Harangszó, 1936
1936-12-13 / 51. szám
193ÍS. december 13 HARANGSZÓ 409. Menjünk fel Béthelbe — csodálkozni. 2 Irta : Oyörffy Béla. Miközben vezetőnk mindezeket — a bétheli diakónusokat annyira jellemző szerénységgel és közvetlenséggel — elmondja, megérkezünk az egész telep egyik legérdekesebb házába, az úgynevezett „Morzsagyiijtő‘‘-be, amelynek kapuja felett az ismert ige áll: „Szedjétek össze a maradék darabokat, hogy semmi el ne vesszen azokból!" Ebben a házban gyűjti össze az intézet nemcsak a mellette elterülő több mint százezer lakosú Bielefeld városának, hanem úgyszólván az egész Németországnak elavult, Béthel- ben azonban még nagyon jól használható kiselejtezett holmirt. Ebben a házban és e ház körül épült műhelyekben mindenféle használt tárgyat újból használható ál'apotba hoznak és a különböző házakban felhasználnak. Ha pedig az intézet a tárgyakat maga felhasználni nem tudja, úgy kijavítás után a hatalmas elárusító házban újból értékesíti. Ebbej) a hatalmas, zálogházhoz vagy talán mégínkább régiségkereskedéshez hasonló épületben igazán csodálatos dolgokat találunk. Találkozunk itt a francia-porosz háborúban viselt tiszti uniformison kezdve a cilinder-kalapig, a bevertfejű játékbabától az elromlott ébresztő vagy fali óráig, a feleslegessé vált gyerekkocsitól a menyasszonyi kelengyéig minden elképzelhető és elképzelhetetlen ruha és bútordarabbal, szerszámmal és háztartási cikkel a világon. Amint az egyes csomagok — naponta nem egyszer több mint száz — megérkeznek, kezdődik a kicsomagolás és szétosztás. Nem hiába van e ház körül egy egész rakás kézműves műhely, mint cipész, szabó, asztalos, lakatos, kovács, könyvkötő, stb. Ezekben a műhelyekben lesz a régi egyenruhából műkedvelői előadások számára kikészíteti uniformis vagy pedig valamelyik ház számára postaküldönc-zubbony; a zsíros, foltos cilinderkalap újból megjelenhetik a temetések alkalmából bármelyik hivatalnok fején (Németországban ugyanis a temetéskor majdnem kötelező divat a cilinder-kalap, még a kocsis is cilinderben ül a bakon); a meglékelt agyú játékbabát az operáció után megtisztogatva új ruhába öltöztetik, a romlott órát kijavítják, a menyasszonyi kelengye újból kirakatba kerül és a gyerekkocsi a morzsagyüjtő ház közvetítésével más családban teljesítheti kötelességét. Ami pedig mindennél csodálatosabb az, hogy ebben a csodálatos házban és a körülötte épült műhelyekben minden munkát, az áruk kicsomagolásától kezdve azok kijavításáig — természetesen kellő felügyelet és irányítás mellett — mind maguk a betegek végzik még pedig nem a betegeknél megszokott fáradt és életúnt arccal, hanem jó kedéllyel és vidám lélekkel. Csodálatos a következő ház is, melynek neve Betlehem, magyarul: Kenyérháza. Ebben a házban van az egész intézmény malom és péküzeme. Évente 77 vágón lisztet, naponta kétezer darab kenyeret sütnek meg ebben a modern gépekkel felszerelt hatalmas épületben. —■ Csodálatos ezzel kapcsolatban az is, hogy Zrínyi prókálora. 8 Történeti színmű, négy felvonásban. Egykorú dalokkal. Irta: Payr Sándor. Zenei részét zongorára és énekhangra alkalmazta és saját szerzeményeivel is kibóvitette: Kapi Gy la. ERZSIRE: A bús gerlétől ne várjátok, hogy turbékoljon. Szomorú nap ez én nekem. LOZS1: Mi is kérjük, Erzsiké. A nehéz szívnek jó orvosság, ha dalba önti bánatát. ERZSIRE (Balassa verseit énekli egy pozsonyi kódexben megőrzött egykorú dallamra). Boldogtalan vagyok. Mert kínjaim nagyok, Béborult ifjúságom, A nagy árvaságot És a nehéz jármot Már megszokni nem tudom. Régi idom elmúlt Most másképpen fordult Szomorú az én sorsom. Immár sólymocskádat, h edves madárkádat, Kit karodon hordottál, Klárisokkal rakott, Sekáfiummul varrott Lábzsináron tartottál, — Bocsásd el békével Szegényt, hadd menjen $l, Reá ne haragudjál. LOZSI: Szép volt, gyönyörű volt. PÁL: Igaz érzés szólt belőled, Erzsikénk. ERZSIRE: Hát ha még apám bálványozott költőjét, Zrínyit ha'Ianátok. (Az íróasztalhoz fut s fiókjából kéziratokat vesz elő.) Apámra bízta kéziratait, e fiók rejtegeti a titkos kincseket. íme hallgassátok. (Szavalja.) Kém irom pennával, — Fekete téntával, De 8zabtyám él »vei, — Ellenség vérivel Az én örök híremet. Vagy ahol haláláról zengi oly bátor lélekkel, látnoki erővel: Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, Öröm, tisztesség is csak legyen utolsó, Akár farkas, akár emésszen meg az holló, Mindenütt feljül ég, a föld leszen alsó. LOZSI: Örömtől repesne a költő szive, ha ily lelkes nő szájából hallaná a szép igéket. PÁL: Apja lánya. Ez is halálba menne Zrínyiért. De ha így szereted a hazát, miért siratod Bezerédyt, miért nem kel! Aimpruszter? ERZSIRE: Szép, szép az a honszeretet, de talán egy 'eányszív és egész élet mégis nagy áldozat. Hiszen meghalni sokszor könnyebb, mint élni. FATIME: Már ismét benne van a szokott bús hangulatában. Fr7S'kénk, ne emészd magadat. ERZSIRE: Te fogoly vagy s hozzám képest mégis szabad. Engem ma elcsuknak, akárcsak a török nőt és mint rabmadár vasrostély mögül nézhetem a világot. PÁL: Ne. néném. ne siránkozz. Ne vedd el a jó kedvünket. Hadd Fatimét dalolni. ERZSIRE: Ifjak, gyerekek! Mit érdtek ti egy nö bánatát. Szegény anyám, míg élt, az meghallgatott, vigasztalt. Most szeles ifjak és egy idegen nő mellett gyenge vállamra szakadt a háztartás gondja, az élet terhe. Családanya vagyok, holott gyermek volnék. Nincs mellettem erős férfi. Bezerédyt csellel és erővel ragadták el tőlem. Akit rámtukmálnak, nem szívelem. Oh, apám! ... De van-e nekem apám? ő csak szálló vendég házunkban. Ha megjön, csak úti ruhát cserél, ő a báné, a nádoré, az országé, a vármegyéé. De nékem nincsen apám. CEgy karosszékbe hanyatlik.) Majd énekli egykorú szép dallamra (Fabó B. gyiijt. 77. 1.): Erdei zöld*llfi fák Mezei virágokká1 Bánkódjatok violák, Illatozó szagokkal Koszorúk és szép bokréták Árnyékos hús borostyánnal Hervadjatok hamarsággal PÁL: Erzsiké, ne vádold apánkat te is. Annyi az ellensége, legalább házában találjon hálás szívet. Menyegződ csak hazahozza. Megkésett szegény apánk. Főbenjáró dolga akadt. Én várom öt minden percben. Zsiga már az utcára is kiszaladt elébe. (Rünn zörej.) Hallod? Ugye mondom. Mintha a lépteit hallanám. (Folytatjuk.) A béthell „uorztoház". Mint sir a fehér hattyú, Meander vize partján, Mikor kes*>rgi sorsát Életének végéráján így zokog a bús gerUce Özvegységében asszú fán Szerelmes társa halálán.
