Harangszó, 1937

1937-11-21 / 47. szám

1937. november 21. HARANGSZÓ 377. az örökkévalóság: felé. „Megszárad a fű s a virág lehull, de aki Isten akaratát cselekszi megmarad mindörökké!' November 27. János ev. 17:3. v. Mi emberek ezt a szót: örökké, örök élet, nem tudjuk elképzelni. Mert életünk 70 vagy legfeljebb 80 esztendő, bizonyos tisztelettel tekintünk a sokszáz éves fákra, vagy az emberi művelődés évezre­des reánk maradt kő-emlékeire. Pedig mi az a pár ezer év Isten előtt, mint a tegnapi nap, Istent is >csak az örök élet­ben lehet megismerni. Vannak, akik az örök élet felett gúnyolódva, azt unal­masnak mondják, mert csak a földi élet formáiban tudják elképzelni. De van egy szilárd pontunk, akiben megismerhetjük Istent: Jézus Krisztus. Egy szellemes francia (Pascal) mondotta: Hogy embe­reket szerethessünk, ismernünk kell őket, hogy Istent megismerhessük, sze­retnünk kell Öt." „Az pedig az örök­élet, hogy megismerjük Istent s akit el­küldött a mi üdvösségünkre a Jézus Krisztust." Szűcs Sándor. Immár szétküldtük a Harangszó-Naptár második ki­adásának újabb 4000 példányát. A gazdag tartalmú naptár 50 fillérért kapható a lelkészi és tanítói hiva­talokban. Kiadóhivatalunktól való közvetlen rendelés esefén a naptár ára 62 fillér. Evangélikus család! A te naptárod a Harangszó-Nap­tár!! KARCOLATOK Két levél.') E két levelet két pap írta, ugyanannak a házasságra készülő párnak. Az elsőt egy római katoli­kus plébános a római katolikus menyasszonynak, a másodikat egy evangélikus lelkész az evangélikus vőlegénynek. Szeretett Leányunk! Megdöbbenve értesültem édesanyjától, hogy semmi áron nem akar tágítani attól a .... i legénytől. Ha másként nem megy, ok­vetlenül kérjen tőle reverzálist, amely­ben államilag biztosítva lesz, hogy az összes gyermekek kath. vallásban nevel­tetnek. Enélkül a revertális nélkül kath. templomban meg sem esküdhetne és más vallásu templomban kötött házassága ér­vénytelen, valósággal bűnös együttélés volna. Semmiféle szentséget érvényesen nem vehetne fel, sem gyónni sem áldozni nem szabadna. Ha azt gondolja, hogy el­hallgathatja a gyóntató Atya előtt, az­zal sem segít, mert az Istent nem lehet becsapni. *) *) E két levél eredetije bármikor megtekinthető az általunk kívánatra megadandó címen. És mondja csak. Megéri 30—50 évi együttlétért, melyre emberi számítás szerint számit, házasságért feláldozni az örök üdvösséget? Mert még halálos ál­lapotában sem oldhatná fel senki pap, még a római pápa sem. Azt mondják erre az evangélikusok, milyen furcsa a kath. anyaszentegyház, hiszen ugyanegy Istent imádunk. Ez igaz, de Luther Már­ton megrugdalta az anyaszentegyházat, mert nem tetszett neki, hogy több szi­gorú törvénye volt, amelyek biztosabban vezetik az embert az örök üdvösség felé. Higyje el Teréz, meg is kell halni egyszer önnek is és csak a saját Maga lelkiüdvösségéért figyelmeztetem kath. egyházunk törvényeire. Fájna, hogy könnyelmű elhatározása miatt, a hitvány földi életért, melynek hamarább vége lesz, mintsem gondolná, eldobja ez örök üdvösség lehetőségét is. Ne kívánjon ilyen nagy lelki áldozatot a vőlegénye! Annak úgyis mindegy, a lutheránus hit csak emberi összeróvás. Ha pedig nem akar vőlegénye engedni, inkább marad­jon egész életében vénleány, de ilyen végzetes dolgot el ne kövessen az egész világ kincséért se! A lélek üdvössége többet ér, mint gazdájának összes va­gyona, mint vőlegényének állása és az egész világ összes kincse. Édesanyja meghal bánatában, ha nem hallgat reá. Ezzel elmondtam mindent és ha még ez sem elég, akkor tessék megváltani a je­gyet az örök kárhozat vonatjára, amely a pokolba biztosan elviszi azokat, akik nem hallgatnak az anyaszentegyház sza­vára. Teréz, mentse meg halhatatlan lelkét! 1937. október 10.-én. Jóakarója: B. K. ...; plébános. * Kedves Hittestvérünk. Hivatalos ér­tesülésünk révén tudjuk, hogy házasság- kötés előtt áll. Szent kötelességünknek tartjuk, ehhez Isten áldását kérni. Láto­gatásunkkal személyesen is óhajtottunk kedves hitestvériink szeretetteljes segít­ségére és szolgálatára lenni. Sajnáljuk, hogy nem találkoztunk, ezért levélben kíséreljük meg. hogy az Ur Jézus Krisztus szent szolgálatában és az ő Anyaszent- egyháza nevében a komoly lépés előtt felhívjuk Kedves Hittestvérünk figyelmét az egyháza iránti hithűségre, melyet a konfirmációban fogadott ebben jövendő házasságából származandó gyermekei­nek hite érdekében is szót emelünk. Tesszük ezt az Ur szavával: „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!" Kérjük Istent, hogy e nagy jelentőségű dologban az ö szent aka­ratát tudja meglátni és megcselekedni. 1937. október 29.-én. Hittestvéri üdvöz­lettel: Dr. V. M. .../ evangélikus lelkész. * Ez a két levél beszél. S alkalmas arra, hogy összehasonlítsuk azt a két lelket, amely mögötte van. Dombóvár. A reformáció hetében a református egyházzal együtt „Luther theológiája" címen előadás-sorozat volt. Reformáció napján az evangélikus temp­lomban volt a közös ünnepség, melynek előadója dr. Victor János budapesti ref. lelkész volt. Valóban felemelő volt a kö­zös készülődés és ünneplés. HETI E B 6üt Kánya külügyminiszter nagy beszédet mondott az időszerű külpolitikai kérdé­sekről. —r Hóman kultuszminszter és Darányi miniszterelnök rádióbeszédet in­téztek a határon túl élő külföldi ma­gyarsághoz. — A Sajó megáradt és több borsodmegyei községet elöntött. Kato­naságot vezényeltek ki a mentési mun­kálatokra. — Málnási Ödön tanárt nem­zetrágalmazásért két havi fogházra ítél­ték. — A román kormány megbukott. — Mac Donald volt angol miniszterelnök, az európai béke és leszerelés nagy apos­tola meghalt. — Lord Halifax angol megbízott Berlinbe utazott, hogy ott a német-angol közeledésről tárgyaljon. E törekvéseket Franciaország rokonszenv- vel nézi. — A japán csapatok a kínaiak hősies ellenállása után Sanghait elfog­lalták. A kínaiak a várostól északra fog­laltak állást. A harc közben japán pus­kagolyók megöltek egy angol újság­írót. Matsui japán tábornok azzal fenye­getőzik, hogy elfoglalja a nemzetközi telepet. A nyugati művelt hatalmak Ja­pán eljárását Kínával szemben egyértel- müleg elítélik. Az egyházi esztendő Szentháromság u. 26. vasárnap. Szabadulásunk az llélet napján. II. Thess. I. 3—10 Máté 25. 31—46. A keresztyénség üldözése Isten igaz ítéletét készíti elő. Az üldözések idején még szorosabban kapcsolódik a keresz­tyénség Krisztushoz, mert csak nála le­het biztonságban. A világ eléggé kimu­tatja, hogy neki nem kell az Isten és semmit sem vár tőle. De majd a Krisztus napján még élesebb lesz ez a szembe­állás. Minél élesebb ez a szembeállás, annál közelebb az ítélet, melytől csak a megváltottaknak nem kell rettegniük. Asmussen—Molitórisz. HIEEK Szentantalfa. D. Kapi Béla püspök november 14.-én szentelte fel az egyház- község 150 éve épült s most megújított templomát. Lelkészköri értekezlet. A tolna-bara­nya-somogyi egyházmegye „Dombóvár- vidéki" lelkészköre nov. 3.-án Magyar- bólyban tartotta meg őszi értekezletét Frank Károly elnöklete mellett. Előző estén a templomban vallásos est volt, mely után a hősök emléktáblája előtt Lázáry Sándor tábori alesperes mondott beszédet és helyezte el a kör koszorúját. A testvéregyház köréből. A reformá­tus egyház immár 13 ifjúsági titkárt al­kalmaz az ifjúság gondozására. (Ne­künk ma még csak egy ilyen ifjúsági titkárunk van, Bonnyai Sándor szemé­lyében.)

Next

/
Thumbnails
Contents