Harangszó, 1936
1936-02-02 / 6. szám
42. HAftANG$2ó 1936 február 2. zott s mégis azt tudta mondani: „Mindenre van erőm, a Krisztusban, aki engem megerősít“. Nem birod tovább? Tanuld meg, hogy sok mindent elbír az ember, ha akar. És mindent elbír az ember, ha Krisztussal hordja a terhet. Alsóság. Pár soros híradásban közölte már a Harangszó, hogy az alsósági gyülekezet 72 éve épült templomát 4000 P költséggel rendbehozatta és azt ádvent 3. vasárnapján az egyházmegye esperese ünnepi istentisztelet keretében felavatta. Ez a rövid hír keveset árul el abból az áldozatos munkából, amely a gyülekezetben folyt több hónapon át; pedig a templom megújításának története méltó arra, hogy a Harangszó nagyszámú olvasói is részletesebben megismerkedjenek vele. Lássuk tehát, miként is újult meg az alsósági evangélikus templom? A nemrégiben még Celldömölk leányegyházaként szereplő és most önállósuló alsósági gyülekezet nem éppen nagy, de szép templomán erősen meglátszott már a 72 esztendő nyoma. A y legsürgősebb javítást a különösen rossz állapotban levő toronysüveg igényelte, amelynek megújítására a gyülekezet közgyűlése már korábban 70Ö P-t vetett ki. A munka elkezdése előtt elhatározta a közgyűlés, hogy nemcsak a tornyot, hanem a templom egész külsejét rendbehozatja s a szükséges összeg fedezésére önkéntes adakozásra hívja fel a híveket. A megindított gyűjtésnek olyan szép eredménye lett, hogy Isten segedelmében bízva most már a templom belsejének a megújítását is tervbe lehetett venni. Az őszi hónapokban serényen folyt a munka a templomon kívül és belül. A vezetők fáradozását, a gyülekezet tagjainak áldozatkészségét, az anya- és filiabeli Nőegyletek, Leány- és Ifjúsági Egyesületek buzgoíkodását, a templomon dolgozók munkáját a jó Isten megáldotta: karácsony havának közepére kívül-belül egészen újjálett az imádság háza. A 72 éves alsósági templomnak immár új a toronysüvegje, tornyán a kereszt, új köntösbe öltöztek a falak, új a bejárat, újrafestett az oltár, a padok, megnagyobbított a karzat és teljesen újak az összes ablakai. A színes üvegből készült, bibliai tárgyú mozaik-képekkel díszített szép ablakok közül külön is megemlítjük a szószék mögötti kerek ablakot, amelyen művészi kidolgozásban Luther városának, Wittenberg- nek egyetemi anyakönyvében található Luther- rózsa hű mása köti le a templomba lépőknek figyelmét. Somogyi Ferenc és felesége adomá- nyaképen a megújult templomba díszes villanycsillár is került. Több hónapi „templom-nélküliség“ után ádvent 3. vasárnapján hívták újra templomba a híveket a megújított templom harangjai. Az alsósági evangélikus templom immár az Ür hajlékához méltóan szépen megújítva várja a buzgó híveket Isten örök igéjének meghallgatására és nagy kegyelmének magasztalására. A megújult templom és megújításának e vázlaA megújított alsósági templom belseje. A. csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 2 Őrültnek hiszik és lefogják. Védekezik. Hihetetlen erővel csapkod maga körül, akár az őrült. A csonttá aszott asszonyban minden életszikla egyetlen vággyá lobbant s ez rémítően világit elő mélyen ülő szeméből. — A fiamat akarom, hagyjatok, a fiamat akarom!... — Ordítja a kétségbeesés hangján. Az erő megtorpan az őrjöngő gyengeség előtt. A vasmarok tehetetlen s alig bír a törékeny asszonnyal. Végül mégis bilincsbe verik. Ezalatt beért az őr is a folyosóra s dühében ráakarja magát vetni. Ütésre lendíti puskáját, de a gyilkos zuhanást megállítja egy hang, mely a folyosó végéről kiált. A nevelőintézet katonai felügyelője volt. Szép szál ember. Arca nyugodt, csak az eléje táruló kép vonaglik rajt fájdalmasan végig. Megdöbben, mikor meglátja ezt a szánalmasan hápogó asszonyt s mögötte vérben forgó szemmel a vadat, mely dühöng, hogy nem verhette szét ennek a hitvány asszonyféregnek koponyáját. — Mi történt itt? — szól keményen. Az asszony biztatást, az őr pedig ökölcsapást érzett ki a felügyelő hangjából. — Engedély nélkül rohant be a kapun s nem állt meg kiáltásomra. — Lihegi dühében az őr. Megremegett kezében a puska is. — A fiamat felügyelő elvtárs, a fiamat akarom látni... — Nyöszörgi kétségbeesetten az asszony, miközben kezét tördeli. Csak úgy ropognak száraz ujjai. — Vegyétek le kezéről a láncot s te meg menj vissza őrhelyedre, de tudd máskor, hogy nekünk is emberekkel van dolgunk! — szólt a felügyelő parancsa. A katona gyanakvó tekintetet vet a felügyelő elvfársra. Most hallja először, hogy embermódra kell bánni a szovjetlakókkal. Morog, de csak magának s magába fojtott indulattal elillan. Az asszony, amint megszabadult láncaitól, térdre dobja magát s átkarolja a felügyelő lábát. Csókolja, ahol éri, de szólni nem tud. Felnéz megmentőjére s könyörgő pillantással tapad arcához, mintha lelke üdvösségét várná tőle. A felügyelő elfordul. Szégyeli, hogy aszony térdel előtte. Lenyúl a hóna alá és felemeli. Szobájába vezeti. A folyosóra csödült személyzet megütközve nézi a szokatlan jelenséget. A nagy kommunista, a cseka tagja gondjaiba veszi ezt a lázadó asszonyt s rendre utasítja a hű elvtársat. Botrány... Érthetetlenül bámulnak egymásra. A szobában ezalatt nagy szócsata folyik a nő s a felügyelő között. — Neked nincs fiad, asszony, Mihály az államé. — Az enyém, én szültem, én szenvedtem érte... — Az államnak jogában áll a gyermeket úgy nevelni, hogy az használjon neki. — Az első az egyén s ennek jogát nem sikkaszthatja el semmi, még az állam sem. — Az államé ez a jog, te asszony, az állam őrködik az egyén felett!... — Ez kötelessége az államnak s nem joga, de csak addig, míg az egyén megbízást ad neki, csak rajtam keresztül érezhet az állam, csak rajtam keresztül van jogosultsága az élethez! Szikrázó tűzzel beszél az asszony. Látja, megértő ember ül vele szemben s ez sarkalja. — Csak azt akarhatja az állam, mit az egyén, különben bitorlójává lesz az életnek s méltó, hogy pusztuljon. — Az állam segítő kezet akar nyújtani az egyénnek a gondok hordozásában — próbálkozik enyhébben a felügyelő — s ezért vállalja a gyermeknevelés gondját.
