Harangszó, 1937
1937-07-25 / 30. szám
1937. július 25. HARANGSZÓ 239. vele a másnap reggelt, a télvíz idején szakadékba zuhant emberrel, ha csak a legközelebbi hétköznapon vinnénk neki segítséget?! Mi lenne a súlyos beteggel, ha vasárnap megtagadnák tőle az ápolást?! Mi lenne, ha a tűzvészt el nem fojtanák vasárnap?! Istentiszteletet cselekszik, aki ilyen „munkát“ végez, legyen akár hétköznap, akár vasárnap. Ellenben a vasárnapi aratás, cseresznye vagy más gyümölcsszedés nem számít szükségmunkának, hanem sokkal inkább kapzsiságnak számít. Természetesen ennek a parancsolatnak az ereje nem a tétlenségben, hanem a megszentelésben van. Csak a test pihen, a lélek ellenben munkálkodik. Azzal nem szenteled meg az „Ur napját“, ha szennyes ruhában a kályha mellé telepedsz és henyélsz, sem pedig azzal, ha ünneplőbe ölötözöl és kiülsz a kapuba pletykázni. A megszentelés ab ban áll, hogy az Isten házába mégy s az Isten Igéjével, énekléssel és imádkozással odahaza is foglalkozol. Az ünnepnapot megszenteljed! Oh Uram, adj erőt, hogy megtartsam ezt a Te parancsolatodat! Csüggedt szívem ma rakd le terhed, Könnyes szemem! nézz égre fel! Melyen az Ür pihenned enged, lm felvirradt a szép reggel. A nagy Isten maga szentelte, Az üdv napiává e napot, Midőn az élet fejedelme, A halálból feltámadott. Harmati Béla. ÚJ UTÓN. Én is éltem vidám napokat. Ürítettem mámor-poharat. De már elködlött minden előttem S ezekből érték hennem nem maradt! » örömöm csúcsán bor volt a süveg. Örültek velem vidám cimborák. Azt hittem akkor: jó lesz így is! Mehetünk így nyugodtan tovább! Ám jöttek könnyes, borúsabb napok. Ilyenkor nem volt jóbarát senki. S ekkor jöttem rá: meg kell állnom! Uj útra térni...! Másfelé menni! És elindultam a Krisztus útján. Nehéz útra lépett a lábam. Talán már nem is magam mentem, Vitt...: Égő lelkem... szárnyas vágyam! Itt megyek most e tüskés úton! Testem kínlódik, semmim nincsen! Csak egyet érzek szentül, biztosan: Lópten-nyomon kisér az Isten! Hosszú az út még!... Uram, erőt Te kegyelmedtől esdve kérek. Még most is egyre csábít a világ Zuhognak rám a kisértések! Uram! Uram! Tégy oly erőssé, Hogy a rámtörő álkos hadat Imámmal mind szétkérgessem És porrá-törjem a kereszt alatt! Szirti János. Egyházunk rövid világtörténelme. 13. Svájc. Svájc lakosságának háromnegyed része református, a többi római katolikus és ó-katolikus. (Ó katolikusnak nevezzük azt az egyházi közösséget, amely 1870-ben elszakadt Rómától, a pápa főhatóságát el nem ismeri, de hitelveiben és szertartásában katolikus maradt. Csupán anyanyelven tartják a misét és papjaik nősülhetnek.) Az evangélikus egyház tagjainak száma igen csekély, 50.000 körül mozog. Az első evangélikus gyülekezetét 1707-ben alapították a nantesi ediktum visszavonása miatt Franciaországból kiüldözött hugenották Genfben. Ez a gyülekezet ma a berlini uniált egyházhoz tartozik, kb. 1000 tagja, egy lelkésze és temploma van. Liturgikus istentiszteletének nyelve a német. A többi evangélikusok egész svájc területén szétszórva élnek. Mivel legnagyobb részük átutazó, állást kereső, szerencsét próbáló elemekből áll, gyülekezeti megszervezésük igen nehéz. Ilyenről csak ott lehet szó, ahol állandóan letelepedett evangélikusok laknak. így gyülekezetek alakultak Zürichben, Bá- selben és St. Gallenben. Ezenkívül még három kisebb helyen tartanak istentiszSzégyen ide, szégyen oda, tán még sirás is lesz a dologból, ha nem sietett volna annyira a ruhavásárlásra. A nehéz, kemény alkudozások most következtek. Végig vizsgáltak nyolc férfiruha-sátort, végig alkudtak ugyanannyit, mig végre a kilencedikben sokkal rosszabb minőségűben megegyeztek. Hja, ott egy csodaszáju, aranyfogu szőke menyecske vitte a szót. „így, édes fiam, úgy édes szép legényem!... No, várjon, lelkem fiam, adok én magának olyan szép ruhát, hogy minden lány beleszeret magába otthon ...“ — Nemcsak szép legyen, hanem jó is. Ha már egyszer vesz az ember gyereke, azt akarja, hogy soká eltartson. Higyje el, ténsasszony, ilyen szegény úgyis nehezen jut hozzá, hogy új ruhát vehessen. — Holta napjáig megemleget engem, édes fiam, olyan príma portékát adok... Én már csak olyan vagyok, édes gyermekem, hogy rosszat nem is tartok. Nem nézetem le magamat azzal, hogy rossz portékát adjak. Első nekem a becsület, elhihetik édes lelkeim. Következett aztán a kalapvétel. Felpróbált Jóska a dagadt fejére 50—60 darabot. A legkeményebb dió legutoljára maradt, tudniillik a harmonikás csizma megszerzése. Annyi igaz, hogy mikor az árát leolvasta Csilinkó Dömötör, két csizmamagasságu csizmadia-mester markába, alig maradt az üsző árából három szivarra való. Amint hazaérkeztek késő délután az édes pihenőt adó kis zsellér-viskóba, első dolga volt Jóskának, hogy próbául belebujtatta megát a Bimbó árán szerzett új ruházatába. S amint aztán teljes parádéba öltözve körülforgolódott feszesen Nani előtt, az özvegy elragadtatással csapta össze tenyereit. — Gyöngyöm fiam! olyan mese szép vagy, mint egy királyfi!... Nézd meg, Kati, te is! Láttál-e valaha ilyen derék, szép legényt? Kati nagy kézlegyintéssel kelt fel a kályhapadkáról: — Eh! minden tehén csak a maga ija-fija borját nyalja! VII. Boros Menyhérlné aranygyűrűje. — A ruha tehát megvan, édesanyám. Már most azon kell megállapodnunk, hogy melyift este állítsak be a biró Juliskához kérőbe? — Ahogy gondolod, galambom fiam. — Hisz' én ma elmennék, csak a fejem daganatja apadt volna már le. Mégis igy nem szeret az ember olyas alkalomra beállítani. — Menjetek akkor holnap, fiam. — Kérdés, hogy leapad-e holnapra a daganat? — Menj át Verka mamához, tán tud ő olyan orvosságot adni rá, amitől hamar leapad. — Eh, nem szeretem Verka orvosságait, amiket tudja Isten, milyen gyanús helyekről szerez. Inkább elmegyek a boltba kis üveg ferencpáünkáért. Bedörzsölöm azzal a fejemet. Azt mondják, hogy igen jó hatást ér el vele az ember. — De pénz kell érte, fiam. — Pénz ám. Ingyen nem adják. De, ha úgy gondolja, édes anyám, hogy ne vegyem meg, hát nem veszem meg. Vá runk egy-két napig, mig leapad magától. — De csak menj el. vedd meg fiam, mert hátha baj lesz a halogatásból. Tudod? Kétszeres baj is lehet! Elromlik a fejed, meg aztán addig-addig mást gondolhat a biró úr: visz- szaszívja ígéretét. — Éppen.úgy gondolkodom én is. Üsse kő azt a pár fillért, amit a sósborszeszért kell fizetnem. Majd ád az Isten helyette többet. . . Nohát akkor el is megyek. Hanem, édesanyám! Tudja? Amit mondtam! Kati néni előtt csak hallgatni kell, mint a sir. Ne tudjon ő semmit. Tudja maga is, milyen pletykahordó természete van. Felhajt ő úgyis minden házi pletykát, hirt a faluban, mert az a kenyere, abból áll az egész élete... (Folytatjuk).
