Harangszó, 1938

1938-07-24 / 30. szám

238. HARANGSZÓ A Harangszó műhelye. 5. A szélrózsa minden irányába. A Harangszó minden héten csütörtö­kön kerül postára. Robogó vonatok vi­szik szerte-széjjel a 10,000 példányt Ahol e csonka hazában evangélikus él, oda mindenüvé eljut a lap. De nem ál! meg a szűk határnál. Mai képünk szem­léletesen mutatja, hogy hova minden­hova s milyen messzire jár a Harangszó. Japántól Amerikáig több mint 20,000 kilométeres vonalon. Ezek a példányok többnyire külföldre szakadt hittestvér- honfitársakhoz jár­nak. Sokszor kapunk megható sorokat arról, hogy ezek­nek a külföldi evangélikus ma­gyaroknak mit je­lent a Harangszó. Legtöbbjének egyetlen kapocs az elhagyott óha­zával. Amerikában nem egy elszakadt hittestvér van, aki a Harangszó segít­ségével tanítja ma­gyarul angol isko­lába járó gyerme­keit. Kérjük is olvasó­inkat, hogy akik­nek külföldi roko­naik vannak, ajánl­ják figyelmükbe a Harangszót. Hadd vigye el hozzájuk ez a kis lap hétről- hétre a hazai föld szíve dobogását, leheletét s az itt­honi ismerős ha­rangok zúgását. Missziói ünnepély Lipcsében. A lipcsei misszió ünnepélye minden esztendőben ese­ményt jelent a né­met egyházban. Határon innen és határon túlról so­kan gyülekeztek össze erre a pünkösd utáni ünnepségre. Ebben az esztendőben is három nemzet küldte el képviselőjét a lipcsei misszió évi közgyűlésre. A jelentések minden évben más jel­leget viselnek. A hálaadáson és örömön kívül, mely mindig alaphangja a konfe­renciának, szóhozjut annak az évnek legfontosabb gondolata is, mely mindig nevet ad a konferenciának. Ez elmúlt esztendő a nehézségek esztendeje volt. Az állam rendkívül súlyos rendszabá­lyokkal megnehezítette a pénzforgal­mat. Ez másszóval azt jelenti, hogy a misszió a saját pénzét nem tudja kikül­deni az idegenbe dolgozd misszionáriu­soknak. Egyenesen Isten csodája, hogy mégis élnek. De kérdés, hogy mi lesz tovább. Az elmúlt években az összes né­met missziók havi 90.000 márkát utaltak át, most pedig havi 25,000-t szabad, Az elmúlt 1938. esztendő első négy hónap­jában az összes missziók mindössze 30 ezer márkát utalhattak át. Ez a körül­mény indokolja a misszió kereskedelmi vállalkozásait is, melyek a kávé import és a motorok kiszállítására vezet. Az aggodalom hangja szólalt meg D. Ottó esperes megnyitó igehirdetésé­ben is, melyet Jer. sir. 2, 21. alapján hir­detett. Június 7.-én, a közgyűlésen, me­lyet d. Sommerlath egyetemi tanár nyi­tott meg és vezetett, hasonló aggoda­lom csendült ki a pénztári jelentéssel kapcsolatosan, bár az áldozatkészség az elmujt esztendőben sem csappant meg. 494,561.80 RM bevétellel szemben 476,061.37 RM volt csak a kiadás, mely az 1936. jubileumi esztendőhöz mérten 150.000 márkás apadást jelent, de a többi esztendőkhöz képest mégis fejlő­dést és emelkedést jelent. Az afrikai munkamezőről Kühler missziói szeminárium igazgatója számolt be, ki nemrég érkezett meg afrikai út­járól. Jelentése örömteli. Sok az új és fiatal gyülekezet, kik nagy küzdelmet folytatnak a közöny, a pénzhiány és a sátán minden gonoszságával szemben. A missziónak még mindig legfontosabb kelléke Afrikában maga a misszionárius, mert vannak 700 km. területek, hol csak egy misszionárius dolgozik. A másik kellék, a munkások gyorsabb leváltása. Az indiai munkáról D. Ihmels igaz­gató számolt be. A szabadságon levő Rover miszionárius nagy áldással dolgo­zik az ifjúság közt. Perambulurban ör­vendetesen hódít az evangéliom. Pandúr­ban az orvosi munkát újra megkezdtük. India számára újabban két orvosnő je­lentkezett. A Tamul egyház az elmúlt esztendőben már teljesen maga tartotta el magát. A lélekszám: 38.800. Este a Miklós-templomban D. Knolle hamburgi lelkész hirdette Isten igéjét Joel 2, 28. alapján. Utána dr. Hofer, a missziói szeminárium vezetője felavatta és kibocsátotta az új munkásokat. Ott állt az áldó lelkészek között egy apa is, ki maga is 31 esztendővel ezelőtt ugyanarra a munkamezőre nyerte ennél az oltárnál a ki­küldését. Az elbo­csátásnál arról be­szélt a lelkipász­tor, hogy mi a misszionárius leg­nagyobb ellensége: önmaga. A hatal­mas templom zsú­folásig megtelt és közel 3 órán ke­resztül mindenki ottmaradt, éjfélre járt, mikör az ün­nepi istentisztelet végétért. A második na­pon, hagyományo­san, mindig konfe­renciai előadások, hangzanak el. Az ünnepségek méltóképen feje­ződtek be. A köz­ponti színházban van mindig a záró-, ünnepély a nagy nyilvánosság ré­szére. Ez is évtize­des hagyomány, azért nem is hir­detik nagyon, de már órákkal előbb minden hely fog­lalt. Harsona zene­kar korátokat fúj. Majd éneklésbe kezd a hatalmas tömeg. D. Schu­mann püspök meg­nyitója után, mely­ben mindenkinek szívére helyezte, hogy egy nép sem tarthatja meg ma­gának az evangé- liomot és annak áldását, felkérte D. Ihmels igazgatót, ki röviden arra felelt: kell-e még mindig misszió? Azután Kühler missziói felügyelő számolt be az afrikai útján nyert tapasztalatairól. Át­adta a fekete testvérek üdvözletét és azokat a bálványokat, melyeket akkor adtak a misszionáriusoknak, midőn elfo­gadták a keresztyénséget. Beszélt arról, hogy új és nagy gyülekezetek dicsérik Afrikában az Urat, ahol azonban a sö­tétség is még elő-előveszi a lelkeket. Végül átadta egy gyülekezetgondozónak az üdvözletét, mely szórul-szóra így hangzik: „Mondd meg az atyáknak (t. i. Lipcsében), hogy ne felejtsék el, hogy itt hatalmas sűrű őserdő van, hol Isten igéje mégcsak gyengén világít. Ahol ke­resztyének élnek, ott a ragadozó állat is felébred az ördög. Mi olyanok va­gyunk, mint a katonák, kiknek áltan­1938, július 24. Hova jár a Harangszó 10,000 példánya?!

Next

/
Thumbnails
Contents