Harangszó, 1937
1937-01-24 / 4. szám
28. HARANGSZÓ 1937. január 24. mint évszázadok tintafogyasztó vénei nek. Uton-utfélen tanácsokat présel bele a megfertőzött ponyvasajtó és az erkölcstelen közvélemény. A szülői otthon ártatlan világa és a durva mindennapi élet szennyes gorombasága viharzik benne. Magasztos eszmék karácsonyfa levegője és brutális ösztönök fojtó légköre eszmei lélekzetének az észbontó ellentéte. Szülők és az egyház reménysége temetkezik üszkös romokba, ha valaki meg nem ragadta kezét és rá nem mutat az ifjúság egyetlen útjára! Otthont az ifjúságnak, ahol érvényesülhet. Az ifjúság ösztönös és jogos tolakodása az életnek. Örök nótája Petőfi harsonája: Sors, nyiss nekem tért! A mai. magyar nemzedék ifjúság-sorvasz- tó nemzedék. Az idegen faj és annak pénzcsemegéjén nevelt magyartalan és ,.faj“-talan magyarság kiéli önmagát és feléli ifjúsága elől elfalt kenyerében jövendőjét. Az ifjúsági otthon nem azért van, hogy az érvényesülés talán szélsőséges jogait beleriadózza az ifjúság fülébe, hanem azért van, hogy a mai Isten-telen ellentétek mérgétől habzó-lelkű ifjúságnak az érvényesülés joga és üvöltése mellé odahelyezze a munka, az egyház és nemzet-mentés feltételeit és szent kötelességét. A társadalmi együttélés nagy próbája legyen az ifjúsági egyesület, ahol a nagy kérdéseket éí jMetnehézségeket a maga bőrén kicsiben tapasztalja meg: egy egyszerű ünnepély rendezésében, egy kirándulás előkészítésében, vagy egy színdarab tanulásában. Otthont az ifjúságnak végül, de elsősorban azért, hogy megtalálja Krisztust! Az ifjúságnak kell elsősorban a Tanító, a Mester! Az ifjúság még köny- nyen hajlandó és hajlítható. Az ifjúság az utánzás és ideál-kialakítás meleg kora. Halálharangot kongatunk magunk felett, ha mással és kevesebbel megelégszünk, mint azzal, hogy az evangélikus ifjúságnak magában az élő Krisztusban akarunk otthont, lelki hajlékot nyújtani. Vigyázzunk! Nem bibliaórákon mű-megtéréseket ízléstelenül visz- szakérődző farizeusoknak kitenyésztésére van szükség, hanem a bibliaórá- kon kegyelmet szomjuzó, gyarlóságai előtt összetört, de ^őszinte útkereső szíveket akarunk látni! Az Igét nem erőltetjük rájuk, hanem erősítjük benne őket ,nem napi-parancs és követelőd- zés a bibliaolvasás, hanem ital és kenyér, amivel szomjúságot és éhséget keltettünk bennük. Ne törekedjünk arra, hogy ifjúsági titkárok megveregessék a vállunkat és statisztikai számokkal szolgáljuk a hűséget kereső Krisztust, ne nézzük, hogy érdemes és hálás dolog-e a majdnem mindig hálátlan tömeggel vesződni, ne nézzük azt, hogy hány csalódás tövise szúródik a szívünkbe, hanem az ekeszarvára tévén kezünket, nézzük a munkamező hívását s a felszántott ifjú lelkekbe hintsük a jövendő aratásának egyetlen magját, az Igét, a testet öltöttet: a Krisztust! Bácsi Sándor. Szeged. Az egyetemet végzett magyar nők szegedi csoportja Veres Pál- né emlékünnepet tartott. Az ünnepség' rendezője és szónoka Ditrói Gáborné, egyetemi tanár neje volt. LUTHER DIADALÉNEKE. Erős vár a mi Istenünk, Bárka, bárha kell hát kard! Zúg a vihar, zajg felettünk, S lángszerelme ó lásd tart. ös ellenünk bősz, Még csak most üldöz! Serege gálád, Vív itt aljas csatát. E vén földön párja nincs! Mindhiába erőnk meddő, Győzni ábránd s mily hiú! De imé küzd sátánverő, Istenszülte szent Fiú. A nevét tudod? Ö az: Krisztusod! Erős Zebaóth! Más isten soh'se volt. Ki lenne más a győztes? Bár annyi ördög, mint cserép, S az mind életünkre törne. Ha hozna is ránk száz veszélyt, Nincs okunk félni tőle. Világ feje bár Boszut liheg, Már Semmit nem árthat. Az ítélet már rajt E szó: „Elvégeztetett". Az Ige előtt tisztelet, Oldj sarut, úgy vedd kézbe. Erőt, lelket, szentihletet, Az Üt áraszt e népre. Kincs, élet, gyermek, És nő elveszhet, Erőszak ha jő. Célt téveszt, ez a fő! Megmarad a menny s az üdv! Szabadon fordította: HOFFBAUER GYÖRGY vasmunkás. Gyermekszáj által. A vakáció utáni órákban végigkérdeztem a tanítványaimat, miképen ünnepelték meg otthonukban a karácsonyt. Száznál több gyermek előtt tárult föl ugyanaz a kérdés. Azért fordultam hozzájuk, hogy megtudjam, miben volt számukra ünnep a karácsony, de megtudtam a feleleteikből azt is, milyen volt a legcsaládiasabb ünnepünknek a családi körben való megnyilvánulása. íme néhány kép az elmúlt év karácsonyáról. * * * Otthon van a család, együtt ülnek már a karácsonyesti asztalnál, de egyszerre valami zavar folytán kialudt a villany. Vége lett az ünnepi hangulatnak, a sötétség arra kényszerítette a családot, hogy lefeküdjenek és aludjanak. A gyermek lelkében egy tapasztalat maradt: sötét volt. Ahol sötét van, ott nincs karácsonyi világosság. * * * Egy figyelmetlen fiút kérdezek meg: „Milyen volt a te karácsonyod?“ — Együtt voltunk mindnyájan. Bementünk a karácsonyfához, megláttuk az ajándékokat, majd leültünk vacsorázni. Vacsora után elővettük az új játékokat s elkezdtünk játszani. Amikor meguntuk, lefeküdtünk. — Nem történt több semmi nálatok, fiacskám? — kérdeztem tovább. — Nem volt más semmi, — volt a válasz. Ez a fiú nagyon szórakozott a vallásórán. Most már jobban megértem, hiszen náluk a szentestén is a játék a legfontosabb. * * * Egy tízéves leányka beszéli el az ünneplésüket: — Mindnyájan együtt voltunk. Ott állottunk a karácsonyfa alatt. Meggyuj- tottuk a szikrázó gyertyákat, elénekeltük a „Mennyből az angyal“ kezdetű éneket. Elmondottuk a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Azután asztalhoz ültünk. Nagyon örültem a ruhának és a játéknak, amit kaptam. így ünnepelt egy vegyesvallású család olyan ének mellett, amelynek nincs egyházi vonatkozása. Máshol az anya énekelt a leánykájával, míg a másVal- lású apa hallgatott. * * * Egy hasonló korú, igen éles észjárású, néha kotnyeleskedő kis tanítványom beszéli ezt: — Együtt voltunk, senki se hiányzott. Volt karácsonyfánk, égtek a gyertyák, voltak ajándékok. Sokáig állottunk ott, szikrázó gyertyát is gyújtottunk. Azután anyuka vacsorához hívott, de én azt mondtam, nem szabad még vacsorázni, hiszen még nem énekeltünk és imádkoztunk. Erre mindenki megint a karácsonyfához jött, elénekeltük a „Mennyből jövök“-et, meg „Krisztus Urunknak áldott születésén“-t, én elmondtam a Miatyánkot, azután leültünk vacsorázni. Kihívtam a pádból az élénkszemű leánykát, megcirógattam az arcocskáját: jól cselekedtél, kislányom, — mondtam neki. Most már több megértéssel vagyok iránta, ha az órán kotnyeleskedik. * * * Egy kiterjedt család gyermeke így mondja el a karácsonyestéjüket: — Ott állottunk mindnyájan a karácsonyfa mellett. Egészen nagy volt a karácsonyfánk; égtek a gyertyák. Én imádkoztam, azután szavaltam. —- Nem énekeltetek? De igen! Én elénekeltem a két karácsonyi éneket. —- Jól van, gyermekem. A szülők hallgattak, vagy talán inkább a gyermek szája által ők is imádkoztak és énekeltek. Bár hangosan tették volna! Egy szegény munkáscsalád gyermeke ilyen karácsonyestére emlékszik:- Elmentünk a templomba, ott énekeltünk, imádkoztunk, gyönyörködtünk a szép karácsonyfában. Azután hazamentünk; Otthon nem vol,t karácsonyfa. Vacsora előtt imádkoztunk, majd a vacsora végeztével az énekeskönyvből karácsonyi énekeket énekeltünk, imádkoztunk, azután lefeküdtünk. Mindég ott voltunk a templomban. Ez a gyermek megtanított, hogy még szívesebben állítsam a karácsonyfát a templomba. Ök otthon a karácsonyfa nélkül is tudtak karácsonyt ünnepelni. Némelyeknek karácsonyfájuk van, de nincs karácsonyuk.
