Harangszó, 1937
1937-12-12 / 50. szám
28. évfolyam. 1937. december 12. 50. szám. Alapította: K API BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: Ounánlúli Luther-8zövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan malliklat tané» alatt kéthatenként a KIS HARANQSZÓ. 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek ónhozzám. Postacsekkszámla 30.526 ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Erős vár a ml Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki'ellenünk? Az Ur a ml oltalmunkl A Har an [íxO uerkeutO-kiadóhiTatala GYŐR D., Petöfl-tér 8. Előfizetési áza: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 40 fillér Az alázatosnak kegyelmet ád. Noha felséges az Űr, mégis meglátja az alázatost. 138. zsoitár 6. Isten tehát lefelé néz. Felfelé nem nézhet, mert felette senki sincs. Oldalt se nézhet, mert senki sincs vele egyenlő. Csak lefelé nézhet. így hát minél mélyebben, minél parányibb vagy, Isten szeme annál tisztábban lát. Egyszóval: Isten az alázatosakra és megvetet- tekre tekint. Az ismeri Istent helyesen, aki ezt tudja róla. Ebből a megismerésből születik aztán az Isten iránti hűség és szeretet, amely odaadó engedelmességre kész. Az igazi alázatos nem jutalomért alázatos, hanem önzetlen készséggel, ő maga nem is tudja, hogy alázatos. A képmutató pedig nem érti, mért késik a dicsősége. Leplezett gőgjében nem elégszik meg csekély állapotával, hanem titkon egyre feljebb vágyik. Az igazi alázat soh’se tudja, hogy alázat. Ha tudná, rögtön elbizakodnék e szép erény láttán. Csak odatapad mindenestül a kicsi dolgokhoz s szüntelenül ezekkel foglalkozik. S mivel ezek vannak a szeme előtt, önmagát nem láthatja, — észre sem veheti. Dr. Luther Márton. Mentsd meg a kevélységtől, _____ E lhízott önhittségtől >^pAP/|,S. Uram, híveidet; j ^ Ints. hogy sokkal fartaíunREFOBMATUS FŐISKOLA Méltatlan szolgák vagyunM *. Oh adj alázatos szívet. Szeníellessék meg a te neved! Mit jelent ez? Felelet: Isten neve magában is szent ugyan, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is szent legyen. Miképen történik ez? Felelet: Ha Isten Igéjét tisztán és igazán tanítjuk és mi mint Istennek gyermekei, aszerint kegyesen is élünk. Erre segíts minket szerető mennyei Atyánk! Aki pedig másképen tanít és él, mint ahogy Istennek Igéje tanítja, az megszentségteleníti köztünk Isten nevét. Ettől őrizz meg minket mennyei Atyánk! (Luther Kis Káté.) * * * Ha feltennők ezt a körkérdést: Mi a te számodra e világon a legszentebb? — akadna, aki cinikus kéz- legyintéssel felelne: Számomra semmi sem szent ezen a világon! Volna, aki azt felelné: Nekem a templom vagy a Szentirás a legszentebb. A hívő keresztyén számára azonban az Isten neve a legszentségesebb. Erről győződött meg Ézsaiás próféta is, mikor elragadtatásában hallotta az angyalok énekét: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!“ (Ézs. 6, 3.) Ezzel a megszólítással: „Mi Atyánk!“ nagyon közeli viszonyba jutottunk az Istennel. Nehogy elbizakodjunk e közelség miatt, vagy talán kedvünk kerekedjen komázni és tréfálkodni az Úristennel — az Isten-tréfák és bántó élcelődések közismertek — mindjárt a Miatyánk első kérdésében figyelmeztet az Üdvözítő, hogy a legszentségesebb Orral, a menny és föld Urával állunk szemközt. Tisztelő félelem töltsön be hát, mikor Isten elé lépsz. Szólj úgy, mint a zsoltáríró: „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!“ (95. zsolt. 6.) Newton Izsák világhírű angol természettudós (1643—1727), valahányszor az Isten nevét kiejtette, tisztelete jeléül mindig leemelte a kalapját. Milyen kisszerű ezzel szemben az orosz bolsevisták eljárása, mellyel megtiltották, hogy Isten nevét bárki is nagy kezdő betűvel merje írni. A 2. zsoltár 4. verse jut eszünkbe: „Az egekben lakozó neveti, az Ür megcsúfolja őket!“ Szenteltessék meg a te neved! Ebben a kérésben azért esedezünk, hogy Isten neve szent legyen közöttünk. „Nem hagyja az Ür azt büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi!“ (2. Mó. 20. 7.) Izraelben csak egy évben egyszer, az engesztelés nagy ünnepén, egyetlen ember: a főpap, egy bizonyos helyen: a Szentek Szentjében ejthette ki Isten szentséges nevét: „Jehova!“ Ha azt kérdezné tőlünk valaki magyaroktól, hogy melyik a mi „nemzeti“ kérésünk a Miatyánk hét kérése közül, bátran felelhetnők, hogy ez az első kérés, amely Isten nevének a megszenteléséről szól. Mintha csak a mi kedvünkért, magyarok kedvéért tette volna oda az Üdvözítő a hét kérés élére: Szenteltessék meg a te neved! Azt állítják ugyanis, hogy a mi magyar nyelvünkön lehet Isten nevét a legcifrábban és legvakmerőbben káromolni. Fülünk már annyira meg
