Harangszó, 1937
1937-09-05 / 36. szám
1937. szeptember 5. HARANGSZÓ 287. Ábrahám szívéből hiányzik a kapzsiság. Ezért tud engedékeny lenni Lóttal szemben. Bár ő az idősebb, szabad választást enged unokaöccsének. Lót kapzsi módon Sodorna és Gomora gazdag vidékére veti szemét. Nemsokára rablók fosztják ki és hurcolják el. Ekkor Ábrahám saját élete kockáztatásával visszaszerzi Lót vagyonát és kiszabadítja őt magát is a rabságból. Lót sorsa azonban mind rosszabbra fordul. Sodorna és Gomora elpusztításakor csak a puszta életét tudja megmenteni. Egy barlangban hal meg szegénységben. Ábrahámot ellenben Isten áldása kíséri. Továbbra is „igen gazdag“ marad barmokban, ezüstben és aranyban. (I. Mózes 13, 14. és 19. f.) Isten megjutalmazta a szerény Ábrahámot, aki még ama fényes győzelme után is így szólott Sodorna királyához: „Én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd.“ (Mózes 14, 23.) Ö is elmondhatta magáról, amit későbbi tisztelője,Pál apostol mondott: „Senkinek ezüstjét vagy aranyát vagy ruháját nem kívántam.“ (Csel. 20; 33.) Kiskáténk szerint: felebarátunknak segítségére kell lennünk, hogy házát megtarthassa! ő. községben éjféltájt kigyullad egy ház. Percek leforgása alatt ott terem a falu apraja-nagyja. Ki csákánnyal, ki vederrel, ki vizipuská- val neki támad a tűznek. Egy óra leforgása alatt elhárítják a veszélyt. Sok ember vágyainak netovábbja, hogy saját háza lehessen. Ám szerezz házat, de tisztességes úton és sohasem úgy, hogy felebarátod házára álnokul törekedsz. Te pedig, akinek nem adatott meg, hogy saját hajlékodban lakhass itt e földön, ne szomorkodj emiatt! Ne nézz irigy szemmel a gazdagok házára! Üdvözítőd sem volt „háztulajdonos.“ Egy idegen istállóban született. Később is ilyen vallomást tesz: „A rókáknak van barlangjok és az égi maradaknak fészkük, de az Emberfiának nincs fejét hova lehajtania.“ (Máté 8, 20.) Az utolsó vacsorát egy „köl- csön-teremben“ tartja tanítványaival. Mégis fontosabb ez a vacsora a világ összes vacsoráinál. Földi ház nem adhat örökös lakhelyet. „Nincsen itt maradandó városunk!“ (Zsid. 13, 14.) Vágyakozz az Isten Háza után, mint Dávid. (26. zsolt. 8.) Epekedj ama meny- nyei hajlékok után, melyeket az Ür Jézus készített a Benne hívőknek! (János 14, 2.) Harmati Béla. Némethonban magyar szívvel. III. Halottak és élők. Julius 6-án a Luther Akadémia résztvevőivel délutáni kirándulást tettünk Erfurtba. Ami Jézus életében a pusztai megkisértés, ami Pál életében Damaszkusz, ugyanaz Luther életében Erfurt. Itt történik a végső döntés, amikor nehéz belső harcok után elhatározza, hogy a világi életpályát odahagyja és szerzetessé lesz, másszóval egész életét Istenének, Krisztusának szenteli. A kirándulás kissé hajszás volt, úgy, hogy valóságos gyorstempóban hurcoltak végig a városon, de ami evangélikus embert érdekelhet, azt mégis megláttam. Első állomásunk a városháza volt, amelynek nevezetességei az egyik folyosón Janssen történeti falfestményei (Bonifácius az erfurtiakat a keresztyén vallásra téríti, Oroszlánszívű Henrik megalázkodik Barbarossa Frigyes előtt stb.), a másik folyosón pedig egy képsorozat, amely Luthert ábrázolja, amint egyetemi hallgatóból lassan szerzetessé érik. Legjobban természetesen az ágosto- nosok temploma és kolostora érdekelt. Az itt tartózkodás Luther életére döntő jelentőségű volt. A templom belseje ma sajnos törmelékek halmaza, mert éppen most indították meg azt a munkát, amely a templomot évszázados ráépítések és eltorzítások alól ki akarja szabadítani és a följegyzések alapján megközelítően úgy helyreállítani, ahogyan az Luther idejében volt (állam és város támogatja ezt a munkát, mert ha a mai hivatalos Németország határozottan egyházellenes irányt követ is, mihelyt idegenformeiletti kamrába, mint egy rakoncátlankodó kis gyermeket s rázárta az ajtót. — Nohát akkor, nyugodalmas jóéjszakát! Kati előbb sikoltozott, ordított segítségért kiabálva, de hiába, a méteres vastagságú tömés falak nem eresztették át az éktelen hangokat. Majd szörnyű átkozódásba fogott s mikor az sem vezetett eredményre, a fuldokló zokogás nótájára kezdett, de mindhiába, a jámbor Jóska legény most az egyszer hajlithatatlan keményszívűnek mutatkozott. Teljes lelkinyugalommal számolta össze a talált kincs-összeget. — Mit gondol, édesanyám, mennyit tesz ki a szép summa pénzecske? — kérdezte már teljes derűs ábrázattal Nanitól. A pénz varázsló erejénél fogva, mámoros boldogságban úszó özvegy valami határozatlan feleletbe fogott, mikor zuhanás hangja, majd szapora futás zaja hallatszott be az udvarról. — Szent Ég! — ugrott fel Jóska megdöbbenve. — Megszökött a szoknyás rab. Kifúrta magát az arasznyi kamara ablakon... No, édesanyám, higyje el, én aligha házasodok meg ebben a cudar világban. Láttam egyszer a tanító úrnál nagy könyvben a rég letűnt világnak sok-sok szörnyetege képét, de azok mind kismiskák voltak a fehérnépi pletyka szörnyetegeihez képest... XIII. Látogatók a kunyhóban. Kati néni, Jóska hirharangja, másnap reggel sem került haza. Ellenben kora hajnalban megkezdődött a búcsujárás a kis Bence-féle zsellérkunyhóba. Elsőnek, még a hajnali harangszó előtt, a szapora beszédű Boros Gergelyné tisztelte meg Nanit látogatásával. Jó reggelt adjon Isten, galambom Nanim. Egészségedre váljék az éjtszakai nyugodalom. A galambom Jóska már nincs is tán itthon? — De itthon van a lelkem gyermekem. Most mosakodik a konyhában. Ülj le, Zsófi, mindjárt előkerül ő is, — törölt az özvegy széket a korai vendégnek. — Oh, oh, drága lelkem Nanim! Hát csak átjöttem hozzátok. Hallottam a nagy szerencséről, ami a derék, jó fiadat érte, hogy temérdek pénzt nyert a sorsjegyen... Oh, oh! Ilyen nagy szerencse! És a buta, gőgös, pipás Miska, biró mégis úgy megcsufolta, mint mesélik a népek. Pedig ha hét falut bejár, akkor sem talál a szeplős kese lányának olyan derék, jóravaló urat, mint a te Jóskád. Ugy-e, édes Nani lelkem? Mondta is az én drága szép Ágneskám, hogy csak őt kérte volna meg, két kézzel kapott volna utána s még a kezét is megcsókolná Jóskának, csak ő érte jönne ... Folyt, folyt a szóáradat a köpcös Zsófiból, mint a hetes eső a zsupp-ereszből s legvégül oda lyukadt ki, hogy miután Jóska úgy sem tudja, hová tegye a mai bizonytalan világban a sok pénzét, hát ő szíveskedne tőle száz, esetleg kétszáz pengőt is kölcsön venni. Jóska, miután előkerült kitisztálkodva a konyhából, megköszönte a nagy szívességét; elismerte, hogy csakugyan nagyon jó helye lenne pénzének Zsófi néniéknél, dehát „igy, meg úgy, meg amúgy“, azt gondolja, hogy tán ő is meg tudja őrizni valahogy a kis pénzecskéjét. „Hát, hát... azért harag ne legyen közöttünk!" A meghiúsult pénzügyi ügylet után eltotyogott Borosné. És Jóska arra sem volt kiváncsi, hogy a szobájuk küszöbét elhagyva, milyen áldást eresztett meg az egykori szép Zsó- fika? Ellenben jóizüt nevetett: — Tudja, édes anyám?... Tegnap este rajtam nevettek, de most én fogok nevetni. Higyje el, nem elbizakodottságból teszem^ hanem ezt a csúnya kétszinüsködést utálom, amit csinálnak a népek. Tudtam, hogy Kati néni hirharangozása után jönnek, mint a sáskák, dehát csak jöjjenek. Várok rájuk, amig várok ... (Folytatjuk).
