Harangszó, 1938
1938-06-12 / 24. szám
192. HARANGSZÓ 1938. június 12. a lelkészi hivatalt. Az <5 idejére esik a lelkészlak megvásárlása, amelyet a gyülekezet később előnyős feltételek mellett a városnak adott el, és ennek árán tij lelkészlakot épített. Őt Schleifer Bertalan, majd Ormai János váltotta fel, aki ott már 1926-tól kezdve lelkészke- dett 1933-ig lévén előbb az akroni gyülekezetnek a lelkésze. Ormai lelkész a gyülekezeti munkán kívül tudott magának egyéb közhasznú tevékenységre is időt szakítani. Mint az Amerikai Magyarok Orsz. Szövetségének az igazgatója beutazta az Egyesült Államok egy részét és fáradhatatlanul prédikálta a magyar igazságot. Mint a Buffalói Híradó szerkesztője bizonyságot tett amellett, hogy a toliforgatásnak is mestere. Allentown, Bethlem és Palmertown városokban, mint társas egyház szervezkedett meg a mi népünk. E három város szomszédságban áll egymással. Három istentiszteletet végeztek vasárnapról vasárnapra a gyülekezet lelkészei sorrendben a következők: Faska Pál, Albrecht Géza. Pölöskev Sándor, Stiegler Ernő, Leffler Andor, Pöttschacher István és Ormai János. Pöttschacher lelkész építette fel a bethlehemiek gyönyörű templomát, amely az összes magyar evangélikus templomok között a legművésziesebb. Harmincötezer dollárba került. Akron- ban már a világháború befejezése után alakult meg az evangélikus magyar gyülekezet 1922-ben Rúzsa László vezetése mellett. Clevelandi lelkésszé történt megválasztása után Ormai János volt nyíregyházi segédlelkész, majd Zimmerman Rezső nyíregyházi tanár és felavatott lelkész lettek a gyülekezet lelki- pásztorai Zimmermann Rezső építette fel a templomot. D. Kapi Béla püspök, aki éppen akkoriban járt a Kossuth kevesebben, aztán nem is vagyunk olyan módosak, mint a másikak. Várakozóan nézett tovább a harang felé. Azért ült ki most ide, hogy innen jobban hallhassa a hangját, amint először meghúzzák. Kíváncsian várta, hogyan szól majd, még szorongott is félve egy kicsit, hogy hátha nem lesz olyan mint a régié. Emlékezett ő nagyon jól az elsőre is, mert hiszen mint iskolás gyermek majdnem mindennap húzta. Áztán később meg mikor már künn őrizte a ménest és vasárnap nem ő mehetett templomba, a ménes mellett hallgatta, amint zúgó hangja elvitte hozzá a vasárnap imádságát. Vissza emlékezik gyerek korára, amikor alkonyat felé oda ültek a templom lépcsőre várni az öreg harangozót, hogy segítsenek néki harangozni. Hallotta az üres templomban lépteik visszhangját, érezte bezárt levegőjének hűvös simítását és azt a jól eső izgalmat is egy pillanatra, mivel belekapaszkodtak a harangkötélbe, hogy megkondítsák. Azután, tovább röpült gondolata és hallotta komor búgását, ahogy az az édesanyja temetésére búgott. Talán lelke is volt néki, mert másképpen szólt temetéskor meg másképpen mikor templomba hívott. Ha utolsó útjára kisért valakit, olyan szomorú volt a hangja, hogy még könny is szökött az ember szemébe. Ilyen gyönyörű vasárnap reggelen, amikor templomba hívott, mintha azt mondta volna: „Jöjj, jöjj!“ Hiszen most is szeretett volna menni, hogy ott legyen ő is amizarándoklattal Amerikában, szentelte fel ezt a templomot. Érdekes ennek a gyülekezetnek az összetétele. Nagy számmal vannak tagjai között magyarországi németek, akik azzal igazolják jó magyar hazafiságukat, hogy nem a német, hanem a magyar egyház fenntartó tagjai. A pittsburghi egyházat az amerikai lelkészi kar nesztora, Rúzsa István szervezte meg és ugyancsak ő építette fel templomát is. Az örökös füsttel borított acélváros kis evangélikus templomának ő utána Pölöskey Sándor és Leffler Andor lettek a lelkészei. Az első egyházi lapot Stigler S. Ernő bethlehemi lelkész szerkesztette és adta ki 1918—19- ben. Perthamboy, mint már említettük, Szabó Sándornak köszöni, hogy van evangélikus egyháza. A templomtelket is az ő tanácsára és közbenjárására vásárolták meg a hívek. Templomot a mostani lelkész, Szmodis István idejében építették fel. — Caldwell, New-York szintén társegyházat alkotnak. Rúzsa Istvánt, az első lelkészt a jelenlegi Pölöskey Sándor váltotta fel e nehéz munkatéren, ahol a világvárosi világeszmék és távolságok nagyban hátrálják és károsan befolyásolják az eredményes munkálkodást. A hátráltató körülmények egyike az is, hogy a telkek árai oly magasak, hogy népünk még mindig nem gondolhatott templomépítésre. Angol evangélikus templomban szoktak összejönni híveink délutánonként, holott a legjobb istentiszteleti alkalom, mint mindenütt, délelőtt van. A lelkészlak Caldwellen van és innen jár be a lelkész minden héten New-Yorkba. — Legfiatalabb egyházszervezés Bridgeporton volt, ahol 1931. március 15.-én Szebik Károly lelkész mondotta ki a gyülekezet meg- ' alakulását. Az egyház telke már megkor majd szerte zúgja első szavát az új harang. Szeretne ott ülni most is régi helyén a templomban és nézni az oltárképen Krisztust. A prédikáció alatt mindig úgy érezte, hogy nem is a pap beszél, hanem a képen Krisztus elevenedik meg és ő egyenesen néki mondta azokat a szép szavakat, miket nem mindig értett ugyan, de mintha megmosták volna lelkét friss harmattal, mi reggelenként ott ring a puszta millió fűszálának lehajlott fején. — Ma mindenki ott van a faluból — gondolta. Elmegy oda ma pápista, kálomista mind, mert hiszen nem mindennap esik ilyesmi. Hát hiszen jó ember ám az mind akár pápista, akár kálomista, ha egyszer jó. Ha meg rossz, hát lehet akár angyalhitű is, csak gazember az. Ő maga luteránus volt. Maga se tudja miért? Senki se kérdezte meg tőle, mert hiszen micsoda kérdés is az ilyesmi? Annak született, oda járt iskolába. Ott tanult meg betűtvetni, meg számolni. Aztán odajárt mindig templomba is és úgy érezte, semennyiért se tudna megválni hitétől. Meg azután gyalázat is lenne, mert az apja, anyja öregapja, öreganyja, meg az egész atyafisága mind az volt. Volt ő már más templomban is, de hiába, néki legjobb volt ott ülni a Krisztus-képes oltár előtt, mert csak ott érezte, hogy néki beszél Krisztus. Megkörnyékezték őt fiatal legény korában, amikor eljárogatott esténként elbeszélgetni valamelyik kiskapuba. Tetszet is neki az a lány, mert jó volt, dollévén, minden remény meg van arra, hogy itt épül fel legközelebb a magyar evangélikus templom, Amerikában. New- Yorkban Brachna Gábor fiatal lelkész tartott több éven át keresztül istentiszteleteket a Független Magyar Evangélikus Egyházban. Ilyenné tette meg legújabban a bridgeporti gyülekezetünket Pöttschacher István, aki a Montreálba küldött Szebik Károly lelkész utóda lett. A canadai magyar bevándorlás sokkal fiatalabb keletű, mint az egyesült állambeli. Vannak ugyan itt is harminc-negyven éves magyar telepek, mint Észter- házi, Bekevár, Winnipeg, Otthon, Stockholm a messze északnyugati Canadában, Manito-ban és Saskatchevan-ban, de a canadai magyarság túlnyomó többségben új bevándorló, akik az egyesült állami törvények megszigorítása után Canadában helyezkedtek el. Szól ez különösen a kelet-kanadai magyarokra, akik a világháború után Ontario és Quebec államokban helyezkedtek el. — Legelső komoly egyházszervező munka Torontóban történt, ahol Papp László János lelkész hirdette az igét. Torontóból sokat utazott Montreál, Windsor. Kitchener, Niagara, Falls, Welland és Hamilton városokba istentiszteleteket tartani. Most Windsorban lelkészkedik és ott fejlődő egyházközséget szervezett meg. Itt épült fel a legelső és ezidősze- rint egyetlen magyar evangélikus templom nem csak Kanadában, hanem az egész Britt Világbirodalomban. A templomszentelés 1932. julius havában történt meg, amikor Kanada és Egyesült Államok minden részéből összesereglet- tek a magyar evangélikus lelkészek és hívek. — Megszervezett egyházaink ezenfelül Kanadában Kitchener, Torontó és Hamilton, lelkészük Rúzsa Jenő, aki még gos is, no meg aztán hát szemre való is volt, mert ő se volt utolsó legény a környéken. Hanem más hitű volt, pápista. Aztán azt akarták tőle, hogy ha már ő nem tér át, akkor írja alá azt az egyes- séget, amelyikben kijelenti, hogy a gyerekei mind pápisták lesznek. Erre a gondolatra még most is felkapta a fejét, mert ez aztán már igazán gyalázat! Az a hit, ami neki jó volt, az nem jó a gyerekeinek? Meg aztán amikor vasárnap templomba mennek, csak egyedül ő menjen másik templomba? Hát ő nem akart így egyedül bitangolni és ha ez a hit jó volt apjának, anyjának, meg neki, akkor éppen úgy böcsületet ád a gyerekeinek is. Amig így forgatta ezeket a fejében, menye is elkészült az ünnepi öltözködéssel. Oda ment hozzá, hogy megigazítsa rajta a ruhát, de az öreg nem akarta tűrni a gyöngédséget, mert akkor még betegebbnek érezte magát. Békétlen- kedne, de szeretettel dohogta: — No te! Ne babusgass már! Hiszen nem vagyok én olyan nagy beteg, se gyerek. Erígy csak templomba, mert még elkésöl. Én itt megvárom, míg meghúzzák a harangot, aztán majd beballagok a szobába. . — Jó, jó, édesapám, — szólt a menyecske, — csak kend ne igen ballagjon! Várjon meg engem, míg haza jövök, de jobb szeretnék el se menni... A menyecske még folytatni akarta, de az öreg közbeszólt. Folytatjuk.
