Harangszó, 1937
1937-07-04 / 27. szám
214. HARANGSZÓ 1937. július 4. A népművészet válsága. Magyar népünk Istentől kapott lelkének egyik legerőteljesebb, legszebb és leggazdagabb alkotása ezerév alatt a vidékenkint változó, de mindenütt a saját lelkét tükröző népművészete, közte elsősorban népviselete. Alig van nép, mely a múltban annyi színt, pompát, nemes egyszerűséget, finomságot és gyakorlati értékelést tudott volna belevinni ruházkodásába, házi és gazdasági berendezkedésébe, építészetébe, mint a magyar. Mindez annak a jele, hogy népünk sohasem élt pusztán testi életet, hanem mindig engedelmeskedett a lelke mélyén élő isteni elhiva- tásának. Reánkmaradt népművészeti, különösen népviseleti kincseink bizonyságai annak is, hogy magyar népünk a lelki szemeivel egyszer megpillantott erkölcsi értékeket ki is tudta fejezni és pedig mindig a maga eredeti, sajátos, a többi népekkel szemben páratlanul álló formáival. Ezért van az, hogy a magyar népi termékek legtöbbször a pazarlásig önzetlen és gazdag lelkiséget tükröznek és a kifejezési formákon át mindig a saját és környezetüknek átnemesíté- sét célozzák. Valóságos művészi alkotások! Természetesen ez a művészet a különböző időkben annyiban volt termékeny erő a nemzet életében, amennyire magyar lelkisége egyensúlyban tudott maradni és át tudta formálni az egyes korokban őt ért támadásokat. Az is természetes, hogy ez nagy mértékben függött attól, hogy milyenek voltak mennyiségileg és minőségileg az idegen hatások, de legfőképpen, hogy milyen állapotban találták a nemzet lelkét. Kétségtelen, hogy az utóbbi száz év alatt az egyre jobban elszaporodó tudományos felfedezések, a nyomukban mindjobban elterjedő gyáripar és gépkultúra gyökereiben támadták meg népünknek mindazt a lelki, gazdasági és közösségi berendezkedését, melyeknek keretei között az előttünk népművészet néven ismert összes alkotások létrejöttek. Ezek a támadások napjainkig olyan egyetemes jellegűek voltak, hogy nyomukban teljesen új világfelfogások, új társadalmi rendek, új vagyonelosztódá- sok, új népszokások keletkeztek. Egészen természetes, hogy népművészetünk s benne elsősorban népviseletünk se vonhatta ki magát hatásuk alól. Mik voltak ezek a hatások? 1. A termelés szakszerűbbé tétele és új anyagokra való kiterjesztése; 2. a feldolgozás meggyorsítása és 3. mindkettőnek aránylag olcsóbbá, kényelmesebbé és változatosabbá tétele. El kell ismernünk, hogy ezek önmagukban semmi veszedelmet nem jelenthettek, legalább is nem szabadott volna, hogy jelentsenek. Sőt, alkalmasak lehetnének a népművészetünk megújulására és a nemzet összes rétegei között való elterjedésére. Példák erre az északi országok, ahol éppen a gépek idejében, sőt nagy részben azok segítségével tudtak igazi nemzeti, népművészettől átitatott művelődési rétegek kialakulni. A tudományos felfedezések veszedelmesekké a nemzetgazdaságra és a népművészetre nézve akkor és ott váltak, amikor olyan külső, főkép eszmei tényezők járultak hozzájuk és használták fel kézenfekvő előnyüket álruhának, amelyek megrontották a befogadó nép lelkét, továbbá ahol kevés, vagy éppen semmi ellenállásra sem találtak. Sajnos, nálunk mind a két tényező közrejátszott. A tudományos felfedezések hatásai jóllehet Isten által az ember földi életének gazdagítására engedélyezett találmányok voltak, tniután hozzánk a francia forradalom vérgőzös, istentelen, nemzet és történelemellenes eszméivel együtt érkeztek, népművészetünket nemcsak, hogy nem gazdagították, hanem válságba sodorták. Természetesen ez csak a nemzet lelkének megrontása árán volt lehetséges. És hogy ez menynyire sikerült, mutatja a népünknél nagy mértékben tapasztalható, sokszor a tudatlanságon túlmenő kritikátlanság és hiszékenység mindennel szemben, ami újszerű és idegen, ugyanakkor bizalmatlan és szőrszál- hasogatóan akadékoskodó mindennel szemben, ami hozzá közelálló vagy éppen sajátja. Nyilvánvaló tájékozatlanságán kívül okvetlen része van ebben a gondolkozásban annak, hogy az új és idegen dolgok nem valódi, belső értékükkel nyerték meg bizalmát, hanem a réginek és a sajátnak lekicsinyítésével. Végül azért váltak veszedelmesekké nálunk a fenti eszmékkel párosult találmányok, mert úgyszólván semmi ellenállásra nem találtak. Maga a nemzeti lélek is üresen és készületlenül állott szembe a kor eszméivel. Azok annyira meg tudták szédíteni, hogy hova-tovább mind jobban kezdte szé- gyelni önmagát is velük szemben, hát még a ruháját! Nyilván ez csak úgy történhetett meg, hogy hiányzott és hiányzik, még ma is népünk leikéből az egyetlen megtartó és ellenálló erő, az Isten igéje. Egyedül az Isten igéje adja vissza bátorságunkat, emberi méltóságunkat, istenfiúságun- kat, melynek birtokában a világgal szemben nemhogy szégyelnünk kellene magunkat, hanem emelt fővel járhatunk és boldogan, hálával élvezhetjük népművészeti kincseinket, mint amelyekkel maga Isten ajándékozott meg. így látjuk meg, hogy népművészetünk válsága milyen szorosan összefügg nemzeti életünk többi válságával. Sőt azt is láthatjuk, hogy a nemzeti életünk válságai is csak részei a legnagyobb válságnak. Ezért van az, hogy sem a népművészet, sem a nemzet válságát nem lehet külön-külön, hanem csak az ember, az én és a te válságoddal együtt megoldani. A válságot pedig csak a Váltság oldja meg, az pedig a Krisztus golgotái keresztje. A kereszt tövében lebeg az Isten Szentlelke, mely újjá tud teremteni bennünket s általunk a magyar népművészetet is. Minden más mentése a népművészetnek meddő kísérletezés. Szép magyar népviselet.
