Harangszó, 1938
1938-08-21 / 34. szám
272. HARANGS2Ó 1&38. augusztus 21. himlő martaléka lett. Hat éves korában apátián, öt évvel később már anyátlan árva is. Sem testileg, sem lelkileg nem alkalmas játszótárs, amikor a debreceni > diákság közé kerül. Félre is húzódik a " könyvek, a nagy szellemek közé, akik nem csúfolják sem ragyásnak, sem félszeműnek. A klasszikus római és görög irodalom után szomjas lélekkel olvassa ez a befelé élő, zárkózott lelkű diák a francia, német és a többi nyugati írókat. De izig-vérig magyar marad mégis az Ond vezér ivadéka. Rajongó lelkesedéssel, dédelgető szeretettel vesz kezébe minden magyar írást, a magyar ugartörés első zsengéit. Példátlan szorgalommal képezi magát. Külsejét, igénytelenségét szinte mérhetetlen belső értékkel pótolja sokszorosan. Mire végzett jogász lesz, akkorra már felfedezi őtet Kazinczy is, mint a magyar irodalom mezejének hivatott ugartörőjét. Belekapcsolódik az irodalmi életbe mint legelső rendű esztétikus, kritikus és lírai költő. Az akadémia emlékbeszédének és az országgyűlési szónoklatoknak is úttörő mestere. Szinte Demostenes módjára gyűri le az erre való fontos külső adottságoknak majdnem teljes hiányát. Falusi magányában egész sereg törvényszéki, alkalmi és hazafias beszédet írt csak gyakorlásul. S amikor élete utolsó évtizedében a vármegyei és az országgyűlési közéletbe is belekerül, egymásután mondja klasszikusan szép szónoklatait a magyar nyelv ügyében, a jobbágyság érdekében, a szegény népért és a haladásért. ö az újkori magyar szónoklat megalapítója. Nagy hatással volt Deákra, Kossuthra és Eötvösre is. Hogy ők talán a mesterükön is túlemelkedtek, az is a mester dicsérete. Fájdalmas ifjúságának bélyegét vise- iik fájdalmas hangulatú lírái és bölcsel- mi költeményei. Búsongó fájdalom uralja gyönyörű hazafias verseit. Az erkölcsi érzés irányítja minden megnyilvánulásában. És a befelé élő bölcs mélységes istenhite, aki azt vallja, hogy bűneinkkel hívtuk ki hazánkra méltán az Isten haragját. S tőle várja, imádkozza sorsának jobbra fordítását. Ebben a hangulatban született a Himnusz. Szeressük ezt a Himnuszt! Hallgassuk, énekeljük, imádkozzuk mindenkor szívvel-lélekkel, azzal a szent hevülettel, azokkal a magasztos érzésekkel, azzal az alázatos hittel és imádságos lélekkel, amilyennel a költő azt a számunkra megírta. Isten áldd meg a magyart! És áldott legyen a költő emlékezete. Rácz Sándor. Néhány gyöngyszem Kölcseytöl. Négy szócskát üzenek, vésd iól kebledbe s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: A haza minden előtt. * Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény. * Isten egy szívnek egy kebelt teremte: így egy embernek egy hazát... Egész világért, egész emberiségért halni: az Isten teheté. Ember meghal háznépéért, ember hazájáért: halandó szív többet meg nem bír. * Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzete életét gyilkolja meg; s akármi más kezdődjék ezentúl, az a régi többé nem leszen. * Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni lehetetlen. Jaj a nemzetnek, mely lakhelyeiből kiüldöztetett; jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg. * Haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.-4®-4®-4®-4®-4®-4®,-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4® ^®1-4®-4®-4®-4®-4®-4® ■££-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4®-4® Himnuszt. Szövegét írta: Kölcsey Ferenc. — Zenéjét alkotta: Erkel Ferenc. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel; Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt! Megbünhődte már e nép A múltat s jövendőt. Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére; S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél, Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsujtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt ten fiad, Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem leié Honját a hazában. Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vér özön lábainál, S lángtenger felette. Vár állott — most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már hely ettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből. Szánd meg, Isten, a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának! Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt; Megbünhődte már e nép A múltat s jövendőt! E4BtWr B4E4E4B4B§5454B4B4B4BI5454B45454E4E4BfB4B4— 54B4sv B45454B45454B45454B454B4-5454— EF 545454E47S». 5454-v,V
