Harangszó, 1937
1937-09-12 / 37. szám
1937. szeptember 12. HARANGSZÓ 295. urához, Filemonhoz Kolosséba. (Filemonhoz írt 1.) Az írás intelme így hangzik a szolgákhoz: „Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván!“ (Hol. 3, 22.) Az uraknak pedig ezt helyezi szívére az Úr Igéje: „Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak megadjátok!“ (Kol. 4, 1.) A főpapoknak és írástudóknak érzéketlen lelkiismerete volt, ezért voltak képesek pénzért megvásárolni és hűtlenségre csábítani Ju- dást. Felebarátod barmát se idege- nítsd el! így tettek a szabeusok, akik Jób szívfájdalmával mit sem törődve ökreit és szamarait elhajtják, szolgáit pedig lemészárolják. (Jób 14, 15.) Sok szomszéd azt képzeli, hogy az udvarába tévedt baromfi és lábasjószág, az övé. Némelyik még a nagykaput is nyitva felejti, sőt szemet hullajt el, csakhogy odacsalja a másét. Fentiekből láthattuk, hogy Isten 10. parancsolata egyfelől a tisztátalan kívánságtól óv: „Ne kívánd felebarátod feleségét!“ Másfelől a kapzsi kívánságtól tart vissza: „Ne kívánd felebarátod szolgáját, szolgálóleányát, barmát, vagy bármiféle tulajdonát!“ Testvér! „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet!“ (Péld. 4, 23.) „Boldogok, akiknek szívok tiszta, mert ők az Istent meglátják!“ (Máté 5, 8.) Harmati Béla. Némethonban magyar szívvel. IV. A tintafolt és a rózsák csodája. Régi szokásom, hogy a megkötött ismeretségeket hűségesen ápolgatom. Ez a szokásom most is meghozta gyümölcsét. Az eisenachi pályaudvaron kedves mosollyal várakozott reám egy nemes eisenachi polgár, névszerint Éberhardt Vilmos, akivel évekkel ezelőtt ismerkedtem meg szabadkai gyülekezetemben. Pompás házigazdának és nagyszerű kalauznak bizonyult. Július 12.-én kora reggel megindultunk gyalog Wartburg vára felé. Mintha mesebeli tündérek építették volna, olyan álomszerűén tűnik föl szemünk előtt ez a vár a végeláthatatlan thüringiai erdő egyik ormán. Reggel nyolc után ott voltunk a várkapu előtt, de már mintegy 200 ember várta a beböcsáttátást. E vár keletkezésének kezdetei a XI. századba nyúlnak vissza. A thüringiai őrgrófok zseniális ötlettel erre a hegycsúcsra építették ezt az erős várat, amely innen a feledhetetlen panorámát nyújtó erdő felett uralkodik. Egy mondái és három történeti tény az, amely ezt a várat az egész világ zarándokhelyévé teszi. A monda szerint Wartburg várának a közelében élt és küzdötte végig félig szomorú, félig diadalmas életét Tannhäuser lovag (a nevezetes Vénusbarlangot is itt mutogatják). E várnak a nagy csarnokában zajlott le a XIII. században a nevezetes dalnokverseny, jobban mondva dalnokviszály, amelyben az őrgróf és udvara előtt Walter von der Vogelweide, Wolframm von Eschenbach és mások adtak egymásnak találkozót és vívtak kemény szellemi csatát az elsőségért. Hatalmas falfestmény emlékeztet erre a csatára, amelyen a dalnokhősök nagy költőknek és muzsikusoknak arcával (Goethe, Liszt stb.) jelennek meg. Itt fordult meg a magyar származású varázsló és dalnok, Klingsor is. A vár virágkorát 1200 körül élte. Ekkor volt az eisenach-thüringiai fejedelmi udvar is virágkorában és erre az időre esik a hessen-thüringiai őrgrófné, Erzsébet magyar királyleány csodálatos élete. Árpádházi Erzsébet 1207- ben született Pozsonyban és II. Endre magyar királynak volt a leánya. Már 14 éves korában ment férjhez Lajos thüringiai grófhoz. És most kezdődik az ő csodálatos élete. Férje életének nagyrészét a háborúskodás foglalta el. Áldott lelkű neje ezalatt életét teljesen a jótékonyság szolgálatába állította. A környék szegényeinek megmentő angyalává lett. És abban az időben, amikor az emberszeretetet még igen furcsán értelmezték — a följegyzések szerint kórházat is alapított a környék betegei részére. Erdő sűrűjében most is láthatók ennek a kórháznak a romjai. A romok közelében hatalmas kereszt. Állítólag ezen a helyen játszódott le a rózsák csodája. Szépséges legenda, amely arról szól, hogy amikor a királyleány kenyérrel telt kosárral sietett szegényeihez, az erdőben kegyetlen urával találkozott, akinek az ilyen vállalkozások semmiképpen nem tetszettek. Durva fe- lelősségrevonás után a férj letépte a kendőt a kosárról... és csodák csodája a kenyerek egytől-egyig illatos rózsákká változtak át. Nem fontos, hogy ez a csoda soha meg nem történt, de fontos, hogy a nép képzelete állandóan foglalkozik azzal, aki szeretetével, jóságával, Krisztussal megteljesedett szívével emlékezetében él. Erzsébet korán özvegységre jutott és attól kezdve teljesen Istenének szentelte életét, vagyis középkori szokás szerint kolostorba vonult. Áldott életét nagyon korán (1231. nov. 19.), 24 éves korában fejezte be. A csaknem teljes épségben most is meglévő vár leghangosabban Erzsébet emlékét hirdeti. Folyosók, kápolna, hálószoba (furcsa, sötét, egészségtelen, cellaszerű szoba), férjének lakosztálya mind-mind teljes épségben láthatók még. Pompás látványt nyújt a lovagterem a dalnokversenyt ábrázoló falfestményével és a legmagasabb emeleten a díszterem, amely évenként ma is hatalmas gyűlések színhelye. Mint mindenütt Németországban, itt is érdekes múzeum látható a középkor összes harci eszközeivel és felszereléseivel. A harmadik ami Wartburg várát zarándokhellyé teszi, Luther wartburgi tartózkodása. (1521. május 4.—1522. március 1-ig.) Aránylag kevés itt a Luther emlék. Egyetlen kis melléképület, ennek az épületnek is egyetlenegy cellaszerű szobája. Ebben töltött közel egy esztendőt György lovag. Itt viaskodott a Sátánnal, világgal, önmagával és itt végezte halhatatlan űjszövetségfordítá- sát. A szoba csaknem teljes érintetlenségben van most is. Ágy, asztal, szék, kályha, minden úgy, ahogy Luther idejében volt. Csak a Sátánnal való harcára emlékeztető tintafoltnak nincs nyoma. Illetőleg a látogatók őrizetlen pillanatokban mindig le-letöredeznek egy darabkát a tintafolt helyéről, úgy, hogy egy valóságos falmélyedés támadt már azon a nevezetes, valószínűleg amúgy is csak mondái helyen. Luther szobájának ablakából különösen pazar a kilátás a thüringiai erdőre. Az ember szinte maga előtt látja a reformátort, amint fárasztó munkája közben néha meg- megáll és fáradt szemeit az ősgermán erdőkön legelteti, miközben gondolataival túlszáll hazája határain és az örök evangéliommal átfogja az egész földet és az egész emberiség életét. A városba visszatérve felkutattuk először is a Luther emlékeket. Voltunk a Georgenkirhe-ben, a melyben Luther is prédikált, a gimnáziumban, amelynek Luther és később Bach is növendéke volt, majd Cotta Orsolya házában kötöttünk ki. Itt mutogatják azt a kis szo- bácskát, amelyben Luther mint Cotta Orsolya pártfoeoltja lakott és tanulóéveit töltötte. Természetesen ezt is kis múzeummá alakították át. őre öreg matróna, aki nagy bőbeszédüsélggel sokkal többet magyaráz, mint amennyi valóságban ebben a házban történt. Belépésemkor egy svédekből és amerikaiakból álló csoportnak éppen azoknak az egyháznagyoknak a fényképeit mutogatta, akik e helyen már megfordultak. Az egyik képnél akadozott, forgatta, nyújtogatta és szólt: A legdaliásabb valamennyi püspök között, de sajnos nevét és hazáját elfelejtettem! — Hiszen ez Rahamägi püspök Észtországból — kiáltottam fel önkéntelenül! E fölfedezésért az öreg néni olyan becsben tartott, hogy még a belépődíjat is el akarta nékem engedni. Megtaláltam Eisenachban Bach János Sebestyén szülőházát is. A szobát, amelyben született, a nappalit, amelyben gyermekéveit töltötte, a konyhát édesanyjának eredeti edényeivel. Ennek a háznak a földszintjén nagyon érdekes és értékes, régi hangszerekből álló múzeum van. Délután vendéglátó gazdám fiát látogattam meg, aki lelkész egy Eisenach közelében lévő faluban: Melbornban. Megnéztem néhány falusi temlomot és mondhatom, nem nagyon voltam a németek Ízlésétől elragadtatva. A templomok kívül, belül elhanyagoltak. A vendéglátó családja fölötte érdekes család. Az öreg ur, aki gyári tisztviselő, hitvestársával együtt az egyház hitvallásos irányához tartozik. A fiú viszont, aki lelkipásztor, inkább a német keresztyénekhez húz, amit elsősorban egyházi
