Harangszó, 1938
1938-06-12 / 24. szám
1938. június 12. HARANGSZÓ 191 f Varga Gyula. Hazai egyházunk egyik jellegzetes munkása, lelkészi karunk egyik legöregebb tagja, Varga Gyula — hazament. Szilsárkányban született 1856 április 13.-án. Középiskoláit Sopronban, teológiai tanulmányait Sopronban és Halléban végezte. 1879 október 23.-án Sopronban szentelte lelkésszé Karsay Sándor akkori püspökünk. Mint segédlelkész Farádon, Répcelakon és Nemesdő- mölkön szolgált. A vönöcki gyülekezet hívta meg lelkészéül. 1881 december 11.-én iktatták he e szolgálatába. Itt szolgálta Isten ügyét 53 éven át, egészen 1929.-ben történt nyugalomba-vonulá- sáig. A kemenesaliai egyházmegye esperese is volt 34 évig. Szűkebb gyülekezeti és egyházmegyei szolgálatán túlmenően az egyházkerület életében is élénk részt vett. Tagja volt a dunántúli egyházkerület majdnem valamennyi bi- zotságának. Földi élete 82 esztendő volt. Isten Celldömölkrő! hívta haza június 2.-án. Június 4.-én temették Celldömölk- ről Vönöckre. „Isten eltemeti a munkásait, de folytatja a munkát.“ Egyházunk hazatért munkását vigye be az egyház Ura az Ö örömébe! Olvasd a Bibliát, megtalálod benne a mennyország útját! Aas úf harang. Irta: Mátis István. A tavaszi nap sugarai, mint arany- haiu tündérek táncos serege szóródott szét és az ezer.meg ezer fénytündér haját szétterítve otthagyta az ébredő mező fűszálain, a megpezsdült vérű fák ághegyein. Mint egy jóságos meleg mosoly tekintett le az égről széles ábrá- zattal a nap. Meleg volt. Az első tavaszi napoknak az a melege, mitől megmá- morosodik minden. A levegőben a felébredt, lélegző föld fanyar-édes illata szállt. A bokor alján csirkék pityerésztek buzgón kotyogó anyjuk mellett. A kotlós régen élvezett gyönyörrel szórta ki maga alól a meglangyosult földet. Közbe meg-meg állt, hogy nyugodtan élvezze ő is a nap melegét. Ilyenkor félre fordította fejét és egyik szemével az eget kémlelte, nehogy a levegő kalóza megzavarja boldog családja élvezetét. A megduzzadt ághegyeken cinke szökdécselt és megelégedettségét bele kiáltotta a tavasznak örülő világba: „Kicsi kő! Kicsi kő!“ Érezni lehetett, hogy nagyot nyújtózik a természet és a nap csókjára megpattannak a rügyek, hogy kibontsák szűzi tiszta, tavaszi nászruháikat. Az ibolya már csókra nyújtotta szirom ajkait a csapodár mé- heknek és illat örömét szét lehelte a bokrok alján. Az öreg Zámbó György ott ült a hosszú cselédház udvarán lakása ajtaja Egyházunk rövid világtörténelme. Amerika. Három és félévi eredményes munka után lemondott lelkészi hivataláról és mint újságíró helyezkedett el. Később Buffalóba vállalt lelkészi állást, majd újra megbízták Detroitba 1922-ben, ahol azóta is működik. 1914-ben Becker Jakab lemondása után Valyi Gusztáv voll sajógömöri lelkész került az egyház élére. Szép lendülettel folytatta a munkát, mint egy másfél esztendeig, amikor egy vasúti szerencsétlenségnek lett az áldozata. A detroiti temetőben alussza álmát az amerikai magyar lelkészi kar első halottja. Síriát márványkővel jelölte meg a hálás gyülekezet és mindig virággal díszítik fekhelyét. Utódja Albrecht Géza egykori nagyszombati lelkész lett, aki 1922 januárjában visszament az óhazába és a megszállott cseh területen vállalt szolgálatot. — A detroiti gyülekezettel egvidőben alakult meg Elginben egy magyar evangélikus egyházközség. Minden hónap második vasárnapián Becker lelkész utazott istentiszteletek tartására. Alig hat hónappal az egyház megalakulása után megvásárolta az egyház népe az angol methodista templomot. Azt lehetett hinni, hogy Elginben lesz valamikor ha nem is a legnépesebb, de mindenesetre legnagyobb egyházunk. Míg más gyülekezetben ugyanis úgy állott a helyzet, hogv sok tízezer dollárba került egy új templom felépítése, addig Elginben háromezerötszáz dollárért megvásároltunk egy templomot, teljesen felszereltet, készet, amiből a vételkor előtt egy karosszékben. Fázósan húzta össze magán báránybőr ruháját. Az ősz óta valami nyavalya bújkál benne. Nem tudja miféle, mert még a meleg bor sem használ neki. pedig paprikát is tesz bele olykor. Csúnya egy nyavalya, mert mindig csak gyöngül tőle. Nem fáj semmije. csak mikor hosszú, álmatlan éjszakákban ezerféle gondjait rendezgeti, megborzong a jó meleg dunna alatt és fázik. Azután meg elkezd izzadni, hogy még a viz is kiveri. No, meg aztán az az átkozott köhögés amikor előveszi, úgy megrázza, mint a rosta a gabona szemet. Pedig sohasem volt néki semmi baja, mert hiszen az nem nyavalya, amikor — hogy, hogy nem erre már nem emlékszik — surján legénvke korában, amikor csak próbálgatta a karikást, meg a csikó faját igen igen rég elhagyta paripát, leesett a lóról. Nem is emlékezhetik sokra az egészből, mert annyit még látott, hogy neki iramodik a ménes, aztán kapta nagy szelesen az ostort és utána eresztette a paripát. Annyit még érzett, hogy felszökik alatta a ló és átugrik valamit, de aztán sötét lett és csak a tanyán kezdett ébredezni, mikor apja kemény érdes hangján morogta fölötte amint elnyúlva feküdt a szénán: — A mindenségét ennek a kölöknek! Hányszor mondtam néki, ne úgy üljön azon a lovon, mint egy kisasszony a díványon, de hiába! Rettentően fájt a lába, mintha vizi malom zúgott volna, de ki nem nyitotta volna semennyiért se a szemét, mert ötszáz dollárt lefizettek. Ez a háromezer dollár adósság anyira csüggesztette a híveket, hogy kétévvel később átadták templomukat, a lefizetett összeget is a református híveknek. Pedig Elginben nagyobb számú evangélikus magyarság él, mint református. Többi gyülekezeteinkkel szemben az az előnye is meg volt, hogy kizárólag egymást hazulról ismerő, rokon orosházai hívekből tevődtek össze. Legelső ottlakó lelkészük Body János volt, aki félév múlva tót gyülekezetbe távozott és helyét Schleifer Bertalan lelkész foglalta el, akinek minden fáradozása, buzgólkodá- sa hiábavalónak bizonyult, beleolvadt az evangélikus többség a kicsike refor- mátusságba. Schleifer végül Texasban egy angol gyülekezetnél vállalt lelkészi állást. Schleifer újra felvette a magyar munkát Buffalóban, de hat évre reá ismét csak angol lelkész lett Williams- burgban, Buffaló mellett. Buffalóban az ottani angol és német gyülekezeteknek az anyagi segítségével 1914-ben Raffay Sándor mostani bánvakerületi püspök, akkori deáktéri lelkész és tanár jelenlétében alakult meg a magyar ágostai hitvallású evangélikus egyház. Legelső lelkésze Korntheuer József lett, aki Pozsonyban, Sopronban és Philadelphiában tanult. Az ő ideiében épült fel a buf- falói hívek temploma. Négy évi szolgálata után eltávozott a gyülekezet köréből, és ma mint független utazó lelkész tart itt-ott magyar, német és angol istentiszteleteket. Korntheuer távozása után közel egy évig lelkész nélkül állott a gyülekezet. De hitbuzgóságát, hit- hűségét fenntartotta és az angol lelkészek tartottak számukra istentiszteleteket. Ezután Becker Jakab töltötte be iszonyúan szégyenlette magát. De azóta már sokszor fordult tavasz mikor neki eresztették a ménest a pusztának, a haja is megderesedett, de meg is öregedett. Ilyen gondolatok forogtak a fejében, aztán felnézett a tiszta, mosolygó kék égre. Jól esett neki a meleg és nagyot szippantott a friss levegőből, de azonnal meg is bánta, mert megint elővette a köhögés és rázta fuldokolva, míg ki nem verte az izzadság a homlokát. Még jobban magára húzta subáját és gondolta: — Hiába, nékem már nem való ez a kemény tavaszi levegő, öregszem. . . Pedig az a csacska kakukk a múlt nyáron még annyit összekakukkolt, hogv az unokámnak is elég lenne. Nem kell nékem már több, csak annyi, hogy azt a gyermeket lovon láthassam, aztán elmegyek szép csöndesen. Meg van már az új harang, szépen tudnak majd harangozni a temetésemen. Azzal elnézett a templom felé, minek piros tornya nem messze a faluban nyu- lott fel a még lombtalan akácok közül. A házak ablakai mint mosolygó, örömtől csillogó gyermekszemek néztek bele az ünnepi csendes vasárnap reggelbe. Virágvasárnapja van és ma szentelik fel az evangélikus templom új harangját. — Vissza jött a háborúból! —- suttogta Zámbó maga elé. — Elsőnek jött vissza a mi harangunk. Szép is ez így, mert ki tudja mikor szerzik vissza a másik két toronyba. Pedig mi vagyunk leg-