Harangszó, 1937
1937-11-21 / 47. szám
374. HARANGSZÓ 1937. november 21. radozó diák nem tud lépést tartani a többiekkel, úgy vetetted te is magadat vissza a kegyelem iskolájában. Pedig a helyed fenn van tartva. Vár téged a hívek gyülekezete és vár a kegyelem Istene. Hangodat nélkülözik a szentek seregében. Bűneid terhét a Krisztus néked is leakarja venni vállaidról Minden el van számodra készítve a kegyelem iskolájában. Jöjj azért bűnbánattal. Hív a kegyelem Istene, hív a hívek serege és hívnak újra a felcsendülő ádventi, új egyházi évi harangok! Novák Elek. Az egyetemes gyűlés néhány értékes érdekessége. Ezelőtt 250 esztendővel végeztette ki Caraffa azokat a hősöket, akik nemzetünknek s egyházunknak egyformán hősei voltak. A pozsonyi vértörvényszék a lelkészeket küldte gályára, az eperjesi vértörvényszék pedig a világi vezetőket küldte vesztőhelyre. Egyházunk babérkoszorújához a magam babérágát is hozzácsatolom, mert egyik dicsőemlékű ősöm is az eperjesi vértanuk között volt. E vértörvényszékek egyik tanulsága az, hogy a hit és nemzeti élet elválaszthatatlan. Éppen ezért az állam sújtson le az istentelenségre és a felekezeti béke bontogatóira. Ma, amikor a hit sokaknál olcsó alkú és könnyelmű tékozlás tárgya, tegye mindenki híven a maga kötelességét. A világi elem is ne csak az egyházi közgyűléseken legyen vezető, hanem az életben is a hitbuzgalom terén. báró D. Radvánszky Albert egyetemes felügyelő megnyitójából. # A presbitérium az egyház fekete serege, Gedeon-csapata s mindent el kell követnünk, hogy valóban azzá legyen. D. Kapi Béla püspöknek az egyetemes egyház lelki munka- programjáról szóló előterjesztéséből. * Szent István jövő évi jubileumi ünnepe a mienk is, mert a magyar mult a mienk is és mert az akkori magyar ke- resztyénség törzsén mint az Istenben elrejtett élet birtokosai ott éltünk nn is. Ünnepelünk majd mi is. Nem felvonulásokban, hanem templomainkban, Isten színe előtt. D. Raffay Sándor püspök lelkészegyesületi megnyitójából. * Ugyanabban az órában, amikor egyetemes egyházunk megemlékezett az eperjesi vértanukról, Fábri Viktor eperjesi lelkész az egyetemes felügyelő megbízásából koszorút helyezett a vértanuk emlékművére. * Az egyetemes törvényszék az elmúlt közigazgatási évben egyetlen ügyet sem volt kénytelen tárgyalni. Nagyon örvendetes! * Az egyetemes lelkészértekezlet elrendelte a lelkészi civilruha viselését. A lelkész a Luther-kabátot ezentúl csak egyházi cselekményeknél viseli. Egyéb ünnepélyes alkalmakkor pedig hosszú, ál- lig gombolt kabátot használ felálló gallérral. * Az egyetemes gyűlés nagy lelkesedéssel határozta el a Luther-szobor mozgalom erőteljes megindítását. A szobor néhány éven belül, de legkésőbb 1946-ig, Luther halálának 400. évfordulójáig feltétlenül elkészül. A helye valószínűleg a budapesti Deák-tér lesz, amelyet ez alkalommal\a főváros — reméljük — „Luther-tér"-nek nevez. A szoborhoz szükséges romhányi követ Lasz- káry Gyula földbirtokos, egyházmegyei felügyelő ajándékképpen adja. * Finnországban megalakult a Magyar- országot járt lelkészek köre, amely anyagilag is támogatja a hozzánk induló finn teológusokit. * Bruhns dr., a németországi Gusztáv Adolf Egylet h. elnöke a nagymultu egyesület és a szászországi lelkészegyesület köszöntését adta át az egyetemes gyűlésnek. A német egyházat körülvevő viharok — úgymond — őszi viharoknak látszanak, de mi szentül hisszük, hogy mégis tavaszi vihar az, mely felettünk jár: termékenyítő és új életre fakasztó. HANTOK FÖLÖTT. Én itt vagyok még. Ő lent, alant. Öt elfedi már a néma hant. Nemrégen még beszéltem vele, Szeme fáradt könnyel volt tele. Sokszor sírtunk együtt mi ketten. S könnyeiért én úgy szerettem! Mikor szeméből kihullt a könny Jól tudtam: érzés ez!... Nem közöny!... Én itt vagyok még. ő lent pihen... Hol nem háborgatja semmisem ... De teste van csak a rög alatt, A lelke az él... az itt maradt!!! Szirti János. Finnország. Dr. Füllkrug, a németországi belmisszió ismert vezérembere, meglátogatta a finn belmissziói intézményeket. Rajalinna Toivo, methodista lelkész, a finn methodista egyház elnöke áttért evangélikusnak és beiratkozott az evangélikus teológiára. János. Csendes kis dunántúli falunak a közepén zsuppfedeles ház. A házon kívül, belül szegénység. S ha valaki ismeri a ház gazdáját önkéntelenül kérdezi: Miért lakik ez az ember ilyen elhanyagolt házban? Mért nem építtet különbet? A kérdés jogos. Mert valóban furcsa dolog az, hogy János a ház tulajdonosa, mért nem lakik cserepes házban, mért nincsenek szép bútorai, mért nem jár fedeles hintón! Gazdag ember. Szekrényében bőségesen van elrejtve abból, amit az emberek nagy része a boldogság megtestesítőjének nevez, vagyis: Jánosnak kövér pénztárcája. És mégis oly szegényesen él! De hát miért? Miért? ... Azért, mert János nagyon különös ember. — A pénz nem arravaló, — mondja ő, —• hogy másnak adjuk, hanem hogy elrejtve tartsuk, csak néha vegyük elő és gyönyörködjünk benne, hogy milyen szépen csillog és mennyire felszaporodott. A pénzt jói ismeri János! De nem ismeri azt a hatalmas, mindenek felett uralkodó, legfelsőbb valakit, akinek életét és gazdagságát köszönheti. Nem ismeri az Istent. Az ő istene a pénz és a bor! ' * Karácsony van. Az öröm ünnepe. Ezt az ünnepet még a természet is méltóképpen akarja megünnepelni. Megrázza télapó a szakáilát és csakhamar fehér hófátyol borítja a földet. János házából beszélgetés hallatszik A szobában földön ül három maszatos kisgyermek és áhítattal hallgatják, amit az édesanyjuk mesél. Jézusról beszél nekik. Elmondja, hogy karácsonykor a Jézuska meglátogatja a jó gyermekeket és ajándékot visz nekik. A gyermekek kipirult ábrázattal hallgatnak. Ügy érzik, hogy ők mindig jó fiúk voltak. Dobogó szívvel várják tehát, hogy majd elérkezik az az óra, amikor a Jézuska őket is meglátogatja. Várnak. Már későre jár az idő, de hiába várnak. És ebben a boldog várakozásban nyomja el őket az álom. Ezalatt az apjuk ül egy széken. Elgondolkozva tekint maga elé... Vájjon mi lehet most az eszében?... Semmiesetre sem az, hogy a gyermekek ajándékot várnak! Jól tudja ő azt, hogy karácsony este van. Éppen ezért, most töri a fejét, hogy hogyan tudná ezt az estét kellemessé tenni a maga számára... Feláll. Magára veszi kabátját, mert úgy határozott, hogy elmegy a barátjához, ott esetleg bor is akad. Nem is csalódik. Mikor a falu minden tisztes polgára alszik már, János három barátjával mulat. Énekelnek teli torokkal, öklükkel az asztalt verik. Zuhog a padló ... Csörömpölnek a poharak ... Forog velük a világ!... Uralkodik bennük a bor! A mámor szűnik egy percre. Jánosnak eszébe jut, hogy haza kellene már menni. Próbál felállni. Visszaesik ... Recseg a szék alatta! Megint próbálkozik. Nagy nehezen sikerül felállnia. Megindul kifelé a házból. Megy, mint aki nem tud arról, ami körülötte történik. Arra megy, amerre a lábai viszik.
