Harangszó, 1938
1938-05-08 / 19. szám
148. HARANGSZÓ 1938. május 8 Menekülés az orosz pokolból. (Egy orosz evangélikus papné élményeiből) Fordítja: Huszák József. 3 Szabadon. A már ismerős kihallgatási szobába kísértek. A tisztviselő a legaljasabb, leggyülölőbb szavakkal gyalázott. Ökölbe szorított kézzel rohant felém, majd vissza, többször egymásután, hogy megfélemlítsen. Tehetetlenül és némán álltam előtte két kicsiny gyermekemmel. — In- káob tigrishez mintsem emberhez hasonlított. Amikor a kínzásnak ezt a módját megelégelte kimondta a legborzalmasabbat: „Most pedig el fogják venni a gyermekeit!“ Erre forogni kezdett velem a szoba, minden elsötétült előttem és gyermekemmel a karomon végigzuhantam a padlón. Eddig emlékszem. Magamhoz térve a cellában találtam magam. Orvos állt mellettem. Azt mondta, hogy súlyos szívroham. Asz- szonytársaim borogatást raktak a szívemre. Gyermekeimet gondjaikba vették. Éreztem, hogy szívem alig ver. Szemem kezdett elhomályosodni. Azt hittem, hogy már az utolsó perceimet élem. Törődött testem számára kívántam már az örök nyugalmat, de lelkem nem tudott nyugodni gyermekeim sorsa miatt. Teljes odaadással kértem Istent, hogy tartson meg gyermekeim számára. Ezzel az imádsággal elaludtam. Olyan mélyen aludtam, hogy reggel alig tudtak felébreszteni. Amikor nagy- nehezen kinyitottam a szememet, azt hittem álmodom, mert a börtönőr állott előttem és azt mondta, hogy mehetek, szabad vagyok. Nem akartam hinni fülemnek. Amilyen gyorsan csak tudtam összekapkodtam holmimat és gyermekeimmel együtt siettem elhagyni azt a borzalmas helyet, ahol annyi szenvedésben volt részem. Támolyogva mentem haza. Minthogy lakásomat a hatóság lepecsételte, régi házigazdámnál találtam menedéket. A régen vágyott szabadságot azonban nemsokáig élvezhettem, mert megint behívtak. Amikor a tisztviselő látta, hogy fenyegetésekkel nem ér el célt, ilyen hangnemben kezdte: „Maga még hasznos polgára lehet az államnak polgárnő, hiszen még nagyon fiatal, de békességben kell élnie velünk.“ — Én békességben éltem eddig is, — mondtam — de letartóztattak. „Nézze csak, nem erről van itt szó, hanem arról, hogy maga nekünk hasznos szolgálatokat tehet. Megtudhatja például, hogy a letartóztatottak leve- leznek-e titokban hozzátartozóikkal.“ Amikor ezt az ajánlatot hallottam, így válaszoltam: jegyezze meg, hogy a keresztyének sohasem lehetnek kémek! Különben fejezze be gyorsan a kihallgatást, mert számomra kívánatosabb a halál, mint az ilyen ajánlat! Ez a felelet nagyon meglepte a tisztviselőt, de azért megkísérelte másodszor is: „Látja, az egyik testvér maguk közül már eddig is a mi megbízottunk. Már sok hasznos szolgálatot tett nekünk. Munkát adunk neki, ő pedig megkapja érte a járandóságát.“ — Azon nem csodálkozom, hogy a hamis testvér magukhoz pártolt — szóltam, — mert már Krisztus Urunk is megmondotta, hogy lesznek ilyen árulók. Most itt van ez az idő. Ekkor ugyanis egyszerre világos lett előttem, hogy G. árulása okozta a testvérek elfogását, aki mindenről ponto san értesítette a hatóságot. — A gyülekezetnek már egy év óta volt az a benyomása, hogy G. nem egészen megbízható. íme most nyíltan is az istentelenek közé állott. Az áruló. A tárgyaláson tizenhatan ültünk a vádlottak padján. A vádpontok ilyenek voltak többek között: A keresztyének a szovjet uralom ellenségei. Kisebbítik a hatóság tekintélyét. Titokban istentiszteletet tartanak és keresztelnek. Vasárnapi iskolát tartanak. Befolyásolják az ifjúságot a mozi és a kocsma ellen! Stb. A vallomásokat eltorzítva olvasták fel, de minden tiltakozás hiábavaló volt. Az áruló G. lépett fel tanúul. Sokáig beszélt és olyan valótlanságokat állított, hogy az elnöknek kellett őt rendreutasítania. Ekkor felállott a védőnk, egy zsidó ügyvéd, akit a hatóság hivatalból rendelt ki. Semmi jót sem vártunk tőle. Isten azonban felhasználta őt bizonyságtevésre. Többek között ezeket mondotta védőbeszédében: „Nem valami bűntett miatt ülnek ezek itt a vádlottak padján, hanem csupán azért, mert hisznek az Istenben. Oly tudatlanok, hogy egyetlen mondatot sem tudnak idézni a nagy Marx Károly művéből. Csak az evangélium szavaival tudnak védekezni. Bolondságokkal, amiken csak nevetni lehet, mert a tiszta értelemmel egyenesen ellenkeznek. Mi vette el az eszüket? Csupán ai, hogy a Krisztusban hisznek. Ha Rockefeller bűnbánatot tart és megtér, testvérként maguk közé fogadják. Nálunk azonban, polgár- és bírótársaim, nem igy van a dolog. Mi A bűn zsoldfa a halál. Irta: Szende Ernő. 18 Végre a lelkész erőt vett magán. Áldóan terjesztette ki karjait a két ölelkező férfi felett. — Áldassék az Ür! A megtalált leány mellé ime, most egy fiút is adott az ő nagy kegyelme, övé legyen a dicséret és a dicsőség! Másnap Géza visszautazott Haliéba, hogy magával hozza Ellát. A lelkész is útrakészült. Az orvos már el is utazott. De a nagytiszteletű asszonynak esze ágában sem volt az utazás. Odasimult az emberéhez és hamiskásan nézett a szeme közé. — Most az egyszer magadra hagylak Sándorom. Légy még legény, ha tudsz. A lelkész megpödörte a bajszát. — No, no, csak ne bízd el úgy magad! Vagyok én még legény, ha akarok! Ugye Várkonyi Uram? Járhatunk mi még rámás csizmában is! Várkonyi is kihúzta magát. — Miért ne, ha éppen muszáj. Az erdész se maradt el tőlük. Pattintott az ujjával. — öregesen, hegyesen, úgy áld meg a jó Isten. Az erdészné mosolyogva nézte a kedves dévajkodókat. — Istenem! A boldogság csordultig telítette a szíveket. * Karácsony előtt való nap, a déli vonattal megérkezett a kastélyba Dénes. Kiadta a parancsot, hogy tíz személyre való pazar lakomát készítsenek, mert estére vendégek érkeznek. Aztán bevonult Péterrel az egyik szobába s bizalmas beszélgetésbe kezdtek. — Mi újság, Péter? — Nincs semmi különös. — Mi hír a leányról? — Semmi. — Kerestetted? — Az összes nagyobb világlapokban hirdetéseket adtam le. Még az amerikaiakban is. — És semmi? — Semmi. Meghalt az már régen. — Én is azt hiszem. Bizonyos, hogy az öreg is kutatott utána. S ha ő se akadt rá húsz év alatt, úgy bizonyos, hogy már nem él. Bombayban is kutattam s ott se találtunk semmi nyomot. Bizonyos, hogy meghalt. — Úgy van. E felől nyugodtak lehetünk. Mi van a hagyatéki eljárással? — A dolog megy. Csak lassan. — Az igaz. Nagyon is lassan adják át a birtokot. Pedig már szeretném a magam részét megkapni.' —• Légy türelemmel. Már három hónapja, hogy az öreg meghalt. Végrendelet nem maradt utána, ezért késik. De sokáig már nem húzódhat. — Remélem én is. — S különben is a jövedelem már is a mienk. Jól élünk, mi? Péter fanyar arcot vágott. — Te éled a világodat a nagyvilágban. De én, itt kuksolok. Maholnap megpenészesedem. Dénes jót nevetett. — Dehogy penészesedsz! Inkább tollasodsz! Te vagy az intéző. Annyit lopsz, amennyi jólesik! — No, no, ne sértegess! — Hiszen nem is úgy értem, ahogy mondom. De panaszra azért nincs okod! Ma is lesz társaságod! — A férfiak, a régi cimborák. De a nők között, akad kettő új. Az egyiket neked szántam. Péter egyszerre eleven lett.
