Harangszó, 1937
1937-02-21 / 8. szám
1937. február 21. HARANGSZÓ 59 veszi a harcot mindaz ellen, legyen személy, vagy rendszer, vagy adottság, ami az egész emberiség lelki üdvösségének és anyagi jólétének akadálya. Túl kellene lépni a nekünk adott keretet, ha a kérdést részletekbe menően ismertetnénk. Épen ezért nem terjeszkedünk ki a Szentirásnak a családról és a nemzeti életről, vagy a hazáról szóló tanításaira. Tisztán a kommunisztikus közösségi gondolatot kívánjuk megvilágítani. Az ótestámentumban, mint minden kezdetleges népnél, megtaláljuk annak nyomait, hogy a zsidók eleinte kommunisztikus életet éltek. Ez azonban nem volt egyéb, mint testvéri közösség. (I. Mózes 29 : 15.) Ennek az eszmei közösségnek — a zsidókon kívül is — egyetemes voltát és jelentőségét nem kell külön hangsúlyozni. Nem zárta ugyan ki a vagyoni és hatalmi különbségeket, de a törzs keretén belül megakadályozta az osztályellentétek kialakulását. Alaptétele ez volt: nincs jobbágy és nincs főnemes, mindenkinek az ereiben egyformán — mondjuk — kék vér folyik. Esetleges különbségek nem a törzsön belül, hanem legfeljebb csak az egyes törzsek között voltak. (I. Mózes 49). A Bírák könyvéből megtudjuk, hogy az érdeklődés középpontjába a föld kerül. A közösen birtokolt földdel szemben vannak önálló tanyák, mint pl. a Saul apjáé Gibeában (I. Sámuel 9:1 v) és az Isaié Bethlehemben (I. Sámuel 16 : 1. stb.) A nép már nem a földet, hanem a saját földjét művelte, vagyis lassanként földbirtokosokká lettek. Nehémiás Esdrással ui zsidó közösséget alapított (Neh. 9.) Ebbe nem vette bele Juda egész népét, hanem csak azokat, akik mai kifejezéssel élve, hajlandók voltak bizonyos fogadalmat tenni. Pl. hajlandók szakítani a tisztátalanság- gal és elfogadni bizonyos vallásos és szociális újításokat. Azt mondhatjuk, hogy ez bizonyos mértékben a kiválasztás jellegével bír. Célja volt, hogy legyen egy olyan megbízható osztály, melyre az ország bizton támaszkodha- tik nemzeti és vallásos szempontbók Szociális vonatkozásban nagy jelentőségű újítás volt az, hogy a szombatévnek (minden hetedik esztendő) teljes érvényt szereztek ebben az évben a szántóföldön, szőlős- és olajkertben egyaránt szüneteltetni kellett a munkát, ami a mezőn és gyümölcsfákon termett, minden a szegényeké, rabszolgáké, jövevéAzt akarja feltüntetni, mintha Krisztus és a gazdag ember bűnös szövetkezésben ülnének az összeharácsolt kincsek ládáién. nyéké és zselléreké vöt. Mivel a gazdasági munka szünetelése miatt a jövedelmek elmaradtak, a szombatévben a hitelezőknek nem volt szabad zaklat- niok adósaikat. A törvényhozó szivükre kötötte a jómóduaknak. hogy a szombatévi moratóriumra való tekintettel az arraszorulóknak ne tagadják meg a kölcsönök adását. Másik fontos jelentőségű szociális intézkedés volt az, hogy az ötvenedik évben, az úgynevezett jubiláns esztendőben a föld visszaszállott eredeti tulajdonosára. Célja egyrészt a régi családok megmentése az elpusztulástól. másrészt a birtok egy kézben való összpontosulásának megakadályozása volt. Gondoljunk ezzel kapcsolatban a mai gazdavédelmi kormányintézkedésekre. Az uitestámentumban. közelebbről Jézus Krisztus tanításában kétségkívül '"en sok szociális vonatkozás van. Ugvan a szociológusok egy része tagadja. hogy az ujtestamentumnak volna szociális tartalma, egy másik rész azonban hajlandó Jézus Krisztust a leena- srvobb szociálistaként feltüntetni. Mindkét álláspont túlzó. Az evangéliom egyetlen komoly ismerőié sem tartja Jézus Krisztust szocialistának, vagv kommunistának. Abban a korban nem beszélhetünk a mai értelemben szociá- lizmusról és kommunizmusról. Még inkább, azért nem, mert Jézus Krisztusnak nem az volt a világprogramja, hogy ui gazdasági, vagy társadalmi rendszereket teremtsen, hanem, hogy az embert megváltoztassa és megváltsa. Efcek a megváltozott, másszóval megtért és megváltott emberek fognak majd olyan társadalmat alkotni, melvben jog, igazság és békesség uralkodik. Jézusra nézve nem volt közömbös kortársai anyagi helyzete, de nem is akart az emberek között „bíróvá, vagy WITTNYÉDY: Leszámolok én édes öcsém uram minden este magammal, mikor álmatlan éjszakákon hazám sorsán töprengek. „Magyar vitézeknek földbe temetett csontjai s azok nagy lelkének árnyai nem hagynak nekem aludnom, ha kívánnám is, nem hagynak tétlenül pihennem, ha elfáradnám is. Vizek, hogy nem zúgtok! Istenfélő eleink, nagy Zrínyi, hogy fel nem támadtok!“ Keltsétek fel álmából e satnya nemzedéket. BETHLEN: Az aranybulla jogot ád a felkelésre. De azt mondják, Leopoldus jó ember, csak gyenge király. A tanácsosai gonoszak. PETRÖCZY: Ha nem igyekszik oltalmunkra, mire való nekünk a király? WITTNYÉDY: Édes barátaim, feltétlenül a franciában én nem bízom. Jó lesz még egy vasat a tűzben tartanunk. Van ugyanis egy titkos tervem, melyet a bán halála után talán már csak a kétségbeesés szül meg agyamban. Boldogult uram, Zrínyi Miklós históriás kéziratából, melyet én reám bízott, Zsigmond királyról olvastam én valamit. PETRÖCZY: Az is német volt, idegenek vették körül. WITTNYÉDY: Az is éppen a menyegzője előtt állott, mint most Lipót király. S ekkor történt 1401. tavaszán, hogy a nemesek felrohantak hozzá Buda várába és fegyverrel kezükben megkérdezték: „Uram, király, elűzöd-e az idegeneket? Ha elűzöd, királyunk vagy; ha nem űzöd, foglyunk vagy!“ Zsigmond felháborodva ellenkezett, a magyarok pedig szépen foglyul vitték előbb Visegrád, azután pedig Siklós várába. És nem is bocsáták szabadon, míg a léhűtő sáskahadat ki nem verte! PETRÖCZY: Ez már aztán cselekedet. Azok magyarok voltak. BETHLEN: De bátyám, csak nem akar repetálni a históriában? Lipótot jól őrzik ám. És micsoda vakmerőség volna szabadságától, talán életétől is megfosztani a királyt! WITTNYÉDY: Az élete szent előttünk. Hanem a szabadsága, hei. azzal sokszor csúfúl visszaélt a mi vesztünkre. Csak a bűnös környezetből, az olasz és német tanácsosok, e kufár népség kezéből akarjuk kiragadni. A király gyenge, mint a gyermek, aki muzsikál, játszik; a király beteg, aki kárt tehet magában s másokban. El kell tehát különíteni és vigyázni reá. PETRÖCZY: Vakációra visszük két hónapra. BETHLEN: De tanulnia kell a vakációban. Megtanulni, hogy a régi hadvezérek, Salm és Svendi mily őszinte tisztelői voltak a magyar vitézségnek és hűségnek. Csak az újabb kapzsi tanácsosok hajlítják el a király szívét tőlünk. WITTNYÉDY: Ép nem tréfálok. Komoly a dolog nagyon is. Tudom, hogy a fejemmel játszom, de.azt is hóhérbárd alá adom. ha használhatok vele hazámnak. BETHLEN: Gyermekei vannak édes bátyám, ne rohanjon vesztébe. Oly kaland és merészség ez, mely már túllép a józan ész határán. WITTNYÉDY: Ej, hát mondjatok ám dühöngőnek, bolondnak. De amitől nemzetem szabadulását várom, azt megteszem. PETRÖCZY: Ne tágíts, barátom. Mondd el hogyan tervezzük és Bethlen is megnyugszik. WITTNYÉDY: Neki elmondhatom. Az idő most kedvez. Bécs városa mulat. A királyt senki sem félti. Ö maga sem fé!, hisz menyasszonyát várja. Csekély kísérettel indul Luxen- burgba aráját ott fogadni. Én akkorra Zrínyi Pétertől kérek ötven huszárt s Wesselényitől is ugyanannyit. A kíséretet szétverjük s a királyt magunkkal visszük magyar földre, hogy lakozzék egyszer már köztünk is. PETRÖCZY: Jó helyet csinálunk néki. Énhozzám kaszavárába visszük a Vág mellé. Nem leszen ott semmi baja. Kárpittal vonatunk be minden falat, tenyerünkből etetjük. Ott is muzsikálhat. (Folytatjuk.) Ax arasz sxovfet eqylK Istentelen falragasza.
