Harangszó, 1938
1938-04-17 / 16. szám
1938. április 17. HARANGSZÖ 125. vedéllyé vált az alkohol túlságos élvezete. Megírta a költő is: „Aki az alkoholt merték fölött issza, Romlás ösvényén áll s nehezen tér vissza.“ Mondjam-e, hogy az alkohol és ennek kísérőjéül nem egyszer a paráznaság rombolja meg nemcsak egyesek, de •egész közületek lelki birtokállományát. Gondoljunk a nemrég oly nagy izgalmat keltett nagyrévi és tiszazugi megdöbbentő mérgezési esetekre, melyeknek főfő rugójául a meglazult erkölcsisé- gen és vallásosságon kívül, az alkohol mértéktelen élvezését jelölték meg a lé- iekelemzők. Egy időben sokat írtak a lapok az alkoholizálási szenvedély egyedeket 's nemzedékeket tönkretevő hatásáról. Emellett az egyház, az iskola, valamint a társadalom is, jelentős tényezői révén, iparkodtak gátat vetni a szeszivis elterjedésének. Előadásokon, röpirato- kon és az alkoholtól eltorzított embertípusokat feltüntető színes fali táblákon iparkodtak iszonyatot kelteni az alkoholélvezetre hajlamos emberek lelkében. A templomi szószék is sűrűn ostorozta e szenvedélyt, a hivők előtt Hangoztatva a bibliában: „Nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Lé'ck temploma“, melyet beszennyezni bűn. Isten ellen való vétek. Az utóbbi' időben mintha szühetelne •ez a mozgalom, pedig ma ép úgy szükséges az alkoholrombolásnak napirenden tartása, mint volt a közelmúltban Különösen mióta egyes nagyobb vidéki városokban u. n. borlerakatokat létesí tettek, amelyekben nemcsak fiordószám- ra, hanem poharankint is mérik az „éltető“ nedűt. Ismerek olyan várost, ahol tiz-tizenkét borlerakatból válogathatják a szenvedélyes borozók a különféle elnevezésű csemegeborokat. Ki állítja, hogy ezek a lerakatok nem mozdítják elő a borívási szenvedélyt!?... Azt gondolom, hogy amennyi anyagi hasznot hoznak ezek a lerakatok a bortermelőknek, aránytalanul nagyobb erkölcsi kárt okoznak az emberi közösségnek. Az ivá- siszenvedélynek ma is sokan vannak rabjai és sajnos lesznek is, mert az örök emberben mindig él az emberi gyengeség. Bizony ma is sűrűn láthatjuk, hogy az iszákos ember azt a pénzt, amit a mai viszonyok között oly nehezen keres, nem a maga és családja szükségletére fordítja, hanem az átkozott alkoholra áldozza. Mit törődik ő azzal, hogy magának és családtagjainak az éhségtől korrog a gyomra s ruha hiányában didereg a teste, a fő az, hogy ihassék. Milyen vétkes könyelműség ez önmagával és családjával szemben, s milyen lealacsonyí- tása az ember méltóságának...! Az iszákosság bizony napjainkban is rákfenéje a társadalom bizonyos rétegének, terjed vele a butaság, az erkölcstelenség, amelynek fertője mélyebb napról-napra. Rosszabb az éhínségnél, a háborúnál, mert orozva gyilkol s emellett még becsületétől is megfosztja az iszákost. Az alkohol fogyasztása a nemzet erkölcsi életében és szellemi fejlődésében is óriási kárt okoz azáltal, hogy serdülők, sőt kicsinyek is korlátlanul fogyaszthatják a nemzetölő mérget. Azért az alkohol terjeszkedési lehetőségét a hatóságoknak minél hamarabb meg kellene gátolniok, illetőleg a lelki értelemben vett ellenmérgekről gondoskodniok. Nem kisebb feladat vár a társadalomra is. A társadalomnak kellene közbevetnie magát, hogy e révén szigorúbb törvények hozatnának az iszákossági járvány meg- gátlása céljából. Ha szigorúbb törvények volnának érvényben az iszákossági szenvedély meggátlása céljából, talán nem fordulnának elő olyan vérfagyasztó esetek, aminők különösen bortermelő vidéken gyakran megismétlődnek. Hogv menynyire kivetkőzteti az alkohol emberi mivoltából a teremtés remekét, annak megdöbbentő példáját olvastam a közelmúltban. A falu kocsmájában mulattak a legények, és ami ilyenkor történni szokott, borgőzös állapotban összevesztek, s bírókra keltek. Az egyik borgőzös vir- tuskodót szép szóval csitította a mulatókon; kívül álló barátja, s ez borgőzös állapotban azzal felelt, hogy a bicskáját előrántotta, csendre intőjének mellébe döfte. A szúrás végzetes volt, a szerencsétlen békéltető aztán rövid idő múlva bele is halt súlyos sebeibe. Az erkölcsi tényezők közül az iskola tehet legtöbbet arra nézve, hogy az alkohol ivása szenvedéllyé ne váljon, különösen ha az iskola lelke: a tanító magasztos hivatásának tudatában végzi nemzeti jövőt építő feladatát. Hisz az iskola nemcsak ismereteket nyújt, hanem arra is törekszik, hogy jobbá, nemesebbé, erkölcsi tekintetben is tökéletesebbé tegye az embert. A hivatott tanító a társadalom támogatásával tán többet tehet, mint a törvény. Egyeseknek boldogsága, valamint a társadalomnak jórésze az iskolán keresztül vezet. Itt vethetjük meg az alapját nem csak az erkölcsiségnek, a vallásnak és a tudásnak, hanem az alkohol elleni védekezésnek is. A beszervezett ifjúsági egyesületek, mint például a levente- és cserkész intézmények is azok a védőbástyák, amelyek elvonják az ifjúságot az utcai kalandozástól, a léha társaságoktól, a kocsma romlott légköréből. Ha a társadalom mindezen munkák cán ki jobbra, ki balra fordúlt és sietős léptekkel iparkodtak hazafelé. a Az orvos átment a lelkésszel a paróchiára. A nagytiszteletű asszony meleg kávéval várta a férjét s hogy vendég is érkezett, hamarosan még egy terítéket tett az asztalra s aztán hármasban meguzsonnáztak. Mikor a leány leszedte az asztalt, a lelkész szivarra, az orvos cigarettára gyújtott. A nagytiszteletű asszony odament az ablakhoz s egy ideig szótlanul nézte a szállingózni kezdő liópihéket. Aztán leült ő is az asztal mellé s megszólalt. — Géza írt. A lelkész örömmel nézett rá. — Mit ír? Jól van? — Jól, hála Isten. Nincs semmi baja. Csak nagyon vágyódik már haza az ünnepekre. Behozom az irodából a levelet s olvasd el. S azzal kiment. Az orvos megkérdezte. — Még Halléban van? — Igerr, ott. Már másfél éve. — S meddig marad? — A jövő nyárig. Két évig tart a tanulmányi ideje. — Ügy tudtam, már felavatott lelkész? — Igen, az. De hogy kedve volt és ösztöndíjat kapott, hát kiment Németországba. — Csak javára lesz, az bizonyos. A nagytisztelctű asszony lépett be s átadta férjének a levelet. A lelkész elolvasta s aztán maga elé tette az asztalra. — Az ám. Hazakivánkozik. Látni szeretne már minket. — De én is ám Gézámat. Vagy te nem Sándor? A lelkész szerető mosollyal nézte a boldog anyát. — A te szíved óhaja az enyém is. A nagytiszteletű asszony boldogan kiáltott fel. — Akkor hát megírhatom, hogy karácsonyra jöjjön meg? A lelkész mosolyogva bólintott. Csak írd meg édes. Az orvos Közbeszólt. — :Nefn volt idehaza, mióta elment? A nagytiszteletű asszony adta meg a feleletet. — Nem az édes lelkem. Az elmúlt nyarat utazással töltötte, azért nem került haza. Sokat látott, sokat tanult. — Azt elhiszem. S azt is, hogy most kölcsönös óhaj a viszontlátás. — Alig várom, hogy a keblemre öleljem egyetlen fiamat. Felállt. — S most magukra hagyom. Megírom a levelet, hogy holnap elmenjen. Egy nappal előbb kapja kézhez. Már fogta az ajtó kilincsét, mikor a lelkész utána szólt. — Úgy írd meg édes, hogy okvetlen útba ejtse öcsémet Váralján. — Jó, megírom. Mikor magukra maradtak, az orvos új cigarettára gyújtott s aztán megszólalt. — Két nap óta Várkonyi Dezső Váralján van. A lelkész meglepődött. — Az öcsémnél? — Annál. — Meggyógyult? — Teljesen. Oly egészséges, mint a makk. — Hála Isten. Ezt örömmel hallom. S most ötlik eszembe, az az ezer pengős névtelen adomány... Az orvos mosolygott. — Várkonyi úrtól való. A lelkész elcsodálkozott. — De hiszen a birtok jövedelmét Dénes élvezi. — Az igaz. De nem végleg. Rájöttem, hogy a kereskedelmi banknál húszezer pengős kölcsönt vett fel váltóra. Dezső úr nevére vette fel. Vagyis a váltóra rá hamisította a nevét. A lelkész összecsapta a két kezét.
