Harangszó, 1937
1937-01-31 / 5. szám
2$. évfolyam. 1931 január 31, Alapította i KAP1BÉLA 1910-bon. Laptulajdonoa: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan malléklat tanév alatt kithetanként a KIS HARANGSZÓ. 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám. Postacsekkszámla 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP ... hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is uj életben járjunk. A keresztség lutheri magyarázata a kiskátéból. A Harancuö uerkeasM ■ kiadóhivatala 0 YŐR II., PetAfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 .P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér Mikor az Isten hallgat. Imé, napok jőnek, azt mondja az Ur Isten, és éhséget bocsátók e földre; nem kenyér után való éhséget, sem viz után való szomjúságot, hanem az Ur beszédének hallgatása után. — És vándorolni fognak ten- gertöl-tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Urnák beszédét, de nem találják meg. Ámos 8, 11—12. Jövel Szentlélek Isten. Tarts meg minket igédben; Ne legyünk sötétségben, Maradiunk igaz hitben. Nincs nagyobb büntetés, mint mikor az Isten elnémul s nem beszél velünk, hanem a magunk kénye- kedvére ereszt bennünket. Inkább büntess döghalállal, vagy bármely gonosz betegséggel, ami lehetséges a föld kerekén, inkább háborúk torka okádjon átkot ránk, — csak Te el ne hallgass, óh szerelmes Isten! S szól az Isten: Kezemet kitártam s úgy kiáltottam: jöjjetek hozzám s hallgassatok engem. Ti azonban azt mondtátok: nem tesszük. Küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, mondván: hallgassatok rájuk. No jó — mi meg majd agyonverjük őket — mondtátok ti. Nesztek hát, itt a Fiam! Ej, feszítsük meg! — feleltétek. Ma is ugyanígy teszünk. Jóllaktunk az Isten igéjével és beleuntunk. Nem akarunk hallgatni kegyes, hű tanítókat és igehirdetőket, akik minket feddenek s az Isten igéjét hamisítatlan tisztasággal adják elénk s abban megtartanak, a hamis tant komolysággal kárhoztatják s attól minket híven óvnak. Meg is büntet majd minket is érte az Isten. Oh, mennyei Atyánk! Add, hogy igéd fényes napja mellett állhatatosan megmaradjunk. Igen, hogy igédtől el ne essünk s hamis tanba ne tévedjünk! Dr. Luther Márton. Szokjunk le róla! 3. Istenként ? Akit szeretünk, azt becézni szoktuk. A nevét kicsinyítő-képzővel látjuk el: fiacskám, apukám, anyukám. De mit szóljunk ahoz, mikor valaki az Isten szentséges nevét is kicsinyítő képzővel látja el? Hiszen bizonyos: aki Istent Istenkének nevezi, nem akar semmi rosszat mondani. Hiszen akire haragszunk és akit szidni akarunk, azt nem szoktuk becézni. És mégis istenkáromlás ez, amiről feltétlenül le kell szokni. Mert istenkáromlást követünk el mindannyiszor, valahányszor Isten nevét komolytalanul vesszük az ajkunkra. Isten az ő szent neve védelmére külön tilalmazó törvényt állított fel a második parancsolatban. Aki Isten/cém-et emleget, az semmi esetre sem imádság szándékából vette ajkára az Isten nevét, hanem ostoba, komolytalan, meggondolatlan szokás-mondásból. Istenkáromlás ez a becenév azért is, mert tiszteletlen. Micsoda felháborító tiszteletlenség az, mikor az arasznyi-létű féreg, a nyomorult por-ember kicsinyítő képzővel látja el a mindenség hatalmas teremtő és fenntartó Urának szentséges nevét. Ember el ne feledd, hogy Istent nem a mellényzsebedben hordod, mint valami játékszert, vagy csecse-becsét, amelyet. olykor jókedvűen előhúzol s azt mondod: Istenkém! Isten feletted van s te egészen a kezében vagy; életeddel, haláloddal, mindeneddel. ő az, akinek hatalmas keze megzúgatja a szálerdőt is. Ö az, akinek villáma-döreje megresz- ketteti szepegő szívedet. Az ö szolgája a halál s az ő kezében van a végítélet mérlege. Akinek csak egy parányi tudomása van is ennek az Istennek világot betöltő hatalmáról, az nem tudja többé Istenkém-nek nevezni. Annak a térdei felmondják a szolgálatot s leroskadva csak ennyit tud mondani: „Én Uram és én Istenem.“ Isten nevét csak imádkozva vedd ajkadra. A mindent néki köszönő hála s mindent tőle váró esdő bizalom megszentelt félelmével! URAM! Hányszor veszik ajkukra Neved Álnok, gyarló, földi emberek?! Van, ki szitokba dobja, Van, ki mélyen sárba tiporja. De van olyan is, kinek térde, Megtörik, hogy Neved dicsérje! Szirti János.
