: szívük visszavágyik a kicsi hazába... Ha a szívük érzéstelen lenne is, a magyar kenyér ízét el nem felejthetik soha. Akik idegenben nem jártak, el nem tudják képzelni milyen kitörölhetetlen emlék marad: a magyar kenyér íze ... Ne gondoljuk, hogy gazdagságban élnek Amerikában, az ő útiköltségének nagyrészét is hívei és magyar lelkésztársai adták össze csak azért, hogy a világ konferencián evangélikus magyar lelkész is megjelenhessék. Kérdéseink közül nagyon érdekes feleletet kaptunk az amerikai egyházi életre vonatkozólag: Windsorban 250 lélekből áll a gyülekezete, ebben a számban képviselve van az ő három gyermeke is, tehát nemcsak a megkonfirmálCsend ült a szobára. Megnyílt az ajtó poros lovas ember lépett be. — Pozsonyból jössz? — kérdezte a követ. Feleletül lepecsételt borítékot adott át. A követ felbontotta és olvasni kezdte az írást. Arca még komorabb lett. Ajka meg-megrándult. Keze ökölbe szorult. Elfúló hangon nyögte: — Kimondták az ítéletet a lelkészek fölött. Vagy lemondanak papi állásukról, vagy száműzetésbe mennek, vagy kitérnek. — És ha nem? — Börtön és halál. — Hát nincs Pozsonyban ötszáz igaz ember, aki rárontana erre a törvényszékre és felkötné valamennyi bíráját? — Ugy-e mondtam, hogyha eloltják a fáklyákat, az emberek nem találják meg az útat. — Törvénytelenségre nem is szabad törvénytelenséggel felelni, — csillapította őket a követ. — Az osztó igazság nem alszik. Eljön azokra is az ítélet, akik kimondták. Az utókor megvetéssel említi majd azoknak a nevét, akik megöltek egy nemzetet. — És mi meghaljunk vígasztalás nélkül? (Folytatjuk.) TERJESSZÜK A „HARANGSZÓ“-t(
