Harangszó, 1938
1938-08-21 / 34. szám
Í938. augüoztua 21. HARANGSZŐ 271. ezt ugyanakkor, amikor a németek királya Kanossza várában mélyen megalázta magát és királyi méltóságát a pápa előtt. Az egyházméltóságok betöltése az uralkodó kezében volt s ebbe nem szólt bele az egyház feje. A szentmisében az ostya átlénye- güléséről, az ostyában imádandó Krisztusról szóló tanítás nem volt még törvényesítve. Ez csak 1215- ben következett be. Az úrvacsora szentségében való részesedésnél a kelyhet nem vonták el a néptől úgy, amint ez 1215 óta általánossá vált. A szentírás olvasására vonatkozó tilalom sem volt érvényben, ezt is 1215-ben léptették életbe. A fülbegyónás sem volt általánosan kötelező. Ezt is csak 1215 óta rendelték el. A hitnyomozó, eretneküldöző egyháztörvényszék is ismeretlen volt, amit szintén 1215- ben vezettek be. Ismeretlenek voltak a római jubileumi évek, amiket először 1300-ban tartottak, először 100, majd 50, azután 33 s végre 25 évenként mind máig. A szentek felesleges és mások számára is üdvszerző jelentőségű jócselekedeteiről szóló tanítást is csak 1349-ben szentesítették és tették általánossá ezzel kapcsolatban a búcsúcédula árusításokat is. A Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról szóló tan sem volt általános a kresztyén egyházban, hisz ezt csak 1854-ben mondották ki. A római főpap, a pápa csalódha- tatlanságáról való hittétel is ismeretlen volt a 900 év előtti keresz- tyénségben, mert ezt csak 1870 óta vallja a római keresztyénség. Mindezekből világos, hogy a magyar nép leikébe oltott keresztyénség más volt, mint a mai római keresztyénség. Pedig ez is már maga is egy reformációja volt az akkori idők keresztyénségének. Ennek az akkori reformációnak élén a dugni kolostor állott és azt akarta a népekkel megértetni, hogy a földi emberek ne a hívságos földi célokért, hanem az égi boldogságért küzdjenek és ennek köny- nyebb megvalósítása céljából hirdette, hogy a sacerdotium felette áll az imperiumnak, vagyis a papi hatalom a világi hatalomnak. I. István szent királyunk tehát maga is egy reformációs keresz- tyénséget hozott be országunkba. Igaz, hogy ezt a keresztyénséget feltűnően szőtte át a Szűz Mária tisztelete. De ne feledjük, hogy Szűz Mária különleges magyar tisztelete összefüggésben áll azzal, hogy Szűz Mária tiszteletét külön pápai engedéllyel kapcsolatba hozták az ősi magyar vallás Nagyasz- szonyának tiszteletével s így kapKolcsey Ferenc, a Himnusz költője. ta a Nagyboldogasszony külön magyar elnevezését is Üdvözítőnk édesanyja. De másrészt a mi Urunk Jézus édesanyját illő tiszteletben részesíteni, el nem engedhető szent kötelessége az evangéliom szerinti keresztyénségnek is, ha ugyan nem is a római, de az evangéliomi értelemben. „Ha pedig valamikor találtatnak a te hatóságod alatt olyanok, akik a szentháromság alkotmányát megbontani, vagy abból valamit elvenni, avagy hozzátenni akarnának, ilyeneknek se táplálást, se oltalmat ne adj“, — mondja szent királyunk fiához intézett intelmeiben. Az evangélikus keresztyénség valóban semmit hozzá nem tesz az apostoli keresztyénséghez.sőt minden törekvésével azon van, hogy Isten és ember előtt az igazi, az evangéliom szerinti, apostoli ke- resztyénség megvalósulása legyen. Minek következtében magához közelebb állónak érzi és tartja az országunkban a keresztyénséget megalapító nagy királyt és méltán fordul hálaadással Isten felé e világból való kimúlása 900 esztendős fordulóján, azzal a szent kötelességérzettel, hogy népünk lelki életében híven tartja ébren az Istenben való életre megtanító szent krisztusi hitet s vezeti az igaz ke- resztyénség híveit az örök, égi kegyelem tiszta kútforrásához az evangéliom Urához, hogy történelmünk újabb ezredévei számára ő legyen az áldást jelentő útravalónk. A Himnusz költője. Méltatlansáp, csúnya hálátlanság lenne tőlünk, ha most a nagy ki- lencszázados évforduló mellett nem jutna hely a Harangszóban és az olvasók szívében — de minden magyar újságban és minden magyar ember szívében is — egy másik drága évforduló megünneplésére is. Száz éve — 1838. augusztus 24.-én halt meg a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc. Száz éve költözött át az örökkévalóságba, a halhatatlanságba, korán — 48 éves korában. A tűz próbálja meg az aranyat és az idő. Az elmúlt viharos száz évben sokszor kiállta Kölcsey szelleme a bírálat tűzpróbáját. És az idő vasfoga sem ártott neki. Tündöklő színarany, időt álló biztos aranyértéke Kölcsey a magyar irodalomnak. Olyan nemzeti kincs, amelyik nemcsak nagy múzeális érték, hanem még most is, sőt további századok múltán is állandóan ható erő, örök erő forrása lesz a magyarnak. Hogy többet ne említsünk — az ő nagy ajándéka a Himnusz, a mi gyönyörű. erőteljes, megrázó nemzeti imádságunk. Van-e magyar ember, akiben ne gyújtana újra meg újra hazafias, szent hevületet, indíttatást, reménységet, boldog magyar büszkeséget a Himnusznak együttes éneklése, zenekari és egyéb előadása! Nincsen szegényebb, nyomorultabb annál, akinek még imádsága sincsen. Milyen szegény, milyen nyomorult is volt ez a mi nemzetünk, amig nem volt nemzeti imádságunk! Talán, mintha a keresztyénségnek nem lenne Miatyánkja. Méltán vallhatjuk a magyarság nagy prófétjájának azt, akinek a szívén, tol- ián keresztül adta nekünk Isten a mi Himnuszunkat. Neki áldott, szent elhivattatása volt ennek a megírására. Imádságot termő, tűrő kálváriajárás volt az ifjúsága, prófétasors az egész élete. Kicsi korában elveszti bal szemevilá- gát és arcának üdeségét. Mindegyik a
