Harangszó, 1937
1937-03-07 / 10. szám
74. HARANGSZÓ 1937. március 7. Égő világ. 3. Az orosz paradicsom. Az ismeretlen Oroszország pár, hiteles adatokon alapuló vonását rajzolom meg az alábbiakban. A kommunizmus úgy indult meg, mint szabadságharc. Nem szabad azon- bad elfelejteni, hogy akik a szovjetben szabadságot ígértek, sohasem ígérték azt másnak, mint proletárnak. A polgári társadalomhoz tartozóknak halált Ígértek. Természetesnek kellett tehát tartani, hogy felállították az emberek két csoportját, a kommunista párthoz tartozók és a jogtalanok csoportját. Ezeket minden joguktól megfosztották. A politikai jogukat azonnal elvették, ez pedig egyet jelentett az élet jogától való megfosztással. Nem kaptak kenyeret, nem volt a munkához joguk. Olyan gyárakban, ahol a kommunista párt vette át az uralmat, nem kaptak munkát. 1S30—1933-ig pedig pedig minden vállalatot kommunizáltak. 1932-ben még egy súlyos ütést kapott a jogtalanok csoportja. Akkor jépett életbe az úgynevezett útlevél-rendszer törvénye, mely az ipari városokban való lakozást külön útlevélhez kötötte. Ilyen útlevelet jogtalan nem kapott. Evvel aztán minden megélhetési lehetőséget elvettek tőlük. 1935-ben a kormány elhatározta, hogy megszünteti a jogtalanok osztályát s nekik is ad szavazati jogot. A valóságban azonban ez nem jelent semmit, mert az az osztály, melyet így fel akartak szabadítani, akkor már jófor- már nem is létezett. A középosztályt teljesen kifosztották, a parasztoktól elvették földjüket, vagy áttelepítették Szibériába. Ott pedig a jogokhoz juttatás halálos Ítélet volt. Ott ugyanis kényszermunkán voltak, amiért legalább kaptak valami rossz levest, amellyel valahogy eltengették életüket. De mikor így „felszabadították“ őket, ez ott azt jelentette, hogy halálra vannak ítélve. A kényszermunka megszűnt, szabad munkát nem kaphattak, mert az állam az egyedüli munkaadó és nem köteles indokolni, hogy kiket miért fogad fel és miért nem fogad fel. Hogy áll most már az a szabadság, amelyet ígértek, a proletárok szabadsága? Ha ezt vizsgáljuk, szintén furcsa dolgokra jövünk rá. A munkásságnak nincs politikai szabadsága. A munkásságnak csak elenyésző része tagja a kommunista pártnak. Aki nem tagja az nem választó és nem választható. Hogy pedig tagja lehessen, ahhoz külön érdemet kell szerezni. Nem politikai szabadság ez tehát, hanem egy kis csoport önkényuralma. A munkásságnak nincs munkaszabadsága sem. Az ipari munkásság kénytelen volt megtapasztalni, hogy az állam, mint töke irgalmatlanabb, mint bármely uzsorás. Behozták az akkordmunkát, még pedig olyképen, hogy külön jutalmat tűztek ki azoknak, akik bizonyos idő alatt a legtöbbet produkálták. A jutalmat ki is osztották, de másnap ezt a teljesítményt tették már kötelezővé. Aki nem tudja ugyanazt elvégezni, az szabotál, az métely, az a kommun állam ellensége. Hogy ebből mi következik, azt mindenki tudja. A munkásságnak az az eleme is, amely nemcsak a kenyérért dolgozik, hanem amelyik a munka szerelmese, nem tud elsőrendű munkát végezni, mert akkordban csak tömegmunkát végezhet. Így csődöt mond az ipari termelésük. Ezért van az is, hogy a spanyolok sem igen hálásak az orosz tankokért. Meglátszik rajtuk a hevenyészett munka. De nemcsak ebben jelentkezik az ipari munkásság rabsága. Tudjuk, hogy a számkivetettek hatalmas táborát küldték ki Ázsiába olyan területekre, ahol eddig teljesen hiányzott a munkáskéz Ezekkel kitermeltették ott a rengeteg fát, ólmot, ami mint dumping áru külföldre megy. így kényszerítik az olcsó áruval a tőkét, hogy versenyképessége érdekében rontsa a munkások helyzetét. A proletárok szabadságát hirdető ország igy dönti nyomorba a többi ország proletariátusát. De nemcsak ilyen politikai és gazdasági, hanem szellemi rabságban is él a munkás. Aki ellenvéleményt mer nyilvánítani, azt azonnal elteszik láb alól. Ismerjük a cseka, a félelmetes G. P. U. terrorját. A magyarországi terrorfiuk csak játszi kis tündérek voltak hozzájuk képest. Ezeknek áldozatai már saját bevallásuk szerint is sok százezerre rúgnak. De nem ez jelenti a legnagyobb szellemi rabságot, hogy ez a Demokles kard állandóan felettük lóg, hanem, hogy kiépítettek egy félelmetes kémrendszert. Aki ebbe belegondol, az tudja, hogy a terrorcsapat géppuskája nem oly rettenetes, mint az a gondolat, hogy hátha az, akivel beszélek, a G. P. U. embere. Hogy ez a kémrendszer meddig megy ei, arra nézve hadd említsem meg, hogy pl. az iskolában a tanítók kioktatják a kis elemista gyermekeket, hogy figyeljék szüleiket, nem tesznek-e valami kommun ellenes kijelentést és aki feljelenti szüleit, az kitüntetést kap. Egész sereg szülőt akasztatott fel már kis elemista gyermeke és hordozta büszkén a kitüntetést, amit érte kapott. Igaz. hogy fordítva is csinálják, hogy a tanítókat figyeltetik a szülők a gyermekekkel. E kis diktátori csoport felett is egyetlenegy ur van: Stalin. Egyedül tőle Zrínyi prókátora. 19 Történeti színmű, négy felvonásban. Egykorú dalokkal. Irta: Payr Sándor. Zenei részét zongorára és énekhangra a1- kalmazta és saját szerzeményeivel is kibővítette: Kapi Gyula. 13. JELENET. Előbbiek. A n d r á ss y, Lövey, G r a d t, R e i eh e rill a 11 e r és több magyar nemes. ANDRÁSSY (jókedvvel): István komám, hová oly tüzesen? Késő már az idő, maradj csak itt velünk! WITTNYÉDY: Akinek dolga van, annak sohasem késő. Tinektek persze csak bor, kártya, asszony kell idegen földön is. LÖVEY: Hej, szép itt az élet! Nem hiába, császár városa ez. Szeretnek idejárni a magyarok. Lakodalom, hejehuja minden házban. És mily barátságosak itten az emberek. WITTNYÉDY: No bizony, még titeket is foglyul ejtenek a bécsi dámák. Csak ilyen a magyar, ha bor száll a fejébe. Könnyen hévül, könnyen feled. ANDRÁSSY: Azt mondom én a nóta szerint: WITTNYÉDY: Nézzétek a vén kotnyelest. Biz ő is még nótára gyújt. ANDRÁSSY: Ne lógassátok úgy a fejeteket, felderül még valaha. Daloljuk el a nótát Mátyás királyról. (Wittnyédy észrevétlen kimegy.) Más idő vol!, hely, mikor Mátyás erre jára Megnyitotta kapuit liécsnek büszke vára. Ám azóta otthon is Úrrá lett a német, Belédvágta karmait, Szipolyozza véred. Várj gaz fattyja, németje, Még te ezt megbánod. Kivont élés kardunkkal Vetünk veled számot. A magyarok Istene , Népét el nem hagyja, Szép hazánkra felsüt még Mályás király napja. (Wittnyédy a nótázás után ismét bejön.) ANDRÁSSY: Hát kománk, te bornemissza, nem kocintasz velünk? Talán te is csak szereted ezt a szegény hazát? WITTNYÉDY: Egy kicsit úgy néha napján, amíg ti szomjaztok. Hej, barátim „a többi vétkek között egyikért azért rontotta meg Isten a mi szegény hazánkat, mert az ő szabadságáért oly sűrűén vannak a részegítő felköszöntések Ha egy nagy völgybe vinnék a török császár erejét és reá eresztenék azt a bort, amit részegeskedésben Magyarország szabadulásáért megittak: nem kellene semmi vízözön a török veszedelemre, mert mind borba fúlnának.“ BETHLEN: Jól mondotta, uram bátyám, bár otthon Is meghallanák. PETRÖCZY: Ej, félre a józansággal, ma már inkább árt az, mintsem használ. ANDRÁSSY: Magyarok, lovagias nép vagyunk. Kocint- sunk Lipót király jegyesének, Margit spanyol királyleánynak egészségére. MIND: Kocintsunk! Éljen! Éljen! (Csak Wittnyédy nem iszik.) ANDRÁSSY: Wittnyédy, úgy látom, nem nyúl pohárhoz. BETHLEN: Tudjátok, ő bornemissza. A prókátor csak haszonra dolgozik. A mámort nem ismeri. ANDRÁSSY: No pedig a szépség, fiatalság, az is csak valami. BETHLEN: Wittnyédy bátyánk fáradt, hagyjátok őt pihenni. ANDRÁSSY: Akkor hát jó éjszakát. Jó éjszakát. (Társaival együtt az előbbi dal utolsó sorait énekelve elmegy.) WITTNYÉDY: Fiaim, Palkó és Armpruszter, menjetek ti is aludni. Holnap én korán kelek, sürgős dolgom lesz. Már most búcsúzom tőletek. Csókoljátok helyettem Erzsikét, Zsigát és a kis unokámat. Isten veletek. (Megcsókolja őket. Pál és Armpruszter is el.)
