Harangszó, 1937
1937-11-21 / 47. szám
378. HARANGSZÓ 1937. november 21. Az Ifjúsági Belmissziói Bizottság Kimer Gusztáv békéscsabai vallástanárt, cserkésztisztet bízta meg azzal, hogy az evangélikus cserkészcsapatok között összekötő kapocs legyen. Lelkészválasztás. A diósgyőri egyházközség egyhangúlag dr. Vető Lajos szolnoki lelkészt választotta meg. Adomány. Dr. Székács István szen- tetornyai felügyelő úgy ünnepelte meg áldásos felügyelői szolgálatának 10 éves fordulóiát, hogy az egyházközségnek egy hold földet adományozott. Mlsszlóegyesiileff ölreK-. Az elmúlt évben 5000 pengőt tudtunk kül- missziői célokra fordítani. — A Misszióegyesület néhai Gáncs Aladár müveiből 5—6 íves könyvet rendeztet saitó alá. — Kunos Jenő, Finnországban tanuló segédlelkészünk. ki mint ismeretes a kiil- misszióba készül, karácsonyra hazaérkezik. Kiutazása előtt, januárban, Va- pavuori Tuure finn lelkésszel külmisszini körútra indul hazánkban. — Februárban pedig úira ellátogat hozzánk Christa- nanda hindu evangélikus lelkész. — Misszióegyesületünk Nyíregyházáról 400 pengőt örökölt. Nemeskér. A gyülekezet elhatározta, hogy emléktáblával örökíti meg az arti- kuláris templom kriptájában pihenő Perlakv József és Balogh Ádám oüspö- kök, Wittnvédy János kér. felügyelő. Káldy Mihály felügyelő. mesterházi Nagy Pál és neje Bartza Éva stb. nevét a kripta bejárata felett a templomban. — A nőegylet Joó Gyuláné elnöknö és Cséry Samuné pénztáros vezetése mellett újra megkezdette áldásos munkáiét. Teológiai konferencia. A felső nest- megyei egyházmegye lelkészei november 9.—10.-én teológiai konferenciát rendeztek Aszódon, amelyen nagy érdeklődés mellett tartottak előadásokat teológiai tanárok. Dr. Karner Károly a tudományos írásmagyarázatnak a gyakorlati munkára való hatásáról beszélt. Ismertette a legújabb teológiai irodalmat, különös tekintettel az eschatologiára s az Isten országáról szóló tanításra. Utána közös megbeszélés volt egy kijelölt evangéliomi perikopáról. Dr. Jánossy Lajos a keresztelés, az esketés és a temetés szertartásairól beszélt, azok bibliai alapjáról, egyháztörténeti fejlődéséről. Előadása során több gyakorlati kérdés tisztázódott a szertartások menetére és külső formájára vonatkozólag dr. Wí- czián Dezső a Schmalkaldeni Cikkek jelentőségéről beszélt az eucharisztikus gyűléssel kapcsolatban. Ismertette a cikkek keletkezését s hangsúlyozta azok jelenlegi időszerűségét. Nem az eucharisztikus gyűlések ellen kell beszélnünk, hanem híveinkkel megismertetni az úrvacsora szentségének egyházunk szerinti értékelését, a szentség igazi értékét. Nagy áldást jelentett a konferencia a résztvevőkre s hisszük, hogy a gyülekezetekre is az lesz, ahol a hallottakat majd értékesítik. Hidas. Az egyházközség egyhangúlag meghívott és szabályszerűen megválasztott kántortanítóját: Reining Ádámot, okt. 31.-én iktatta be hivatalába Aizen- preisz Dezső helyi lelkész. Adomány. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet földmíves és kereskedő ifjakat akar magaköré gyűjteni és velük melegebb vallásos és kulturális kapcsolatokat teremteni, mely munkának megindulása mindaddig nehezen ment, míg Kajtár Lajos lakatosüzemü gyáros 50 (ötven) P-t nem adott a munka megindulására. A különböző pályán működő ifjúságunk összefogásán legyen a jó Isten áldása! Erdély. Marosvásárhelyt nemrégiben 187 erdélyi magyar ifjú gyűlt össze az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetének megtárgyalására. A több napos tanácskozás a következő határozati pontokat hozta: „1. A középeurópai magyarság egyetlen nyelvi és kultúrközös- séget képez, melynek a romániai magyarság is alkotó része. 2. romániai magyarság és annak itt összegyűlt ifjúsága a román néppel való testvéri együttélés megbékélés szükségességét vallja és ennek megteremtésére őszinte készségét és tiszta szándékát hangsúlyozza. Teszi ezt annál is inkább, mert meggyőződése szerint a román és magyar népre a Dunamedencében magasabbrendű közös hivatás vár. 3. A román nép és a romániai magyarság közötti békés együttélésnek mindenekelőtt álló feltétele az, hogy az állam biztosítsa a magyarság népkisebbségi jogait úgy is, mint állampolgársági egyedeknek s úgy is, mint nemzeti közösségnek. 4. Az erdélyi magyar kisebbségi élet irányítása csakis a keresztyén erkölcsi és demokratikus nemzeti követelmények szerint történhetik. 5. „Vásárhelyi találkozóin megjelent magyar fiatalság az erkölcsi meg- igazulásban és szellemi nemesedésben, a nemzeti öntudat fokozásában látja jövőnk egyedüli útját. Elítéli azt a szellemet, amely személyi torzsalkodásokkal, mások elgáncsolásával és az építő erők megbontásával akadályozza meg a kibontakozás útját.“ Az eucharisztikus kongresszusokról cikk jelent meg a Keresztyén Igazság novemberi számában. Közérdeklődést keltvén most különlenyomatban is megjelent. Az első kiadás 20.000 példánya máris elfogyott. További megrendelések: Ev. leik. hiv. Budapest, IV. Deáktér 4. alá kéretnek. A füzetke ára 100 példány rendelésénél 5, 500-nál 4, 1000- nél 3 fillér. Lelkészeink, egyházi egyesületeink jó hasznát vehetik ennek a fel- világosító iratnak. Vegyük és terjesz- szük! HATÁROKON tűl Ausztria. A sant-andräi bibliaiskola 15. évét fejezte be 1937-ben. Most jelent meg az értesítője. Ez idő alatt 117 növendéke volt. Az elmúlt tanévben 17, akik 9 országból jöttek, 5 különböző nyelven beszéltek és négyféle egyházhoz tartoztak. Ezek közül 5 végzett. Az egyik egy szlavón evangélikus szórványgyülekezetben helyezkedett el evangélistának. Az iskola jelenlegi vezetője Lichtenberger Vilmos és neje, akik a német mellett magyarul és szerbül is beszélnek. Csehország. Vörös-Oroszország fennállását Csehország is hivatalosan megünnepelte. — Szlovenszkói egyházi körök amiatt panaszkodnak, hogy Masa- ryk elnök temetésénél teljesen mellőzték az egyházat. Németország. Az egyház vezetői emlékiratot nyújtottak át Hitlernek, amelyben tiltakoztak a hírhedt Rosenberg legújabb könyvének több pogány megállapítása ellen. A könyv például azt mondja, hogy a német fajra nem vonatkozik az eredendő bűn. Japán. Az itteni keresztyének élénk részt vesznek a japán-kínai háború le- sújtottjainak megsegítésében. KÜLÖNFÉLÉK Nevezetes események fordulója november hónapban. 1414 november 5.-én nyílt meg az a konstanzi zsinat, melyen Húsz János előreformátort elevenen megégették. — 1632 nov. 6.-án (az új naptár szerint 16.-án) halt meg Gusztáv Adolf svéd király, kinek emlékére alapították 1832 nov. 6.-án a Gusztáv Adolf Egyesületet. — 1681 nov. 9.-én hozta meg a soproni országgyűlés az articulá- ris helyekről szóló törvényt. — 1483 nov. 10.-én született Luther Márton. — 354 nov. 13.-án született Augusztinus egyházatya. — 1629 november 15.-én halt meg Tolstoj, a híres regényíró. — 1630 november 26.-án választották erdélyi fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt. Egyes politikai lapok azt hiresztel- ték, hogy „több protestáns püspök is fel akarja keresni a királyi családot.“ Talán mondanunk sem kell, hogy az egészből egy szó sem igaz. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esküvő. Kőrös László és Bolla Erzsébet november 16.-án tartották esküvőjüket a győri templomban. — Csaba Antal mencshelyi lelkész november 15.-én tartotta esküvőjét Szász Vilmával a mencshelyi templomban. Az esketést Túróczy Zoltán győri lelkész végezte. (Külön értesítés helyett.) — Rá ez Ernő szakonyi lelkész november 3.-án tartotta esküvőjét a szombat- helyi templomban Molnár Margit- tal. Az esketést Kutas Kálmán lelkész végezte. (Külön értesítés helyett.) Halálozás. — Stinner Károly nyug külcsönsegélyző-egyleti igazgató életének 66. évében november 13.-án Győrött elhunyt. — Özv. Ruzsicska Györgyné, szül. Marsai Emilia hosszú betegsége után életének 62., özvegységének 4. évében elhunyt. — Feltámadunk. Szerkesztői üzenetek Egy Ötítesívér. Hosszú levelét köszönjük. Kár, hogy nevét, címét nem közölte velünk. A szóban forgó kérdés ugyanis megérdémelte volna, hogy levélben válaszoljunk. Levelére e helyen a következő megjegyzéseket tesszük. Az evangélikus egyház mint ilyen valóban nem rendez táncmulatságot, ellenben egyesek, vagy közületek rendeznek az egyház neve alatt. Meggyőződésünk, hogy a tánc nem oldja meg javunkra a reverzális kérdést. A kétnemű evangélikus ifjúság találkozása áz ifjúsági egyesületekben lehetséges, i Ezek vannak hivatva arra is, hogy a megkonfirmált ifjúságot az egyház közelébe gyűjtsék. Hogy irhát olyat, hogy