Harangszó, 1936
1936-03-01 / 10. szám
74. HARANGSZÓ 1936 március 1. Sokszor egészen közvetlen, szemmel látható kapcsolat van a bűn és szenvedés között. Hányszor érvényesül döbbenetes valósággal az Ur szava: „Megbüntetem az atyák vétkét a fiákban ...“ Hány nyomorék, roncsolt testü-lelkü szerencsétlen ember jár ezen a földön, aki ősei bűnéért hordozza büntetésképpen a keresztet. Ezért olyan szörnyű felelősség a bűnözés. Még az unokám is nyögni fog az én vétkem átka alatt. Az is mindennapi tapasztalat, hogy a saját bűnömért bűnhődöm. Minden bűn önmagában hordja a bűnhődés csiráját. Istennek nem is kell a bűnömért külön megbüntetni: maga a bűnöm büntet meg engem természetes következményként. A bűn és a szenvedés szoros viszonyban vannak egymással. Néha igy: a más bűne és az én szenvedésem. Még gyakrabban így: az én bűnöm és a más szenvedése. Leggyakrabban így : az én bűnöm és az én szenvedésem. Böjt van. Hív a kereszt bűnbocsátó kegyelemre. Hogy ne váljék a vétked büntetéssé sem a magad, sem a mások életében ! O ml a déle felett Is tud nőni virág, tört ágon is tud énekelni a madár. - Keresztek alatt is lehet az Istent dicsérni. A mi böftünK. A mi böjtünk nem puszta szokás. Nem azért tartunk böjtöt, mert az őseink is igy tették, hanem mert érezzük, hogy nékünk is nagyon szükségünk van rá. A dicsőséges „Ö“ és az összetörött „én“. A mi böjtünk nem puszta külsőség. Nem úgy tartunk böjtöt, hogy bizonyos ételektől tartózkodunk — bár önfegyelmezésből ezt is megtesszük, — hanem úgy, hogy belső elmélyedéssel Isten kegyelme fürdőjében megtisztítjuk bűntől a lelkünket. A mi böjtünk nem csupán egy Idödarab. Nem hamvazó szerdától nagypéntekig tart. A mi életünk mindig Isten színe előtt folyik s nekünk minden napunk — megtérés. Ebben az értelemben böjt az egész életünk. A mi böjtünk nem érdemszerzés. fól tudjuk, hogy mi semmire sem vagyunk érdemesek. Csak kárhozatra. Erőnk legjavának megfeszítésével sem tudunk egyebet kiérdemelni. A mi böjtünk alázatos elfogadása annak, amit Isten kegyelemből készített a Golgotán. A dicsőséges „Ö“, ott fenn a keresztfán s az összetörött „én“ ott lenn a kereszt tövében: ez a mi böjtünk. Asszíriái keresztyének tragédiája. Mar-Johannes Tamás lelkész Me- sopotámiából való, ahol az emberiség bölcsője ringott. Az az a föld, melyről a biblia első lapjai is beszélnek, hol a műveltség legrégibb nyomait látjuk. Történelmi szempontból is érdekes, mert itt élt. Ábrahám Ur, Hárán Medu városokban, ahonnan elindult egykor Palesztinába. Mesopo- támia az első tartományok közé tartozik, hol felvették a keresztyénséget s ahol mai napig mindig martírvér védelmezte azt. Ezekről a szenvedésekről beszél a mi vendégünk, de A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 6 Az elvtársak szájtátva figyelnek. Ünnepies hangulatba olvad az elöbbeni lárma s makogó vádaskodás. Az áhítat csendje fülel a szovjet teremben. — Van-e szebb az életben, mint az imádkozó gyermek?... Nincs!... Van-e felemelőbb, mint az anya keblére búvó kis leány?... Nincs!... Van-e boldogítóbb, mint az édesatya kezébe kapaszkodó kis fiú?... Nincs!... S ezeket a képeket mi mind... mind összetörjük. Lelketlenségü... Nem a hideg ész, a szív melege vezeti megnyugváshoz az életet. Az ész csak kontár, mely a szív nélkül mindent széjjel bont. Csupán a szeretet tehet boldoggá... semmi más... A szeretet épít, minden más álnok és hazúg. Miért háborog a lelkem, mikor megtagadott, elhagyott két gyermekemre gondolok?... Hiába ordítja belém a szovjet istentelen észelveit, szívem vérzik... Hazúg rendszerünknek minden áldása sem képes egyetlen nyugodt percet adni, de gyermekeim egyetlen csókja boldoggá tenne. Ha láttátok volna ma este Rujeff feleségét, amint térdenáLlva gyermekéért köri yörgött, hogy magával vihesse, hogy megtaníthassa imádkozni... ha láttátok volna, hogy rohant vele kis fia s kapaszkodott rongyaiba... mily örömmel hagyta ott a bőséget, hogy piszkos odúban éhezzen... akkor... akkor... — S kiadta a fiút!... — Hangzik az általános csodálkozás. — Ezt is megértem — vág közbe az elnök —, van szíve. Ez is nemzeti nyavalyája a magyarnak. Ettől is meg kell szabadulnia, Óvári! De a prédikációból most már elég. Gondoskodjék róla, hogy a fiú holnap visszatérjen az intézetbe. S tartózkodjék ilyen meggondolatlan eljárásoktól. Nekünk elveink vannak s ezeknek megvalósításához a szívnek, az érzelemnek semmi köze. A rákot nem gyógyítják ráolvasással. A ráknak kés kell... Felölünk a hír járja be véresen a világot!... Rettegjen tölünk minden... Ez a mi levegőnk. Ebben élünk, máskülönben megfulladunk. Vissza felé már nincs út. Remélem, ezt Óvári elvtárs is tudomásul fogja venni!... Az elnök nagyot fúj és körülnéz. Homlokát törli és legyezi magát zsebkendőjével. Az asztal körül ámuló figyelem, csak Óvárin vesz erőt az unalom s mintha magának beszélne, mondja: — Most jön a régi jó terror!... — Igen. Szent cselekmény a terror. Gyűlöletes csak azért, mert nem ismerik horderejét a világmegváltás szempontjából. Olyan ez, mint a gyermeknek a verés. Fáj neki, de végeredményben hasznára van. Rettegésben kell tartanunk a világot. Feszíteni... feszíteni az idegzetét... míg nem szakad s jön... a felfordulás... Akkor érkeztünk az építés korszakához. Ide kíván elvezetni a terror. A jót erőszakkal helyezzük bele a társadalomba. Ez a terror erkölcsi tartalma... Az elvtárs itt megáll, lélekzetet vesz. Hátraszegzi fejét, bő ajkát szokásos helyzetébe lódítja s a csontkeret felett jár- tatja körül mélyen ülő szemét. Helyesléssel találkozik. Egyébre nem kiváncsi s folytatja: — Szépen halad a sejtek kiépítése. Ezek a titokban elhelyezett aknák, melyek fűtik az izgalmat. Másrészt melegágyak, melyekben burjánzik az eszme... nő... nő s lassan átfonja az egész világot. E téren pedig itt-ott ellenhatásokat is kell észlelnünk. Páris rendőrfőnöke, Lohe úr kezd kellemetlenkedni. Tevékeny fiatall ember s elszánta magát, hogy kipusztítja a sejteket Párisból. Ezt az urat el kell intézni. Ezt megbeszélni jöttünk össze ma este. — El kell intézni!... — Hangzik minden oldalról. — Nincs szükség ennek újabb megállapítására. A kérdés az, hogyan elintézni?... Erre várok feleletet!... Mindenki összébb húzza magát s asztal alatti sötétségbe néz. Óvári malmozik ujjaival s mosolyog. Az elnökelvtárs is mosolyog.
