Harangszó, 1937
1937-08-29 / 35. szám
1937. augusztus 29. HARANGSZÓ 279. Áron megvett alkalmak. Angliában gyakran látni régi templomot, amelynek a tövében, — magához a templomhoz épülve — istáló van. Hogy kerül egymás mellé a temlom és istaló? Az istálóra szükség volt. Hogy a messzeföldröl lóháton érkező lelkész beköthesse a lovát. Krisztus munkásainak áron is meg kell venniük az alkalmakat. Miért ne használnák fel tehát azokat az eszközöket, amelyeket a haladás felkínál. Pál apostol többször hajóra szállt, hogy vigye az evangéliumot az egyik helyről a másikra. Ki tudná megmondani, hogy mennyit használt már a ke- resztyénség ügyének a feltalált sajtó és vasút. A finn lelkészek gyülekezeteiktől kapott autókon keresik fel a messze- lakó híveiket, a német neuen- dettelsaui misszió nemrég repülőgépet állított a pogány misszió szolgálatába. Egyiptom kikötőiben motorcsónak jár a bibliával egyik hajótól a másikig. Nálunk is vannak már lelkészek, motorbiciklin vagy autón járják szolgálatuk útját. Mai képünkön két diakonisszát látunk. Az egyik indul biciklin valahova, a másik most érkezik haza lóháton valahonnan. Ez a két diakonissza nem sportot űz. A biciklizés és a lovaglás nekik nem szórakozás. Hanem szolgálati eszköz. Áron is megvegyétek az alkalmakat! Mért ne ülhetne fel biciklire, autóra, vagy akár lóra a lelkész, vagy akár a diakonissza, ha Isten igéjét viszi azon. A keresztyén ember földi élete nem evilágból való, de viszont evilágban folyik le. Némethonban magyar szívvel. II. Anna Lujza fejedelemasszony. Amikor róla irok, önkéntelenül Lo- rántffy Zsuzsannára és Mária Dorottyára gondolok. Az ember azt hihetné — olvasván a Németországból jövő híradásokat — hogy Lorántffy-tipusokat legalább is a reformáció hazájában kiirtotta az a kíméletlen, rámenős politika, amely az egyházak életére tör. Annál kellemesebb volt a csallódásunk, amikor szerencsénk volt Anna Lujza fejedelemasszony közelébe kerülni. 1919.-ig azóta elhunyt férjével valóságos uralkodó fejedelmek voltak Thüringia jó része fölött. Azóta... hatalomban és gazdagságban összezsugorítva él az özvegy, de egyet elvenni tőle nem tudtak... : őseitől örökölt nagy hitét és hűségét Luther örökségéhez. A sondershauseni Luther Akadémia, amely ebben az esztendőben 6. összejövetelét és két hétre terjedő konferenciáját tartotta, egyedül neki köszönheti, hogy hajléka van, még pedig olyan hajléka, amely a legkényesebb ízlést is kielégítheti. Ez a hajlék a schwarzburgi fejedelmi család ősi várkastélya, amelynek egész pompás elülső szárnyát foglalja el a Luther Akadémia. Mi ezeknek az összejöveteleknek a célja? A világ evangélikus teológusainak a figyelmét állandóan ébrentartani a hittudomány legújabb eredményei iránt és ugyanúgy a legidőszerűbb egyházi gyakorlati kérdéseket is állandóan felszínen tartani. — Az ez évi konferenciára 16 nemzet képviselői vonultak fel. A német tudományos teológiai világból ilyen előadókkal és nevekkel találkoztunk: Dr. Stange, Dr. Schumann, D. Sommerlath, Dr. Walther és akit elsősorban kellett volna említenem: Dr. Alt- haus. Képviselve volt az észak- amerikai, a dán, svéd, norvég, finn (Aarni Voipio), lett, észt, Lóháton is lehet Istent szolgálni. — Látod, öcsém, nem vagy olyan nagy szamár, mint amekkorának látszottál! — mosolyodott el Mihály újból. Ámde Julcsa elhúzta kezét Jóskáéból. Sötét, elkeseredett tekintettel nézett ki az utcai ablak felé. — Bizony nagyon nevetségessé tetted magadat. Hallod, mit nótáznak már kint az ablak alatt a leányok, legények?! Azzal a legény elé dobta a százpengőst s kiszaladt újból a szobából. Jóska úgy érezte, hogy elsülyed alatta a padló. Megrettenve kapott a szivéhez. Hallotta, megértette ő is a gúnydalt: Bence Jóska gondolt egyet magába, Biró Julist viszi Isten házába. Szegény legény, de megszúrták a szivét: Kosarába a szolgálót ültették. — Oh, jaj nekem! Ezt a szégyent nem élem túl! hördült fel a szegény legény s búcsú nélkül, a kérő társát otthagyva, rohant ki a bírói házból... XII. Izgalmak, éjszakája. A három arasznyi kis udvari ablakon nagy kerek fénylő képével bevigyorgott a tele hold az ősi x-lábu asztalnál virrasztó s ábrándozó özvegyre. Fiát várta haza a kérői útból. A várakozás többnyire emésztő, gyilkos lelkiállapotot szül, főleg mikor valami nagy veszélytől való szabadulást vár-vár az ember. De történik néha úgy is, hogy a várakozás boldog, édes érzésekkel árasztja el az ábrándozót, mint Bencénét is. Mily csodás, szép eset, hogy fia a falu legelső leggazdagabb emberének, a biró urnák a leányát kapja feleségül. S ezzel ő is mily nagy tekintélyt nyer. Képzeletben már hallotta, mint mondja őt Kiss Mihály biró kedves nászasszonyának. Mint édesanya bejáratos lesz hozzájuk, vagy tán fiával és menyével együtt lakhatik s résztvehet a bírói dús disznótorokon. Maga előtt látta már az Ínycsiklandozó, pirosra sült .pecsenyékkel és kolbászokkal felhalmozott tepsiket és egyéb ily csodás dolgokat, amik a pár falat fekete kenyéren, főtt krumplin és rántott leveseken élő szegény emberek földi álmainak a netovábbja ... Hirtelen kicsapódott a rozoga szobaajtó s vad robajjal jött be egy sötét magas alak. Az özvegy rémülten sikoltott s ugrott fel. — Jaj! Ki az?!... Vagy te jöttél haza, fiam? Feleletet nem kapott. — Fiam, te vagy?!... Szólj, mi baj?! Jóska az ágyszélre roskadt le, olyan bődülés féle hangot hallatva. — Fiam! az Isten szerelmére, mi történt veled? Szólj már, ne ejts kétségbe! Hiába, feleletet most sem nyert az özvegy. Sietve mécsest gyújtott, úgy állt reszkető ajakkal a fia elé. — Fiam, édes gyermekem, mi történt hát, mondd meg nekem, édes anyádnak! Soha nem voltál még ilyen. Nekem eddig mindent elmondtál... A legény nem látott, nem hallott semmit, ült némán földre szegezett sötét, viharos tekintettel az ágyszélen. Az özvegy most vállon ragadta fiát s megrázta gyengéden: — Lelkem, magzatom, nézz reám! Szólj, mit csináltak veled, hogy így jártál? Jóska erre talpra ugrott s nagyot dobantott lábával: Nem ... nem tudok most szólni! Ne kérdezzen most tőlem semmit, édes anyám. Nem tudok felelni. Majd máskor, majd... majd nem is tudom mikor... Most csak annyit mondok, hogy amit kaptam, megérdemeltem s örökre itt hagyom a falut. Itt tovább nem maradhatok. Elmegyek a városba, ha lehet elszegődök újb.ól asztalos inasnak. Miért is vette el a jó Isten egykori gazdámat, már rég asztalossegéd lehetnék. S mennyire szerettem azt az áldott, szép mesterséget. (Folytatjuk).
