Harangszó, 1936

1936-02-02 / 6. szám

i§36. február 2. 6. szám. évfolyatti. I.. .... A lapította: KAPI BÉLA “ m 1910-ben. Laptulajdonú«: Ounintúli Luther-8r0v»tség. Megjalenik mindin vasárnap. Ingysn mai léklat tanév alatt kéthetinként a KI8 HARANÜSZÓ. 1935-bon beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám. PoBtacsekkazamla : 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Istent féljük és szeressük : felebarátunk feleségét, cselédségéit vagy barmát el ne idegenitsük, erőszakkal el ne vonjuk,' vagy hűtlenségre ne csábítsuk, hanem inkább azon legyünk, hogy azok nála megmaradjanak és kötelességüket teljesítsék. (A tizedik parancsolat lutheri magyarázata a kiskátéból). A Harangozó nerkeaztö-kiadóhivatala: GYŐR II , Petöfi-ftór 2. Kló fizet éai ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel KWa-oo kedvezmény. Amerikába egész évre S dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Lehetetlenség. Jeremiás 32, 27: „íme én az Ur, Istene vagyok minden testnek, vájjon van-e valami lehetetlen nékem ?* A z emberi nem szótárában van egy szó, melynek hallatára meg­állnak, megbénulnak a kezek. Leg­szebb terveiről, reményeiről lemond a szív. Ez a szó lehetetlenség! Hányszor szoktuk az ajkunkra ven­ni mi is, amikor látjuk gyülekeze­tünk sok tennivalóját, szükségét, hiányát. És valahányszor az aj­kunkra vesszük, ott mindig meg­akad az élet. Lehetetlenség az a ke­mény szikla, amelynek tövében összezúzva hevernek ifjú álmok, férfi akarások és ott van eltemetve sok életcél örökre. És mert ezt a szót ismerjük, ezért szegény, nyo­morult halandó ember a nevünk. Is­ten előtt nem állhatunk meg, csak megsemmisiilten mélységes meg­alázkodással. Ő róla azt mondja az ő igéje, hogy számára nincs semmi lehetetlen. Nem volt lehetetlen neki ezt a csodálatos világot semmiből meg­teremteni. Fenntartani, formálni úgy, ahogy az Ő céljának legjob­ban megfelelt. Néki nem volt lehe­tetlen az emberiség legnagyobb bűntényét, Jézus keresztre feszíté­sét az üdvösség és megváltás for­rásává tenni. „Ő Istene minden testnek, Előtte nincs semmi lehetet­len.“ Ebben egy nagy biztatás rej­lik. És pedig, hogy Vele Istennel előttünk is leomlanak a lehetetlen­ség félelmes sziklafalai. Feltárulnak az életlehetőségeknek lezárt érc­kapui. Mi keresztyének Isten munkatár­sai vagyunk. Addig, amíg élőközös­ségben állunk Ővele, az életlehető­ség csodálatos forrásával, felada­tunkat sikerrel tudjuk végezni. Számunkra is semmi sem lehetetlen. Mégis milyen könnyelműen szok­tuk mondogatni: ez lehetetlen! Igen, mert a sátán leghatásosabb fegyvere ez a mi megbénításunkra, hogy rajtunk keresztül ne végez­hesse Isten a maga teremtő mun­káját, hogy országának terjedése minél jobban megakadjon. És mi­előtt Istent kérdeznénk meg, bele­kapcsolódnánk gyönge erőnkkel, le­eresztjük karjainkat tehetetlenül, ajkunk lemondóan mondja: Lehe­tetlenség! A sátán örökösen féltékenyke- dik, irigykedik Isten ügyére. Vala­hányszor kimondjuk ezt a szót, le­hetetlenség, Isten ügyével könnyel- müsködünk, az Ö ügyére irigyke­dünk. Ez a könnyelműen kimondott szó, lehetetlenség, félelmes nagy te­metőkkel borította már be ezt a föl­det. Eltemette családok fennmara­dását, de eltemette egész gyüleke­zetek felvirágzását. Ez alatt a szó alatt, mint nehéz sírdomb alatt templomok, iskolák, szórvány-ima­Valahányszor eldördül egy-egy öngyilkos revolvere, valahányszor megcsobban egy-egy életunt ugrá­sától a víztükör, mindannyiszor ösz- szeroppant egy-egy ember teher­bírása. Nem bírom tovább! De nemcsak az öngyilkosok pa­naszkodnak így! Egyszer-másszor mindegyikünk ajkán megjelenik ez a keserves három szó: Nem birom tovább. Több féle oka lehet. Talán kényelmesek vagyunk. Vala­mikor kiszíneztük magunknak kép­zeletünk ecsetjével az életet. Azt hittük, mindig virágok közt fog ka­nyarogni az utunk s az ég szünte­lenül ragyogni fog fölöttünk. Mikor aztán jöttek a sziklás meredélyek, napsugártalan küzködések, akkor felzokogott bennünk a csalódás két­ségbeesése. Tanuld meg, hogy az házak feküsznek eltemetve, ame­lyeknek fel kellett volna épülniük és fel is épültek volna, ha a sátán meg nem bénít minden erőt, lelke­sedést e kísértéssel: ez lehetetlen­ség! Mi lett volna a keresztyén- ségből? Mi a reformációból? Ha az apostolok a tehetetlenség érzésé­nek adnak helyet a szivükben ak­kor, amikor egy világ minden ere­jével ellenük tört? Ha Luther a pá­pai koronától megretten? Wormsi útja előtt hallgat barátaira? Előbb Istent kérdezzük meg mi­előtt kimondanánk ezt a szót: lehe­tetlenség. Ezzel a szóval Isten or­szágában sírokat ásunk, megvalósí­tandó szent célokat, feladatokat te­metünk el. Ez az élet a nyugtalan­kodó Genezáret tava, hol kétségek­től, félelemből elvakultan kiálto­zunk, de kétségeken, lehetetlensé­geken, ezer akadályon túl zeng az Ür szava: „mit féltek oh kicsiny hitüek!“ Hulvey István. élet nem játék, hanem küzdelem, nem lepkeüző szórakozás, hanem terhek izomropogtató cipelése. Talán valóban nehéz az életünk. Bizonyos, hogy kevés nemzedéknek kellett annyit szenvedni, mint ne­künk. Szivfájdító egyik-másik test­vérünk helyzete. És mégsem szabad elcsüggedni. A jó Isten olyannak te­remtett, hogy ha kell, sok mindent el tudunk hordozni. Aki a háború­ban katona volt, emlékezzék rá, meny­nyi mindent kikellett ott bírni. Legtöbbször az a baj, hogy egye­dül cipeljük a terheinket. Nem csoda, ha egy-kettőre erőkészletünk végéhez érkezünk. Az ember önmagában hi­hetetlenül nyomorult. Egy kis nyo­másra összeroppan. Hát mért nem tanulunk attól a Pál apostoltól, aki mindnyájunknál több terhet liordo­Nem bírom tovább!

Next

/
Thumbnails
Contents