Harangszó, 1937

1937-09-19 / 38. szám

302. HARANGSZÓ 1937. szeptember 19. Október l.~re megjelenik ase 1938. évi képes ®*r harangszo-naptÁR! twi Jeleztük már, hogy a Luther-Naptár, saját elha­tározásából beszüntette további megjelenését. Hogy népünk naptár nélkül ne maradjon, a Harangszó vál­lalkozott új naptár kiadására. Szívesen vállaltuk a rengeteg szerkesztőségi munkatöbbletet és a sok ezer pengős kiadóhivatali koc­kázatot, mert ezzel is szolgálni akarunk. Az új naptár maga lesz hi­vatva megszerettetni magát. Hisszük is, hogy még szélesebb- körű elterjedettségre jut, mint a régi kedves Luther-Naptár. E helyen csupán a figyelmet akar­juk felhívni e nagyjelentőségű új kiadványunkra, mikor ki­emeljük annak néhány jellemző vonását. A Harangszó-Naptár volta­képpen nem új naptár. Mint művészi címlapjának kicsinyített mása mutatja, — külső ruhája új ugyan, de a lélek ugyanaz benne, mint volt a régi Luther- Naptárban. Ennek akar kifeje­zője lenni az a tény is, hogy az új naptár első cikkét Németh Sámuel soproni líceumi igazgató, a Luther-Naptár utolsó szerkesztője írta t Hetvényi Lajosról, a Lu­ther-Naptár megalapító­járól. S ezért írja az új nap­tár szerkesztősége a Beköszön­tőben: „Hetvényi Lajos lelkese­désével, Németh Sámuel hűsé­gével, Luther nyomán a Krisz­tusért! — Íme ez a bemutatkozásunk és a program­munk!“ A Harangszó-Naptár egyházi naptár. A kalendá- riomi részből ezért maradtak el a régi naptárak nem keresztyén eredetű kos-, bika-, rák-, stb.-jelzésű és A naptár fedőlapjának kicsinyített mása. magasló politikai eseményeit is, de elsősorban evan­gélikus egyházunk dolgaival foglalkozik. Ez az erő­teljes valláserkölcsi színezet jellemzi a naptár szép- irodalmi részét, költeményeit és pompás elbeszéléseit is. Vásári kalendáriom ugyanis rengeteg van, de magyar evangéli- kusegyházinaptárhazánk- ban csak ez az egy lesz. A Harangszó-Naptár országos naptár lesz. Kitüntető bizalom­mal mind a négy kerület püspöke ajánló sorokat írt a naptár élére. Mind a négy egyházkerületből van a naptár­nak munkatársa is. A Harangszó-Naptár nép-nap­tár lesz. Minden cikkében köz- érthetőségre törekszik. Az árát is úgy állapítottuk meg, hogy a nép legszegényebb gyermeke is megvehesse. A Harangszó-Naptár ugyanis, bár ugyanakkora terjedelmű, mint a tavalyi Luther-Naptár, a 40 százalékos papíráremelkedés ellenére is olcsóbb lesz, mint bármelyik eddigi egyházi naptár. Jlz elsőrendű papíron nyomott, 40 szép képet tartalmazó, 25 munkatárs tollából származó naptár a lelkészt és tanítói Hiva­taloknál darabonként 50 ifillérért lesz kapható. Hny- ■ nyl lesz az ára könyvke­reskedőknél Is. A naptár egyes példányokban is megrendelhető lesz a Harangszó kiadóhivatalánál, amely esetben ára bélyegköltséggel együtt 62 fillér. Az igen tisztelt lelkész és tanító urakat már most arra kérjük, hogy gyülekezetük naptár-szükségletét már most szíveskedjenek kiadóhivatalunknál bejelen­Október Reíormáció hava őszhó A tékozló fiú hazatér Mutatvány a hónapok fejléceiből. Ne félj, csak higyj! világi dolgot ábrázoló fej-képei, meg a pogány hó­napnevek s kerültek helyükbe Jézus életének az egy­házi év szerint elosztott egyes eseményei és a hóna­pok régi egyházi elnevezései. Ad ugyan a naptár bő gazdasági anyagot is, számbaveszi az elmúlt év ki­teni. Ez olcsó naptárból bizonnyal minden gyülekezet­ben lényegesen több fogy az eddiginél. — Sok áldo­zattal, munkával és gondos szeretettel készült új nap­tárunkat bizalommal tesszük le Isten kezébe, egyhá­zunk oltárára — az evangélikus családok asztalára!

Next

/
Thumbnails
Contents