Harangszó, 1937
1937-07-18 / 29. szám
28. évfolyam. 1037. július 18. 29. szám. Alapított»: KAPI BÉLA 19io-ben. Laptulajdonoa: Dunántúli Luther-Szövetság. Megjelenik minden vasárnap. Ingytn malliklat tanév alatt kéthatanként a KIS HARANQSZÓ. 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám. Postacsekkszámla 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ur a mi oltalmunk! A Harangazó szerkesztő - kiadóhivatala GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér A kenyércsoda. Az Ur kegyelmével telve a löld. 33. zsoltár 5. Irgalmadból táplálsz bennünket, Mi is irgalmasok legyünk. Meg ne keményítsük szivünket, Szükölködökkel jót tegyünk. Gondviselő szereteted Érezze minden gyermeked! Isten mindennapi csodáit alig méltatjuk figyelemre. Nem minthogyha lekicsinyelhetők volnának, hanem mert szüntelenül látjuk őket. Isten világteremtő s fenntartó művének naponként ismétlődő csodáját úgy megszokják az emberek, hogy rá se hederítenek. Nem is érzik csodának. Pedig bizony nagyobb csoda az, mint mikor Krisztus öt kenyérkével ötezer embert megelégített és borrá tette a vizet. Édesapám szokta mondani, amit viszont ő a nagyapámtól hallott, hogy a földön sokkal több a kenyérpusztító száj, mint amennyi gabonakéve a világ valamennyi szántóföldjén esztendőnként kepébe rakható. Tégy csak egy kis számítást s úgy találod, hogy évenként több kenyeret esznek meg, mint amennyi gabonát learatnak és a csűrbe takarítanak. Honnét van hát ez a sok kenyér? Nemde be kell látnod, hogy az Isten csodája ez, ki megáldván megszaporítja mezőnk termését a csűrben, lisztünket a hombárban s kenyerünket az asztalon. Csakhogy kevesen vannak, akik ezt észreveszik s meglátják benne az Isten csodáját. Dr. Luther Márton. Isten második parancsolata. Ne vedd hiába Isten nevét (II. Mózes 20, 7.). Mit jelent ez? Felelet: Istent féljük és szeressük: nevével ne átkozodjunk, ne esküdőz- zünk, ne igézzünk, ne hazudjunk, se ne csaljunk, hanem öt minden szükségünkben segítségül hívjuk, imádjuk és hálaadással dicsőítsük. (Luther.) * A második parancsolat Isten szentséges nevének félő tiszteletét köti lelkünkre. Ugyanazt fejezi ki, mint a Miatyánk első kérése: Szenteltessék meg a te neved! Idézd emlékezetedbe: Hányszor használtad indulatod hevében át- kozódásra az Isten nevét?! Talán azt kívántad valaki fejére: Verje meg az Isten! vagy: Az Isten nyila csapjon belé! „A te beszédidből is- mertetel igaznak és a te beszédidből ismertetel hamisnak“. (Máté 12, 37.) Keresztyén vagy? Nyisd ezentúl inkább áldásra szádat és mondd: Áldjon meg az Isten! „Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak“. (Máté 5, 44.) Talán esküdözöl az Isten szent nevével?! Lehet, hogy ez a szavad- járása: Bizony Isten! vagy: Istenemre mondom!; Hagyd el ezt a szentségtelen beszédmódot. „Legyen a te beszéded igen-igen és nem-nem, ami ezenfelül van, az ördögtől van.“ (Máté 5, 37; Jakab 5, 12.) Igézésre és varázslásra se használd az Isten szentséges nevét! A szellemidézés (spiritizmus), ha még annyira az Isten nevére való hivatkozással történik is, nem más, mint ördöggel való cimborálás és Isten nevének megszentségtelení- tése. „Ne találtassák teközötted se igéző ... se varázsló, se ördöngő- söktől tudakozó... se halott-idéző.“ (V. Mózes 18, 10—11.) Legnagyobb sérelmet akkor ejted Isten szent nevén, amidőn azt a düh pillanatában káromlással illeted. A zsidót mi rendszerint lekicsinyeljük és kigúnyoljuk. Pedig némely ponton mi úgynevezett „keresztyének“ sokat tanulhatnánk tőle. A kegyes izraelit« félő tisztelettel viseltetik az Isten neve iránt. Héber bibliájának olvasása közben, ki sem meri ejteni az Isten szent nevét: „Jehova“, hanem azt olvassa helyette: „Adónáj!“ (= Uram). A régi Izraelben halál- büntetés (megkövezés) ‘járt Isten nevének a káromlásáért. A törvény parancsa így hangzik: „Aki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljön, kövezze azt agyon az egész gyülekezet.“ Ezt a törvényt Selomith fián végre is hajtották. (III. Mózes 24, 11—16.) A mi magyar törvényeink túlságosan enyhe büntetést szabnak az istenkáromlóra. Sajnos, hatóságaink még ezt az enyhe büntetést sem hajtják végre. Ez az oka annak, hogy úgy fel- burjánzott az istenkáromlás égbekiáltó bűne, mint a gazdátlan kertben a gyom. A magyar embernek kárhozatos szokásává vált, hogy Isten szentséges nevét, akár kell, akár nem, úton-útfélen folytonosan hánytorgatja. Záporeső módjára ömlenek szájából az eféle szólamok: Mi az Istennek?! Hová
