Harangszó, 1936
1936-11-15 / 47. szám
378. HARANGSZÓ 1936 november 15. A fenti adatok sok gondolatot válthatnak ki az olvasóban. Nem akarok bírálatot e tekintetben gyakorolni, hiszen, akinek van szeme, az úgyis lát. A nemes cél iránti kisebb-nagyobb jóindulat minden bizonnyal az összes kerületekben megvan; az adományok nagysága közötti különbség mégis nagyon feltűnő és részben abban leli magyarázatát, hogy az adományok gyűjtése sokhelyütt nincsen jól megszervezve, illetve sok nehézségbe ütközik. Szinte teljes tehetetlenség például Budapesten, ahonnan legtöbbet várhatunk, minden egyháztagot felkeresni, vagy pedig azt kívánni tőle, hogy ő jöjjön a gyülekezethez és ott adja le fillérjeit. Az offertó- riumkor, melyet nem tartok teljes egészében elegendőnek, csak a kipróbált jó templomlátogatók adakoznak, míg a templomkerülők nagy zöme (közte sok jómódú) teljesen kimarad. Egyszóval a fillérek beszedése nem elég célszerű. Hogy minden egyháztag kivegye részét az adakozásból, nagyon célszerűnek tartanám, ha az egyházközségekben az adófőkönyvben az egyházi adó mellett egy kis rovatban az a kis összeg nyerne bejegyzést, melyet az adózó Gusztáv Adolf Gyámintézet javára önként adni hajlandó. Aki például 10 pengő adót fizet, adjon ezen felül 40—60 fillért a jelzett célra. Tudom, hogy sokan duzzognának, de hát mikor fizet örömmel adót a magyar? Különben az a pár fillér nem is adó, — hanem adomány. Ily módon egy adófizető sem maradna ki az adakozásból és a négy egyházkerületből csaknem 10.000 pengővel több folyna be évenként a Gyámintézet javára, mint az elmúlt évben. A persely szerinti és egyéb módon eszközölt gyűjtések természetesen kell, hogy továbbra is megmaradjanak. Nagyon célszerűne* * és üdvösnek találnám azt is, ha a tanulóifjúságot bevonnák a gyűjtési munkába. Ha minden gyermek (ötvenezren vannak) havonként csak egy fillért hoz és ad át tanítójának, amit bizonnyal nagy örömmel megtesz, ez kitesz évenként 5000 pengőt! Milyen szép és egyszerű nevelési mód lenne ez az áldozat- készségre! Szeressük és becsüljük meg tehát ezt az egyházi intézményünket, hiszen igen nagy része az adományoknak, amit neki juttatunk, úgyis visszatér hozzánk. „Ébredjetek fel, halljátok, Testvérek kiáltnak hozzátok! Meg ne festüljetek, Inkább jót tegyetek, Míg időnk van, Mindenekkel, jó lélekkel, Kiváltkép a hitfelekkel.“ Nagyegyházasi Mikiás Mihály tb. egyházfeliigvelő. Gondold meg ! Akik azt mondják: ráérek megtérni 12 órakor, azok rendszerint 12 óra 5 perckor halnak meg — megtéretlenül. * A bolond gazdag esztendős terveket csinált s lám 24 órája sem volt hátra. * Ó-sziv nem énekelhet uj éneket. Rákoshegy. Budapest mellett amerikai tempóban épül ez a telep. 1923-ban pár házból állott csupán s ma már 4000 lelket számláló község. S most is mindig épül, egyre nő. Ahogyan ez a pestkörnyéki telepekkel szokott lenni, itt is összeverődött egy kis evangélikus sereg. 1929- ben már annyian voltak, hogy fiókegyházat alapítottak. Az állami iskola egyik tanterme otthont nyújt istentiszteleteiknek. Ma már kb. 340-en vannak. Jellemző erre a kicsiny gyülekezetre, hogy senki sem bennszülött. Dunántúl éppen úgy képviselve van, mint a Tisza vidéke, a Felvidék és a Bánát, Erdély és Alföld mind itt találhatja képviselőjét. Ha itt „otthonról“ van szó, a lelkek Késmárkra, Eperjesre, Brassóba, Szabadkára, Váradra . i. járnák haza emlékezni!... Most ez a kicsiny nyáj is nagyot akar: templomot! Az új telepen már mindenkinek van temploma vagy imaháza, csak a mi nyájunk áll még Otthon nélkül. Mindenki dlmehet a maga házába, csak mi vesszük lépteinket újra meg újr'a az iskola felé. Pedig azt szeretné ez a kicsiny nyáj, ha a már itt születettek belevésnék szivük hústáblájába az ö templomuk képét. Ha nékik is lenne megszentelt emlékük az a templom, amelyben keresztelték őket, ahol konfirmáltak; szeretnék, ha az evangélikus szószék alatt nőhetnének az életküzdelemhez, ahogy írják: „Szeretnénic, ha Isten igéje minket is megtérésre hívna, vigasztalna, bátorítana; szeretnénk, ha itt a főváros áldott-átkos. közelségében nemcsak a sátán, de Isten is elvégezhetné a maga magvetését.“ —- Elhatározta a tisztviselőből, iparosból és munkásból álló gyülekezet, hogy megépíti Isten házát! Körülnézett tehát a maga portáján: mit tud, mire képes? 10.0C0 pengőt ajánlottak fel a hívek négy év alatti befizetésre! 150 adózótól gyönyörű eredmény. Annak bizonysága, hogy nem külsőséges az Isten háza utáni vágyakozás, de áldozatkész, komoly. ötezer pengőtől a „szegény asz- szo'ny két fillérjéig“ minden adomány sürget, építsetek már hajlékot az evangélium népének. — A megajánlások nagyon szépen folynak be az egyház pénztárába. A hír boldogan járja be az érdeklődőket, már terViink van, már téglát vettünk; azt a telket, mely a község egyik terén, nagyon szép helyen van, de amelyet egyéb körülmények miatt vennünk kellett, tervezgetve áll- juk körül és várjuk azt a napot, amikor megindulhat a munka. Igaz, hogy 6—• 8000 pengőnk hiányzik! Még lesz! Mire szükségünk lesz rá, ad az Isten! Tavasszal, ha Isten segít, letesszük az alapkövet. Korán télbe fűlt őszön ez a mi reménységünk. Imádkozzatok velünk! Kása Pál. Elégedjünk meg Isten igéjével amelyben az ö kegyelmes akaratát a Krisztusban és által kijelentette. Aki pedig Isten felségét, tanácsait és müvét, habár a legnagyobb szorgalommal is úgy igyekszik kutatni, hogy az igét sutba dobja, — annak ez nem fog sikerülni. Luther. Örökkévaló. Isten örök kegyelme : 100. zsoltár 5. És örök irgalmassága : Esaiás 54, 8. Hozott örök szabadulást : Esaiás 47, 17. És örök igazságot : 119 zsoltár 142. Szerzett örök szövetséget : Esaiás 55, 3. Kimentett az örök tűzból : Máté 25, 41. Adott örök életet : János 6, 40. És örök szeretettel szeretett : Jeremiás 31, 3 Ő nékünk örök kőszál És : Esaiás 26, 4. örök világosság : Esaiás 60, 19. És örök öröm : Esaiás 35, 10. És örök atya : Esaiás 9, 6 Ki örök emlékezetben tart : 112. zsoltár 6. Vezet örök utakon : 139 zsoltár 24. Mig örök ajtót nyit : 24 zsoltár 7. S bevisz örök országába : II Péter 1, 11 Mi azért az örök Isten gyermekei : 90 zsoltár 2. Tanuljuk az örök igét : Esaiás 40, 8. Kálmánháza. Amióta szórvány-kérdés van és amióta egyházunk nagyobb gondot fordít a szórványban, az egyházától és templomától messze-távolban élő hívek lelkigondozására, azóta egymásután halljuk a híreket, hogy itt is, ott is új templomok épülnek. Csodálatos új életnek és élniakarásnak bizonysága minden megépülő templom. Nem az egyházra szálló nagy vagyonokból, bőkezű pártfogók támogatásából, hanem a népek filléreiből épülnek fel ezek a templomok. Nem azért építik, hogy egyik gyülekezet el ne maradjon a másik mellett, hanem azért, mert életük legelemibb szükséglete. Ezért kell templom a kálmánházi evangélikusoknak is. Kálmánháza a délszabolcsi misszió egyik legnépesebb gyülekezete. Az evangélikusok lélekszáma kb. 300, de egy- egy istentiszteleten ennél jóval többen, sokszor 5C0-an is részt vesznek és bizony a községi iskola terme, ahol összegyülekeznek, nagyon szűknek bizonyul. Régi vágya már a gyülekezetnek, hogy templomot építhessen és most ezt akarja megvalósítani Isten segítségével. Evégből folyó hó 8.-án egy templom- építő presbiteri gyűlést tartottak, melyet ünnepi istentisztelet előzött meg. Mar- gócsy Emil felügyelő megemlékezett arról, hogy a 150 éves nyíregyházi templom, melynek építői között ott voltak a kálmánházaiak ősei is, tőlünk is ugyanolyan mély vallásosságot, buzgó áldozatkészséget kíván, mint amilyenek őseinket jellemezték, hogy az utánunk következő nemzedéknek mi is hasonló példaadói lehessünk. A missziói lelkész jelentésével kapcsolatban a presbiteri gyűlés, melyen mindvégig részt vett a kb. 300 főnyi gyülekezet is, egyhangúlag kimondotta,
