Harangszó, 1937

1937-06-27 / 26. szám

206.

HARANGSZÓ

193?. június 27.

Nincs borzasztóbb, mintha valakinek, aki aratással keresi a kenyerét, nem jut sehol aratás. Csaknem azt jelenti ez, hogy nincs, nem lesz kenyere. Aratás a kenyérbetakarítás drága alkalma. Egy esztendő verejtékes munkájának a koronája. Ennek a munkának felülről való megjutalmazása. Sok-sok reménység megvalósulása.

Az arató ember megjutalmazott ember. Nem érzik ezt azok, akiknek rossz a termésük, de azok sem, akik azt tartják, én dolgoztam érte. Tényleg, az ember dolgozik, de amit learat, az mégis jutalom. Nem az embertől függ, hogy megkapja-e, vagy sem. Reménykedhet, fáradhat az utolsó pillanatig, lehet, hogy egy jégverés tönkreteszi, amit eredményként vár. Ezért kell munkáját imádkozva végezni! Figyeld meg a hivő földművest! Mikor aratáshoz kezd, az első kaszavágás előtt végignéz az érett gabonatáblán, leveszi kalapját, ösz- szeteszi két kezét és felfohászkodik, imádkozik. Talán soha olyan szívből és őszintén nem fohászkodik, mint ilyenkor. Ez a pillanat a a lelke őszinte megnyilatkozása. Most mindennél jobban érzi, hogy — bármennyit dolgozott is — mindent ajándékként kap ... Istentől.

Aratáskor emberek dolgoznak, mégis Isten kezének munkáját láthatja az ember legjobban. Emberek munkáján túl és felül Isten dolgozott. Isten tette lehetővé, hogy az ember dolgozhasson. Erőt, egészséget, munkalehetőséget, esőt, napsugarat adott. Mi lenne, ha Isten nem dolgozott volna, hogy az embernek legyen kenyere!? Ha ringó kalásztengeren siklik át tekinteted, ha aratókat látsz, vagy magad is azok sorában állsz, gondolj minderre s teljék meg a szived Isten iránti hálával és alázatossággal!

Hajnali naptámadatkor fehérlő gabonatáblák szélén emberek állnak, aratásba fognak. Suhan a kasza, hajladoznak az érett gabonafejek, rendre dőlnek a sorok, dolgos kezek markot szednek, kévéket kötnek s mire alábukik a nap, keresztek soraiban gyönyörködnek az emberek. Hazafelé indulóban halk imádság szárnyal az ég felé, azután aratási nóta csendül marokszedő lányok, kévekötő legények ajkáról s ebben bennesír, ujjong a magyar lélek földszeretete, a ke- nyérbirás öröme s a megsegíttetés boldogsága.

Nem felejt el semmit ez a nótáz- va arató magyar? Gondol-e arra, hogy nemcsak ő vetett, hanem vet az Isten is? Nemcsak ő dolgozott, hanem dolgozik az Isten is. Nemcsak ő akar aratni, hanem aratni akar az Isten is. Nemcsak itt van aratás, hanem lesz ott fenn is. Nem felejtette-e el, hogy az egész világ Istennek az Igével bevetendő drága mezősége, minden lélek Istennek aratásra váró földje, tehát az ő lelke is. Nem felejti-e el, hogy van az aratásnak egy lelkiismeret- rázó kérdése: Isten mindent megtesz, hogy az ember arathasson, megtesz-e az ember mindent, hogy egyszer majd az Isten arathasson és a lélekgabonáknak mennyei csűrbe takarítása közben átélhessen valamit vetők és aratók együttes örvendezéséből!? Arató magyar nép, a földi aratáskor ne felejtkezz el az Isten aratásáról!

Lukács István.

Isten aratása.

Itt az aratás. Megpendül a kasza országszerte és suhintása nyomán lábhoz dől a magyar föld termése, amit az Isten adott, a mindennapi kenyér. Halálosan komoly dolog az aratás, mert nagy dolog a kenyér. Kenyér nélkül nincsen emberi élet. De az emberi élet nem a kenyérért van, mert az élet több mint az eledel. Isten tudja azt, hogy szükségünk van a kenyérre, — és ezért van aratás. Maga Isten

Oh, te Jóska!

Elbeszélés. Irta: Csite Károly. 4

IV.

Meghiúsult tehénvélel.

— Édesanyám! Még ne keljünk föl!

— Tán korán lesz még, fiam?

— Tudja Isten, aligha lesz korán, mert már a kakasok régóta kukorékolnak.

— Elkezdik azok már éjfélben a nótájukat.

— De hisz' rég lehetett éjfél. Jó ideje forgolódom, egyik oldalamról a másikra. Tudja mit, édesanyám? Fölkelek, meggyújtom a mécsest, mert hát nem szeretném, ha későn érkeznénk a vásárra.

— De ha a mécses világánál sem tudod meg, mennyi idő van, mert nincs óránk.

—■ Majd megmutatja a csillagok állása, ha ugyanis tiszta idő van... Hová tette édesanyám a gyufát?

— Az ablak sarkába, fiam.

— Ott nincs.

— Akkor bizonyosan a kályha vállára.

— Itt sincs.

— Akkor... akkor, nem is tudom. Vagy igaz, Katinál volt az estén utoljára a gyufás tasak ... Hallod, Kati, alszol?!

Kati, az árendás lakótárs, nem felelt.

— Hallod, Kati?! Hová tetted a gyufás tasakot este? — hajolt át Bencéné a szomszédja ágyához s megrántotta á dunyhája sarkát.

Kati erre sem ébredt fel.

— Jaj, mire léptem! Valami van a szobában! — kiáltott fel Jóska ijedten.

— Uram Isten, csak nem valami állat?! — adott Kati most életjelt magáról, rémült sikoltással.

— Majd mindjárt megtudom, hogy mi, csak mondja meg, hová tette a gyufánkat?

— A gyufát? Nem is tudom, édes gyermekem. Tán nem is volt nálam. Hanem . . . jaj, de félek! Te, Jóska, nem ugrik az ágyamra az a valami?

— De bizony mindjárt ráugrik, ha nem adja elő a gyufát s nem tudok mécsest gyújtani.

— Ne rémítgess, Jóska, mert szörnyethalok! Alighanem a ládám belső sarka mellé esett le az este. Nézd meg, Jóska.

— Látom, jól eldugta, pedig csak három szál gyufa van benne. — No, aztán meg ezek se akarnak meggyulladni! Kettőnek már vége. Csak a boltost gazdagították vele. No, hála Istennek, a harmadik tüzet fogott.

— Nézd meg, vizsgáld meg, Jóska öcsém, mire léptél rá?

— Csak a kend csizmájára, mint látom. Aludjék tovább nyugodtan. Én meg körülnézek odakint, mennyi időt mutat a szegény emberek éjjeli órája?

Kati néni bosszújában olyan nagy debbenést csinált dunyhájával, hogy eloltotta vele a pislogó, kis mécsest, mikor Jóska kitette lábát a szobából.

— Fölkelhet, édesanyám, mert már elmúlt öt óra, — jött vissza Jóska nagy hangon. — Ej, ej, a lámpa meg elaludt, pedig egy szál gyufa sincs a háznál... De sebaj. Készüljön csak édesanyám, hogy korán útnak indulhassunk... Tudja, édesanyám, ha a jó Isten engedi, két tehenet veszünk. Úgy ám, kettőt. Éppen azért szeretném, hogy korán a vásárba lehessünk. A legszebb jószágokat válogatjuk ki.-— Hej, fiam, a legszebb marhákat nem a mi számunkra vezetik vásárra. Száz pengőért még egy szép állatot sem adnak, nem kettőt.

— De alkuszunk ám!

— Hiába.

— Hátha sikerül. Én bízom benne, hogy ráakadunk. Nincs igazam, Kati néni?

— Kutyát kapsz annyi pénzért kettőt, nem tehenet. S