Harangszó, 1937

1937-06-13 / 24. szám

190.

HARANGSZÓ

1937. jiím'us í3.

képviselője annak a hatalomnak, amelyet hirdet. Isten országának erői és hatalmasságai vagy közvetlenül vele vannak, vagy nyomon követik öt. Ezért mondja Pál apostol, hogy Krisztus evan- gélioma „Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére.“ (Róm. 1, 16.)

Fordította: Garam Zoltán.

A Sinn és észt lelkészek kőrútjának második Sele

is nagy áldással zajlott le. Lehetetlen beszámolót írni minden napról. Amint Rahamägi észt püspök mondotta: az egész körút szakadatlan ünnep volt. Csoda, hogy igy bírták a körutat a vendégek. Minden nap más helyen lenni, új emberekkel kötni ismerettséget, új látnivalókkal megtelitődni, késő éjszakáig vacsorázni, korán hajnalban már vonatra sietni..., ez nem könnyű dolog.

Nyíregyházáról a tanyai szeuratot emegetik legtöbbet a vendégek. Azt mondják, hogy olyan volt, mintha csak Finnországban lettek volna.

Debrecenben a pusztával nem tudtak betelni. Az egyik finn úgy elbámult, hogy még le is maradt a társaságtól s csak késő éjjel tudott utánuk utazni.

Szegeden az iskola igazgató-tanítójának kis leánya vitte el a babért. Az állomási fogadtatásnál felállították egy székre s onnan mondotta oly kedves mosolygással s oly hibátlan kiejtéssel a finn nyelvű köszöntőt, hogy minden finnnek könny szökött a szemébe. Le is fényképezte őt minden fényképező gép.

Pécsről a katakombát emlegetik legtöbbet. Azt mondják erről a városról, hogy szent földön épült.

Keszthelyen a hévízi fürdést élvezték

legjobban s szent irigységgel nézték végig Kapernaumot azzal az elhatározással, hogy ők is fognak otthon ilyen lelkészüdülőt építeni.

Sopronból az ifjúság díszelvonulása maradt meg legjobban az emlékezetükben. Ahogyan dobbant magyar fiuk léptei alatt döngve a föld, úgy érezték, hogy a magyar jövendő masírozik fel- tartózhatatlanul előre.

Győrött minden vendég-család egy magyar újtestámentumot kapott ajándékba, melyre szorgos leánykezek hímeztek magyaros takarót. Egy kis árva- lányhajas, buzavirágos csomagba volt becsomagolva oly ízlésesen, hogy egyik sem akarta felbontani.

Bőnyött meghatódva állottak meg egy kis gyülekezet egyházépítő buzgó- ságának láttán.

Az utolsó állomás Bábolna volt. Ide lekisérte a vendégeket Dr. Raffay Sándor püspök, lelkészegyesüieti elnök, D. Kapi Béla püspök, Kemény Lajos esperes, lelkészegyesületi alelnök. Bőnyről két ötösfogat vitte a négy püspököt Bábolnára, ahol a ménes lovas zenekara fogadta a vendégsereget. A vallásos estély a kastélyparkban volt, amelynek végén Raffay Sándor püspök a lelkészejjyesü- let, D. Kapi Béla az egyetemes egyház nevében búcsúzott el a vendégektől. A vendégek nevében a két püspök köszönte meg a vendéglátást. Meleg ünneplésben részesítették vitéz Pettko Szandtner Tibor ménesparancsnokot is.

Junius 7-én Hegyeshalomnál hagyták el a finn és észt lelkészek a határt. A határállomásra kijött a hegyeshalmi és a magyaróvári gyülekezet, Csatáry Elek egyhm. felügyelő vezetésével. Magyarruhás leányok és fiuk zászlólobogtatása s csendben alápergő könnyek között indult meg a vonat a zászlódíszbe öltözött pályaudvarról messze észak felé.

ll'J . IIÉI ■ll l.l'l Ilii ~ I

Fujdogáló szél csapta felém a Szózat akkordjait. A finnek énekelték.

Hazamentek, mégis sírtak. A finn püspök azt mondotta: „Itt hagytuk a szívünket.“ Az észt püspök így folytatta: „elvisszük a ti szíveteket.“

Az Úrtól lett ez s csodálatos a rjii szemeink előtt.

Morzsák a finn-ugor lelkészgyülés asztaláról.

Még az ördögök is hiszik, hogy van Isten. Sem angyal, sem ördög nem tud lealacsonyodni olyan mélyre, hogy Isten létezését tagadja, egyedül az ember.

*

Ha nem tudsz mást imádkozni, mondd ezt: „Isten, ha vagy, mentsd meg a lelkemet, ha van!“ Ez is már egy kereső lélek imádsága.

*

Ahol örök napfény van, ott csak sivatag van.

A keresztyénség kezdete óta egy nemzetet sem pusztíthattak még el külső erőszakkal. Csak belülről rothadhattak meg.

*

A finn-ugor rokonság gondolatát az édesanyák mentették meg. Ha ők nem őrizték volna meg és nem adták volna tovább az anyanyelvet, ma senki sem .tudná azt, hogy rokonok vagyunk.

*

Az üres szív sokszor beszél, a teli pedig sókszór hallgat.

*

Istennek az egyik legnagyobb csodája, hogy minden nép a saját nyelvén hallja meg Isten üzenetét.

*

Oh, te Jóska!

Elbeszélés. Irta: Csite Károly. 2

— Köszönöm, édes leányom, de jobb lesz a forralt bor, rántottára. Az szokott nekem használni... Jaj, jaj! de tán most azt sem tudom lecsusztatni a torkomon. Add ide a bekecsem zsebéből a pipámat. Az a legjobb orvosságom.

A nagy beteg oly bodor füstöket eregetett az ágyból, mint holmi kisebbfajta kémény. Szidi menyecske sietett ki a konyhába rántottát sütni s Miska gyereket elküldte a kocsmába borért.

Az egy pipa dohány elvégezte már rendeltetését, füstté vált s Mihály várta türelmetlenül a rántottát és a forralt bor csusztatót, de csak nem akart senki előkerülni. Még Jancsi, a vője sem jött be hozzá kis beszélgetésre.

Később szekérzörgést hallott az udvar felől, mire a kis Miska éktelen sivalkodása, sírása hangzott be. Nagy sokára besompolygott a gyermek hüpögve.

— Mi baj, fiacskám? Mid fáj?

— Isapám nem engedett felülni öregapám szekerére.

—■ Miért ülnél fel fiam a szekérre? Hideg van kint. Ölj inkább ide mellém az ágyszélére.

— De azt nem húzzák az ökrök, az öreg papa ökrei. *

— Mi a kutya kurta farka! Édesapád befogta az ökreimet?!

— Be ám s elhajtatott velük öregnyanyájékhoz Kis- kendre.

Tyű, a kutya dolgát! Mit csináljak én most?! — ugrott le Mihály az ágyról. Ijedtében kiesett a pipa a szájából és kettétört a padlón.

— Jujujuj! megveszek most pipa nélkül!

Meglátta a kupás cserépkályha vállán Jancsi vője hasonló pipáját Nyomban kicserélte a töröttel.

— Ne Jankó vöm, ha már ilyen csúfságot tettél velem!

Sietett az öltözéssel s mire jött Szidi a párolgó rántottás tállal és forralt borral, teljesen útrakészen állt az ajtóban.

— Nini! Meggyógyult édesapám?

— Meg! nagyon is! Mit csinált az urad az ökreimmel?

— Nem is tudom, édesapám!... Mintha... alighanem elhajtotta volna az ökröket, mert nálunk nincs helye az istállóban.

— Nincs ám, mert attól félt, hogy megeszik az ökrök pár marék szénáját. Azért hajtotta el az ökreimet tudtom nélkül.

— Oh nem, édes jó apám! Jancsi nem olyan ember... Tessék, itt a tojás és a bor! Falatozzék és igyék!

— Nem kell, mert még azt is sajnálná, fölpanaszolná.

— Ne mondjon, ne gondoljon olyant, édesapám. Nem olyan az én uram. No, üljön ide az asztalhoz.

— No, hát no, megkóstolom, no — ült le végre Mihály a fiókos asztal mellé s falatozott jó étvággyal, kinálgatta a még mindig sirdogáló unokáját.

— No, hát no, Isten veled, fiam. Majd gyere el hozzánk búcsúra, veszek neked szép bucsufialovat...

Az utcaajtóban találkozott össze Bence Jóskával. Két boglányi szénahegy nyomta a legény meggörnyedt hátát.

— Jó estét, biró uram! Hál* Istennek, kaptam egy kis szénát. Jó evangélikus emberek laknak itt. Ugy-e megengedi, hogy a szekérre tegyem?

— Meg öcsém, meg. De egy kicsit futnod kell a szekér után, mert Jancsi, vöm félórával ezelőtt elinalt Kend felé az ökreimmel.

— Ne mondja, biró ur, Mihály bátyám! — hüledezett Jóska. — Már most hogyan viszem haza ezt a, sok szénát?

— Hát biz‘, nincs más hátra, mint hogy hozod hazáig igy puttunt a hátadon. De annyit mondok, kerüljünk el a kertalján túl, ne menjünk a falun keresztül. Attól tartok, kinevetnek a kalidai népek. Utánam kiabálnak: „Ni. a kiskendi biró! Négy ökrös szekéren jött s gyalog kutyagol haza.“