Harangszó, 1938

1938-07-24 / 30. szám

1938, július 24.

HARANGSZÓ

239.

dóan harcolniok kell. És közben nemcsak örömünk, hanem sebünk is van, szenvedések, melyben igen nélkülözzük az egymásért való imádkozást.“

Az indiai munkamezőkre Rőver misz- szionárius vezetett el, mely területre ezelőtt két esztendeje került és ott szakadatlanul dolgozott. Az indiai ifjúsági életéből, a pogányok közti látogatásairól, vándorlásokról és az igének gyűmölcseiről mondott el apró szemléletes történeteket.

Befejezésül Hermann A. az előző nap felavatott misszionáriusok háláját tolmácsolta és azon kérését, hogy a munkamezőn is hordozza őket imádságban az otthonlevő gyülekezet. Imádsággal és énekkel zárult a lipcsei misszió 1938. évi ünnepélye.

Az előadásokról részletesebben a

„Missziói Lapokban“ számolunk be, de ezekből a rövid jelentésekből is meg- érezhetjük, hogy egy csodálatos, nehéz, hűséges, áldozatos munkáról van itt szó, mely sok szem előtt láthatatlan és haszontalan, de Isten előtt bizonyára kedves, mert küzdelmen, harcon és megaláztatásokon keresztül előbbre viszi az ö szent nevének dicsőségére. A misszió Isten ügye! Danhauser László.

Munka és pihenés.

Irta: Böröczki Vilmos.

Isten mikor a teremtés nagy munkáját befejezte, a 7. napon megpihent és megszentelte azt a napot. A Teremtő „legyen“ szavával munkát végzett. A munka tehát isteni eredetű, s nem emberi alkotás. Ö parancsolja az első emberpárnak: „Arcod verejtékével egyed a te kenyeredet!“ Istennek ez olyan büntető parancsa az ember számára, mely az emberre nézve nem megtorlás avagy megalázás vagy éppen lesújtás, hanem annak pontos lelkiismeretes elvégzése erényt gyümölcsözik a lélek számára, sőt a parancs meg nem tartása hoz az emberre kárt, esetleg veszedelmet. Éppen ez a tény fény- jelzi az emberi munka magasabbrendűségét. Mert hiszen, munkát végeznek az állatok, sőt a növények is, azonban Isten előtt az emberi munka a legértékesebb mindaddig, míg a munka Isten szolgálatában áll. Az emberi munkának ez a célkitűzése különbözteti meg az állati vagy növényi munkát az emberi munkától. Emberi szempontból az állati munka sem lebecsülendő, sőt néha példaképül is szolgálhat — nem célja, hanem kivitele tekintetében — az ember számára. Mindnyájunknak példaképe lehet a munka szempontjából a parányi kis hangya, mely embert megszégyenítő testi munkát végez. Saját testsúlyánál sokkal súlyosabb terhet is képes felemelni. Egy természetbúvár megfigyelésé sierint, ha a hangya munkatehteSffő képességét az emberéhez hasonlítjuk, úgy az embernek — viszonyítva a hangya testméretét az emberéhez — egy vasúti mozdonyt kellene szabad kézzel felemelni. Valóban csodálatos munkát végeznek a kis méhek, melyeknek munkája olyan sokoldalú és pontos: a virágok ismerete, államszervezetük, a kicsinyek gondozása, az államfő tisztelete, a lakás rendben- tartása, építés, előrelátás, gondoskodás, összetartás igen fejlett ösztönről tesznek bizonyságot. — Kedves látvány az, midőn a fecske a fészkét építi. Ó is nehéz munkát végez, midőn naphosszat hordja szálában a sok sarat, szalmát, tollat otthonának elkészítéséhez. Bizony munka az ő számára az, midőn szünet nélkül hordja kicsinyeinek a sok legyet, hernyót, bogarat.

Bizonyos jelek a növényvilágban is munkára engednek következtetni. Munkát végez a mag, midőn csírázik, fejlődik, táplálkozik, vagy mikor a sudár jegenyefa gyökereivel a földbekapaszkodva védekezik az erős szél támadásai ellen. A tavaszi rügyek kipattanása is munka. A növénvek is képesek nagy erőkifejtésre. Egy németországi temetőben a kripta mellé ültetett fának egyik része, mely a kriptakő alá nőtt, a több mázsányi kriptafedő követ lassan felemelte. Munkát végez tehát ember, állat, növény. Csakhogy míg az állatok és növények munkája csupán ösztönös jellegű és csak fajfenntartásra irányul, addig az ember munkája céltudatos, tervszerű. Célja nemcsak a fajtafenntartás, hanem az Istentől elrendelt hivatás, elhivatás betöltése, melyről azt mondja a Biblia: „Járjatok úgy, mint elhivatástokhoz illik, melyre elhivattatok!“ Ez ad az emberi munkának felsőbbrendő, erkölcsi jelleget. Ebben a megvilágításban a munka nem kényszerű robot, felesleges rossz, sőt nem is csak kenyérkereseti alkalom, hanem szöTSUIat. A keresztyén ember a földi életében mindig és mindenütt szolgál. Istennek szolgál, hazájának, embertársainak, s ha mindezeket megtette, úgy már a saját lelke ügyét is előbbre vitte. Ha így tekintünk a munkára, úgy nem látunk különbséget erkölcsi érték szempontjából munka és munka

Az elvesztett haza.

Regény. Irta: Hamvas József. 5

Nem vadkan ölte meg, hanem német vadász lőtte le lesből.

Gyömörey folytatta küldetését és elment Bécsbe.

A magyar méltóságok jóformán mind ott voltak már és megnyugodva mondták Gyömöreynek, hogy jobbra fordult az ország sorsa. Az uralkodó megígérte, hogy a magyar városokból kivonja az idegen hadakat és magyar csapatokat tesznek helyükbe. Az egyéb sérelmeket is tárgyalás alá veszik majd.

De Gyömörey sokkal bölcsebb ember volt, semhogy megelégedett volna ezzel a jelentéssel. Azt is akarta tudni, hogy a másik fél, a bécsi udvar, hogyan vélekedik.

Zrínyi adott vele pénzt erre a célra is.

Nem volt nehéz az udvari kancellária egyik benfentes tisztviselőjét közlékennyé tenni néhány jócsengésű aranynyal.

Óvatosságból egy kis városszéli kocsmában találkoztak a Duna partján, ahol nem tűnt föl megjelenésük, mert többször jártak ide udvari előkelőségek is jó halételekre és zamatos borra.

Jó vacsora és poharazás után a kancellista vidáman veregette meg a fiatal magyar vállát:

— Tudom, hogy mit adnak be csillapító medikamentumul a magyaroknak. Persze erre most szükség van, mert nagyon megártott nekik a vasvári hidegszél. De azért az ígérettől a beváltásig sik víz folyik le a Dunán és elmossa az ígéretet is.

— Majd számon kérik.

— Ugyan kicsoda? Ezek az urak, | akik most együtt haragusznak, csak

azért fújják együtt a tüzet, mert mindegyik a maga pecsenyéjét akarja megsütni nála. Ellenséges irigykedés van közöttük. Wesselényi, annak idején, Zrínyi és Nádasdy ellenére lett nádor. A Zrínyiek és Nádasdyak között régtől fogva megvan az ellenségeskedés. Fran- gepán, Rákóczi, mindenik a maga útját járja. Ezeknek csak ez az ígéret kell. hogy kilépjenek a hazafias elkeseredés táborából.

— Hát én nem bánom, — nevetett most már Gyömörey is, — ha itt Bécs- ben ilyen bizakodva néznek Magyarország felé. Annál kevésbbé lesznek felkészülve, ha egységesen lepi meg őket a magyar.

— Bécs most nem fél semmitől. Ellenségei békében vannak. Nem fenyege. tik sehonnan. Ha fellázadnak a magyarok, a lázadók vagyona elég lesz arra, hogy annyi embert nyerjen meg magá- ' nak, amennyire szüksége van.

— De a nagy tömeget, a középrendet, a nemességet, a városok elkeseredett polgárságát, a sanyargatott népet így nem lehet lecsillapítani.

— Erről majd gondoskodnak azok az urak, akik az adományokért szolgálatra lesznek kötelezve.

— Azt tudom, hogy Bécs vak engedelmességre akarja kényszeríteni a magyart. Meg akarja fosztani alkotmányától és lelkiismereti szabadságától. Azt hiszi, hogyha egy-két nagy urat udvari lakállyá aljasitott. azzal cselédje lett az egész ország? Nem ismerik itt azokat a széles pusztaságokat, amik a Tisza mentén bevehetetlenek, el nem foglalhatók. Ha egy-egy pusztító had végigvonul rajta, olyan, mintha a tengert hasítja meg a hajó. Nyomában ösz- szecsapnak a hullámok, aztán elsimulnak és nem sok idő kell hozzá, semmi nyoma a hajónak. Aztán ott vannak a Felvidék magas erdei. Ott megbújnak a szétvert felkelő sereg harcosai és várják a zászlóbontást. Itt Bécsben csak Magyarország csillogó felszínét látják és nem tudják, hogy örök ellenségükké nevelik a milliós mélységeket.

— Szinte megijesztenél, ha nem volnék abban bizonyos, hogy én jobban látom a dolgokat. Mert én józanul nézem, te meg ábrándozol.

Gyömörey nem felelt rá. Fájt is neki nemzete lebecsülése, meg jobbnak is látta, ha Bécsben ilyen bizakodásban ringatóznak. A kancellistát mindig beszédesebbé tette a bor és most már kedves tárgyáról kezdett fecsegni: az

udvari pletykákról. Ez aztán nem érdekelte a fiatal magyart. Elmerült gondolataiba és csak akkor figyelt föl egy-