Harangszó, 1937
1937-07-11 / 28. szám
Kiadóhivatala HAftANGSZÓ 1937. július 11. Óh, te Jóska! Elbeszélés. Irta: Cslte Károly. 6 — No, lássa Kati néni, ezt nem szeretem magában! Megmondom az igazat: tisztelem, becsülöm magát, szeretem is, de ezt a rossz, csúfolkodó természetét ki nem állhatom. Higyje meg, hogy haragszom az ilyesmiért... Mire való az ilyen pisz- kálodás, szurkálódás? Nyer valamit vele?... Azt elnyeri, hogy sehol sem szeretik ... Nem azért mondom ám én ezt, mintha haragudnék magára. Higyje el, hogy nem haragszom. Dehát nem szeretem az ilyesmit. En szeretem, mint igaz evangélikus ember a szép békességet, szívbéli szeretetet... No, várjon csak, megbosszulom én magát ezért. A bosszú édes lesz, tudja? Majd ha fiat ad a szép, kis jószágom, pedig jövőre bizonyosan ad, amikor elválasztjuk a kis böccét az anyjától, az első fejősből magát traktálom meg. Higyje el, hogy úgy teszek. Meglássa, milyen jót mosolygok én akkor. — No, no! Csak attól tartok, hogy soha sem érik meg az a sokszor megígért tej. — Lássa Kati néni, ezt a hitetlenséget sem szeretem. Mire való ez is? Használ vele magának, vagy neKem? Dehogy használ.. , higyje el, hogy nem használ!... Aztán tudhatná, hogy a világon mindennen idő kell, hogy megerjen. Ha maga azt akarja, hogy jövőre túrós csuszát ehessek, valakinek el keli több mint félévvel előbb vetni a búzát, b mennyi dolog jön még aztán; mennyit kell arra várni, hogy az elvetett búza, mint túrós csusza kerüljön a lábasába! Ugy-e? Ép' igy van mindennel a világon. A sült galmbot nem röpíti be a jó Isten senkinek se az aülakán. Másnak se, nekem se. Várnom kell türelemmel, hogy jövőre kész tehén lesz az üszöcskémböl. Hat hoz, tán szép üszőborjut, amit szintén fölnevelek. Lesz akkor egypár szép tehenecském s tejben-vajban fürdünk. Meglássa, hogy úgy lesz, Kati néni! — bolond vagy te, Jóska, az is maradsz, hihihi! — Jól van jól, csak legyek én Kati néninek bolond. De majd jön az az idő is, amikor okosnak tart, tudom Istenem ... Node kimegyek az istállóba, megvakargatum az üszőcskét: a Bimbót, aztán pedig kivezetem egy kicsit a mezei tagútra legelészni. Hisz' igaz, a magyar gazda mind szeretettel gondozza az .állatjait, órákig elvakargatja, kefélgeti a tehenét, ökrét, de mégis, amilyen gondosságot tett Jóska a Bimbóval, annak nem akad párja hét vármegyében. Elég volna az kisgyermekgondozáshoz. De tiszta is volt ám a kis Bimbó, mintha csak selyempapirral bélelt skatulyában tartotta volna a gazdája. Amint csak tehette, kivezette az üszőt a mezei tagút- szélre, ott legeltette, mert hát neki más legelője nem volt. Egyik tavaszi vasárnap délután is ott legeltette, kötélen vezetgette a Bimbót. A nap már elrejtőzött a nyugati ég alján a felhők mögé s káprázatos színváltozásokat mutatott a telhősávon. Ámde Jóskát nem az érdekelte. Sűrülombos gyümölcsfák közé rejtőzött faluja felé tekingetett minduntalan, sóvár szemekkel, honnét utcán játszó vidám leányok és legények játékdalát hozta hozzá a szellő. Az vonzotta őt is a faluba, a játszók közé, de amint a szorgalmasan legelésző állatkájára tekintett, maradt tovább. A Bimbó iránti szeretete nagyobb volt minden vágyakozásnál. Feledte a fiatalság vidám tavaszi játékát, képzelete a boldog jövőben kalandozott: amkor a Bimbó már párjával legelész; amikor már saját szekerén jár ki ő is a mezőre. Földje ugyan nincs, de majd vesz föl bérbe pár holdat, és aztán örök tulajdonul is vásárolgat évről-évre egy-egy köz földecskét. Akkor ő is jobban megnézi, hogy kit válasszon kis feleségének. Mig Jóska igy átkötözte szívét és szemét szép rózsaszínű pántlikával, a Bimbó kihúzta a kötelet a kezéből, letért az útról: a dús búzavetést falta magába. — Hohó, Jóska öcsém! El ne aludj álló helyedben, mert megeszi ám a vetésem a kis tehened! — kiáltott rá pipás Kiss Mihály biró a távolból, a szokottnál is jobb kedvvel. Kiskali- dáról jött ismét, még pedig búcsúi mulatságról. Jóska ijedten kapott a Bimbó köteléhez, visszahúzta a lakmározót az útra. — Higyje el, Mihály bátyám, csak ebben a pillanatban kapott Bimbócskám a vetésbe. i— No, azért sebaj, nem bánom, nem hajtatlak el miatta „Gyógyíts meg engem. Uram** cimü imádsdgos könyv darabonként 20 fillérért kapható. Portó 4 f. Diszkötésben 1 P. Az ár beküldhető bélyegben is. csöndérekkel. Nem teszek veled, öcsém, semmi gorombaságot, mert szeretlek téged. Hanem, tudod, Jancsira a Pakodi vömre haragszom. Mit gondolsz, Jóska öcsém! Nem rám fogta a hamis lélek, hogy elcseréltem a pipáját! Rám fogta bizony a pernahajder. Ott is fogta a pipát s most én teljesen pipa nélkül vagyok, ezzel a rosszul szelelő szivarral rágódom. Nincs nálad a pipád, fiam? Odaadhatnád holnapig kölcsön. — Szívesen odaadnám, Mihály bátyám, ha volna. De nincs, mert soha sem pipázok. — Kár, öcséin, nagy kár. Hisz akkor te nem is vagy ember, ha még pipád sincs. Node azért nem baj. Nem is haragszom rád, öcsém. Hanem Jancsira igen is haragszom. Mit gondolsz öcsém! én voltam a búcsúi vendége, mégis velem fizettette meg a bort, amit közösbe megittunk. — Furcsa, igen furcsa dolog! —- Ugy-e, édes Józsi öcséin, hogy nem szép dolog volt, Jancsitól úgy tenni velem. De azért sebaj.Fizettem én, mint a köles. Lefőztem, hehehe, a potyaleső Jancsit, a vömet!.. . Node azért nem haragszom ám, te rád éppen nem, Józsi öcsém. Az a kis vetés nem számít, amit lelegelt a tehened. Majd megszolgálod te azt nekem. Ha máskép nem tudod, elveszed feleségül a leányomat. Mert hát téged jobban szeretlek, mint a facsari Jancsit. — Hej, Mihály bátyám, könnyen figurázik az ilyen szegény legénnyel. — Már miért figuráznék veled, Jóska öcsém! Hisz úgy szeretlek, mintha fiam volnál. — Figurázik ám. Tom Istenem, bottal verne ki a házából, ha meg merném kérni Juliska kezét. — Ej, ej, öcsém, kinek nézel engem?! Tudhatnád, hogy szívesen látok minden vendéget házamban. S ha én azt mondom, hogy odaadom neked Julcsámat feleségül, akkor úgy hihetsz a szavamnak, akárcsak a papnak. — Hogyne! — Nono, igen hitetlen vagy öcsém! Pedig még nem adtam rá okot, hogy hitetlenkedj szavaimban. — Hát hisz azt nem is mondom. Isten mentsen, hogy mondjam. De mégis, higyje el, nem merem hinni... sehogy se merem hinni. — Te Jóska! — akart Mihály mindenáron keményen megállni a legény előtt, de sehogyse sikerült neki. Erre billent, arra billent. — Te Jóska! én biró vagyok, tudod?! Azért azt mondom, hogyha mégegyszer hazugnak tartol, kupán ütlek! Megértetted! Kupán ütlek! Nohát gyerünk haza felé. Indítsd meg te is a gulyádat. Jóska az üszője szarvára tekerte a kötelet. — Hajszhó, Bimbókám! — szólt boldogan mosolyogva a kis jóllakott állatjára s megindította előttük a tagúton. Pár lépésnyire szótlanul ballagtak az úton, mig végre Jóska egy kis reménytől megszálltán sóhajtott fel: — Hej. Mihály bátyám! — biró ur. Nem szeretem, mikor igy tréfál velem. Inkább szerezne egy hozzám való evangélikus lányt, akivel egy kis segítséget is kaphatok a házhoz. Higyje el, olyan lány kellene nekem. Mihály ravaszul mosolygott a keményen kiviaszkozott bajusza alatt, miközben nagy erőlködéssel szívta szivarját. — Nem vagyok bolond, öcsém, hogy mást szerezzek, mikor nekem is van eladó leányom. Igaz, hogy kérő is van elég, de én ahhoz adom Julcsámat, akit legjobban becsülök. Tudod azt? — Nem lesz az akadály, hogy én hithű evangélikus vagyok? — kérdezte Jóska kétkedő tekintettel. — Nekem nem, édes öcsém. Nem haragszom én a lutheránusokra, tudhatnád már azt. Sokszor olvasok híreket az északi lutheránus országokról, hogy ott milyen szép rend és békesség van a népek közt. Hire-hamva sincs ott a gyilkos forradalmaknak. A királyokat sem kell rendőrökkel kisérni, őrizni, mint más országokban, ha az utcára mennek. Úgy járnak ott az uralkodók a népek között, akárcsak itt mi szegény emberek. Tehát jó vallásnak kell annak lenni, amely oly békes- séges, jó népet tud nevelni. — Látom, okos, fölvilágosodott ember biró uram. Eddig is tiszteltem, becsültem, de most még jobban. Higyje el, még sokkal jobban tisztelem ... Hát nem kergetne ki, ha kérőbe mennék tisztességes házához? (Folytatjuk.)
