Harangszó, 1937
1937-07-18 / 29. szám
1937. július 18. HARANGSZÓ 231. végzik a lelkészek. Egyházi sajtó nincsen, csak gyülekezeti havi lapok vannak. A vasárnapi iskolát mintegy 4000 gyermek látogatja. Az ifjúsági egyesü Ietnek 500 tagja van. ' A holland evangélikus egyház legnagyobb kérdése az ifjúság elvilágiaso- dása. Ez ellen igyekeznek küzdeni minden eszközzel, főleg ifjúsági istentiszteletek bevezetésével. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. NÉZEM A FIAMAT. Ma még enyém a tiszta lelke, Ahogy az Ur belélehelte. Reggel felém nyílik a karja, Hogy kézen fogjam ő akarja. Ha megijed, szalad elébem, Tudja, én vagyok, aki védem. Keresztútnál nem akar letérni, Merre menjen, ma még megkérdi. De tudom, hogy eljön az óra, Süket lesz az apai szóra. Én védeném, de mindhiába, Nem bízik majd, csak önmagában. Titokban szövi álmát, tervét, Alig értjük egymásnak nyelvét. Én a múltat fogom idézni, Ö meg előre tud csak nézni. S reám szól, ha visszaengedem: Mi dolog, hogy kerestek engem! A lábamat lekötni vétek. Az én utam nem a tiétek. S akkor bár a szivemben vérzem, Igaza lesz, mégis úgy érzem. Hisz a szava az én beszédem, Ezt mondtam én is egyszer régen. A sorsom az lesz, tudom, látom: Megáldom majd és elbocsátom. Dr. Vathy Remport Elek. Wittnyédy István kézírása, mellyel 6000 forintot ajánlott fel az eperjesi kollégiumra. Missziói áldozatkészség;. Legutóbbi kimutatás szerint a nagyobb missziói munkát végző országok az elmúlt esztendőben a következő ösz- szegeket áldozták a külmisszió céljaira: Ausztrália — Belgium — Dánia — — Finnország — Franciaország Németország Nagybritánia Délamerika— Hollandia — Ujzéland — Eszakamerika Norvégia — Délafrika — Svédország — Svájc — — — - — 1,390.381 dollár — - - 2.453 „ — - — 533.458 „ — - — 103.076 „ — — — 166,633 „ — - — 1,211.203 „ — - — 10,453.906 „ — — —* 2,776.280 „ — - — 530.845 „ — - - 373.105 „ — — — 18,649.508 „ — — — 578.471 „ — — - 973.312 „ — — — 1,083.451 „ — — - 288.343 „ összesen 39.118.425 dollár Magyar pénzben 195,592.225 pengő. Fel&ivás tanítók gyermekneveltetési segélyére vonatkozó igénybejelentésre. Az 1930. évi VII. törvénycikkel létesített „Protestáns Tanítói Internátusok Alapjából" való segélyezésre evangélikus egyházunk nevében pályázatot hirdetek olyan gyermekeiket az 1936/37. és 1937/38-ban taníttató tanítók gyermekneveltetésének céljaira, akik falvakon, tanyákon teljesítenek szolgálatot és ennél fogva gyermekeik továbbnevel- tetéséről a nraguk ereiéből gondoskodni nem tudnak. Kivételesen és különösen indokolt esetben ezen kategórián kívül eső tanítók segélykérvénye is elbírálás alá kerül. Figyelemmel az alap rendeltetésére és a miniszter úr elgondolására különös figyelemben részesülnek azok a folyamodók, akik gyermekeiket evanÓh, te Jóska! Elbeszélés. Irta: Csite Károly. 7 — Sőt szívesen látlak, meg is vendégellek. — Merné becsületszavát adni rá? — Adom, öcsém, adom! — Isten áldja meg érte, Mihály bátyámat! Meglátja, még az édes fia sem becsüli meg jobban, mint én fogom. — Majd meglátjuk, fiam. Végén pattan az ostor ... Istenem áldjon! Én erre, kertalja felé megyek haza, — búcsúzott Mihály. Jóska ismét kezébe vette a marhakötél végét s nagy boldogságában oly gyors léptekkel indult meg a kis közös kunyhójuk felé, hogy az üszőnek futni kellett utána. Sietségében nem is kötötte jászolhoz, épp, hogy csak beeresztette az istállóajtón, azaz tulajdonkép az istállóval szomszédos, pitvarra szolgáló konyhaajtón. Sötét is volt egy kicsit, de főleg az okozta a tévedést, hogy az esze nem járt egy úton a lábával. Nani az utcán, a házelőtti sárból tapasztott pádon ülve tárgyalta a világ sorát a többi asszonynénémékkel. Öt a szokott jeladással, tudniillik erőltetett köhögéssel behívta a szobába. — Fiam, galambom, mi jót találtál? — A világ legnagyobb szerencséjét találtam meg, édes anyám! De, pszt! Nincs itthon Kati néni? — Nem láttam most este hazulról elmenni. Itthon kell valahol lennie, fiam. Tán ittbent is van őkelme. Gyújts meg egy szál gyufát, meg lehet annái is nézni. A lámpa gyújtással rnég várhatunk kicsit. — Helyes! Úgy tegyünk, édes anyám! — gyújtott Jóska gyufát s Kati néni csakugyan ott bent volt. az ágyára dűlve aludt, ha aludt. Épp afelől akart Jóska meggyőződni. — Kati néni!... Hallja, Kati néni, alszik kend? Kati azzal felelt, hogy hangos horkolásba fogott. De nem tévesztette meg Jóskát. — Tudja, édesanyám, tulajdonképpen nem engem kerülget a szerencse, hanem Kati nénit. A horkolás megszűnt. — Higyje el, édesanyám, hogy Kati nénit kerülgeti a nagy szerencse. Egy gazdag büki emberrel beszélgettem a mezőn. A vépi vásárra megy ökröt vásárolni. Azt mondta, hogy meghál a falunkban és tudakozódott Kati néniről, akit ő leánykorában igen szeretett s máig sem felejtett el. Azt mondta, hogy özvegységre jutott és asszony után kéne nézni Úgy ám, ilyen nagy szerencse kacsintgat Kati nénire. — Mi a, Jóska?!... Mit beszélsz? Ki volt az az ember? — ugrott föl erre már Kati s kérdések özönével ostromolta Jóskát. — Hogy ki volt s mi volt a neve, nem tudom! Én biz az igazat megvallva, elfelejtettem megkérdezni. Csak annyit tudok, hogy Csizáékhoz ment szállásra. Vagy ha nem azokhoz, akkor tán Benkőékhez... vagy tán, úgy lehet hogy Zsoldo- sékhoz szállt. Kati erre se szólt, se beszélt: kendőt borított magára s eliramodott hazulról. — Hát csak ennyi, fiam, az egész? — szólt Nani csalódással. — Igen, hehehe! Kati néninek ennyi is elég. Tom Istenem, járja éjfélig a házakat. De csak hadd járja: keresse azt, aki nincs... Node most jön a java, amit nem kell Kati néninek hallani, mert holnap reggel már az egész falu tudná. Higyje el, édes anyám, hogy az egész falunak elkiirtölné. Az előbbit nevetve mondta Jóska s az utóbbit sem sírva, de azt már olyan susogva, hogy Nani nem értette meg. Azt kérdezte nagy ijedséggel: — Jaj, galambom gyerekem, mit loptál?! Jóska ilv tévedések elkerülése végett a további előadást
